Okos választás?

Skoda Fabia Kombi 1.4

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az 1,4-es motorral hajtott Ambiente kivitelű kombi személyében alighanem a Fabia-kínálat egyik legjobb ajánlatát teszteltük.

Ahogyan az a VW konszern autóinál megszokott, az új Fabiához is grammra pontosan adagolják a célközönség meghódításához szükséges hozzávalókat. Az elődhöz hasonlóan továbbra is a célszerűségből, a sallangmentes egyszerűségből adják a legtöbbet, de a sikeres szereplés érdekében már jóval erősebb karaktert, több komolyságot kapott az új modell - azért az érzelmeket továbbra is más márkákhoz tartogatják. Márpedig a vegyészeknek nincsen könnyű dolguk, mivel a Fabia ugyanúgy meg kell feleljen a cseh és a német vásárlónak, a fiatal családapának és a nagymamának. A műszaki tartalmat illetően ezúttal komoly fegyverzettel indul harcba a kis Škoda. Eddig azt mondhattuk, a konszern kipróbált szerkezeteit használják a Škodák, ez a Fabia viszont egy új platform első szereplése, erre épül az új Ibiza, az új Polo és még egy Audi A1 is ezeken az alapokon fog elit kisautóként színre lépni. Bizony, nem is könnyű fogást találni az új Fabián!

A formája hiába fényévekkel látványosabb az elődnél, így sem sok izgalmat tartogat, de nem is ez a dolga: a kocsi megjelenésének, minden porcikájának a célszerűséget kell kifejeznie, hiszen a Škoda egy okos választás.

Ne is ragadjunk le a külsőségeken való merengésnél, a mi autónkhoz való erőteljes hasonlatosságnál, inkább lássuk, mit tud a Fabia utastere! Nekem semmi bajom a fekete autóbelsővel, de a mai autók színes belvilágához képest azért ennyi fekete és sötétszürke anyagot... Bizony, elég barátságtalan ez a hangulat, főleg, ha meg is érintünk egy-két műanyag alkatrészt. Hoppá, de nyilván pontosan a komolyság volt a tervezők célja, hiszen a Škoda nem egy játékszer, hanem egy okos választás.

Ehhez méltóan a Škoda jól összerakott, masszív autó benyomását kelti, és használhatóságával is minden rendben, van elég rakodóhely, minden a helyén, egyedül a könyöklő kialakítása sikerült szerencsétlenül. Vezető és utasai jól ülnek, az ötcentis magasságnövekedésnek köszönhetően érezhetően több a hely, és ha a Fabia okos választás, akkor mit mondhatok a kombiról?
480 liter. A csomagtér mérete magáért beszél, ennél több helyet senki nem kínál a kategóriában, ehhez párosul a jól kihasználható forma, az egyszerű variálhatóság, a praktikus részletek, mint a roló vagy a (feláras) csomagrendezők. Mindezt a helyet és praktikumot a tengelytáv érintetlenül hagyásával, a hátsó túlnyúlás 24 centis megnövelésével érték el a konstruktőrök, de még a kocsi tömege is alig 20 kilóval növekedett. Ennek megfelelően a kocsi menettulajdonságaiban sem igen érződik különbség az alapváltozathoz hasonlítva, ugyanolyan jól boldogul az úthibák kiszűrésével, bár egymást követő úthibákon (az elődnél azért kevésbé) lágy rugói miatt a kerekek hajlamosak elpattogni, húzósabb kanyarokban pedig erős oldaldőlés jelzi, hogy nem egy sportos, hanem egy kényelemorientált kisautóval van dolgunk. A precíz kormánnyal azért nem gond a Fabia lendületes vezetése, mégis inkább a nyugodtabb stílusú autózáshoz partner, különösen hosszabb utakon van elemében. Autópályán kicsit tempósabban is kellemesen, csendesen autózhatunk, talán csak a szélzaj erősödik fel érezhetően, de nem zavaróan. Nagy szerencse, hogy az 1.4-es motor hangereje sem tolakodó, mert a hangszíne az bizony elég érdes, és dolgozhatna valamivel kulturáltabban is. A karakterisztikája legalább jól illik a kocsi hangulatához, kis és közepes fordulaton elég jól reagál, szépen húz, így nem kell sokat vesződni a váltóval, ami könnyen, de elég érzéketlenül kapcsolható. Viszonylag nagy autó, viszonylag erős motor - viszonylag nagy fogyasztás: főleg városi használatban érdemes vigyázni a gázpedállal, nehogy a gyári fogyasztási adatot megfejeljük egy bő literrel!

Ám a hasonló szomjú, de jóval zajosabb és érezhetően gyengébb 70 lóerős háromhengeresnél csak százezerrel drágább, a valamivel takarékosabb, de kulturálatlan adagolófúvókás dízelek viszont nagyon sok százezerrel drágábbak - mondom, okos választás. De az 1.4 benzineshez hasonlóan tesztautónk Ambiente felszereltsége is a Fabia sorozat legésszerűbb kivitele, igaz, kimondva elég borsos a szerény felszereltségű Classic-hoz képest félmilliós felára, de ezért a pénzért minden szükséges jót megkapunk. Azaz majdnem. Autónkat ugyanis további 350 000 értékű extrával dobták fel, így már 3 865 000 forintnál tartunk.

Az okos vásárló nyugodtan megspórolhat 70 ezret, ha kihagyja például a Climatronic-ot a széria Climatic klíma helyett, de néhány csomagban kínált extra tényleg sokkal kellemesebbé teszi az együttélést. Az ESP sajnos a „hazai piaci sajátosságoknak" megfelelően más márkákhoz hasonlóan feláras, itt 100 000 az ára. De várjunk csak, egy átlagos Fabia, és majdnem négymilliónál tartunk? Bizony, hiába szorították az induló árat hárommillió alá, az új Fabia már nem az a szerénykedő, akciós áron megkapható autó. Most akkor nem mondom, hanem kérdezem: így is okos választás? Főbb vetélytársai közül a Clio Grandtour alapváltozata a Fabiánál olcsóbb, ám tesztautónk árából kijön egy felextrázott 100 lovas változat, a látványosabb Peugeot 207 SW is a felszereltség kiegészítgetésével hamar négymillió felett jár.
Akinek tehát a Fabia erősségei számítanak, a helykínálatát, a kényelmem és a használhatóság, azok számára ezen a büszke áron is a Skoda az okos választás.
Műszaki adatok
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?