Nyitott Astra nem lesz már?

Itt az új villámos kabrió: Opel Cascada

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Önálló, a középkategóriáig nyújtózó modellként mutatja be új, vászontetős kabrióját az Opel. A debütálás ideje azonban az autó egészéhez hasonlóan egyelőre nem ismert.

Nem új hír, hogy az Astra H TwinTop keménytetős kabrió után vászontetővel készíti új kabrióját az Opel. Az viszont annak számít, hogy a vászontetős, négyüléses, nyitható tetejű Opel nem az Astra-sorozat részeként, hanem önálló modellként jelenik meg. Egyelőre csak tetejét fedte fel az Opel, a korábbi információknak megfelelően vászonból formált kalap egyébként menet közben 50 km/óráig mozgatható lesz a négyajtós Astránál mindössze 4,2 centiméterrel hosszabb, vélhetően azon alapuló, de már a középkategóriás 4,7 méteres hosszt elérő kabriónál.
Noha feltételezhető lenne, hogy az új, a spanyol vízesés szóból eredő és az Opel hagyományaihoz hűen a-betűre végződő nevű Cascada bemutatkozik a hónap végén nyíló Párizsi Autószalonon, az Opel már most kijelentette, hogy nem fog, ott ugyanis az Adam premierje lesz a fő műsorszám. A teljesen új modell azonban még idén debütál, hogy a Mokka mini-SUV és az említett Adam kisautó mellett háromra növelje az Opel idén érkezett, vadonatúj sorozatainak számát.
Hirdetés
Az elmúlt két-három évtized Astra, illetve Kadett kabriói helyett az ötvenes évek, Opel Kapitän- és Rekord-alapú, nagyra becsült kabrióinak ívét folytatni kívánó Cascada piacra lépése azonban csak jövőre várható, vélhetően a Volkswagen Eos egyik kihívója kíván majd lenni. Mivel utóbbi jelenleg 8 millió forint feletti árral startol, az Opelnek nem lesz nehéz olcsóbbnak lennie, 6,5-7 millió forint alatt azonban aligha várhatjuk az új vászontetőst, ami felveti a kérdést: vajon tervez-e kisebb, akár a Corsa-alapú Tigra utódjának számító, netán Astra kabriót az Opel? Jövőre talán megtudjuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?