Nyolcüléses giga SUV-val jelentkezett a Hyundai

Orbitális belső méretekkel és helykínálattal érkezett a Hyundai Palisade

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerikában csak az igazán nagy autókkal lehet nagyokat szakítani, erre a Hyundai most vértezte fel modellkínálatát. Megérkezett a Palisade, akár nyolcan is ülhetnek benne.


Arra már a Hyundainál is egész korán rájöttek, hogy nagyautóval kell az amerikai vásárlók szívét megfogni. Megalkották a Genesis luxusmárkájukat és jókora limuzinokkal látják el a közönséget. Ez viszont most már nem elég, legalábbis az alap ízlésük mellett most nem ez a divat, hanem az igazán nagy SUV, amivel jóval nagyobb szeletet vághatnak az amerikai piac tortájából. Különös módon viszont az új SUV-t nem Genesis, hanem Hyundai emblémával helyezik forgalomba, a neve pedig Palisade, és nem kevésbé prémium, mint bármelyik Genesis termék. A Palisde minden eddigi Hyundai SUV-nál nagyobb, 4,98 méter hosszú, 1,98 széles és 1,75 magas, vagyis jókora vasról van szó. Méretei ellenére légellenállási együtthatója csak 0,33, mindezt olyan megoldásokkal érték el, mint a kritikus helyeken leburkolt haslemez, valamint finom aerodinamikai trükkök, amikkel például a hátsó kerékjáratóktól vezették el a légáramlatokat. A külső méretek hatalmas belső teret is takarnak, a Palisade ugyanis nyolcszemélyes is lehet, mivel a harmadik sorban is három helyet alakítottak ki. Először csak az elnöki kiviteleket mutatták be, vagyis ahol a második sorban is két különálló, teljes értékű fotelt találunk, melyek fűthetőek és szellőztethetőek is, valamint motorosan mozgathatóak. A harmadik sor is elektromosan dönthető, nyitott állapotában viszont 295 literes csomagteret kínál, a második üléssor mögött viszont 750 liternyi raktér áll rendelkezésre.
Hirdetés

Prémium hatású anyaghasználatról számolt be a Hyundai a bemutató során, valamint ennek a szintnek megfelelő felszereltségről is. 10,25 colos érintőkijelzős multimédiás fejegysége mellé 12,3 colos teljesen digitális műszeregységet is kap. Hét USB csatlakozó és 16 pohártartó kapott helyet a fedélzeten, valamint a multimédiával való bluetooth kapcsolat két telefont is képes kezelni egy időben. Nincs fizikai váltókar, helyette gombokkal válthatunk irányt a 8 fokozatú automata váltóval. 3,8 literes V6-os motorjából 291 lóerőt teljesít, melyet kétkerékhajtással, vagy Hitrac névre keresztelt összkerékhajtással juttat el a talajig. Változtatható menetmódjai között havas körülményekre felkészített szoftvert is találunk, ám a koreai gyártásból érkező óriás Hyundai legközelebb fél év múlva kerülhet csak piacra Amerikában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?