Okosabb és spórolósabb lett az Opel Meriva. Kipróbáltuk

A lényeg változatlan. Próbán a frissített Opel Meriva

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Negyedik évét tapossa már az Opel Meriva második generációja, most frissítést, okos extrákat és új dízelt kapott Szentgotthárdról.

Ahogyan az Opel mondja, 2003-ban a Meriva első nemzedéke kategóriát teremtett. A kisméretű, de magas építésű, jól variálható utasterű egyterűek szegmensét nyitotta. A hátsó középső hely lehajtásával középre és hátra is tolható szélső üléseivel újat mutatott. Ez a 2010-ben érkezett második generációból se maradt ki, megjelent azonban a középső tetőoszlopot ugyan meghagyó, de ellentétes irányba, „öngyilkos módon” nyíló hátsó ajtó. Népszerű is a Meriva második generációja, igaz, az autópiac európai szintű visszaesése miatt nem tudta folytatni a 8 évnyi pályafutása alatt több mint egymillió példányos darabszámot hozó első (A) nemzedék sikereit. A második Merivából eddig mintegy 330 ezer fogyott, éves átlaga 82 ezer példány körüli. A vevők arcára állítólag mosolyt csal, a J.D. Power vevőelégedettségi felmérésén 80,6 százalékos eredményt elérve összes konkurensét maga mögé utasította, a TÜV tavaly decemberben publikált jelentése szerint a kétéves autók csoportjában a legkevesebb hibát produkáló modell. Most pedig megújult, takarékosabb és okosabb is lett.
Miért öngyilkos ajtós a Meriva?
Az elnevezés onnan ered, hogy aki a még jellemzően háború előtti, hátrafele nyíló, és menet közben gyakorta kicsapódó ajtajú autókban a kilincs után nyúlt, az ezzel a mozdulatával nem egyszer öngyilkosságot követett el. Ettől a Merivánál természetesen nem kell félni. Menet közben nem lehet nyitni a hátsó ajtókat, van gyerekzár, s menet közben automatikusan reteszelő központi is.

A technikai újítás mellett természetesen van szó szoros értelemben vett ráncfelvarrás is: elegánsabb lett a hűtőmaszk rácsozása, és krómkeretet kapott a ködfényszóró. A főfényszóró se maradt érintetlen, egy kicsit fejlődött az eddig is remek adaptív (AFL) rendszer, immár LED-es menetfénnyel is kiegészíthető - utóbbi mindegyik felszereltségi szinten 35 000 forintba kerül. Az új hűtőmaszk adta elegánsabb megjelenést a két új szín közül egy a smaragdzöld gyöngyház árnyalat fokozhatja.
Opel Meriva, 2014 - méretek
Hosszúság [mm]4288
Szélesség [mm]1812
Magasság [mm]1615
Tengelytáv [mm]2644
Csomagtér [l]400-1500

Nem újdonság, hogy az utastér négyféle árnyalatban rendelhető, ahogyan az sem, hogy az ajtók elöl-hátul 84 fokban nyílnak, az átlagosnál magasabb ülésekbe így az átlagosnál könnyebb beszállni. A hátsó Flex ülésrendszerrel, a középső ülés lehajtásával, a szélsők középre, majd hátra csúsztatásával nagyautós hátsó lábtér alakítható ki. Sokan nem is gondolnák, de négy felnőttnek meglepően kényelmes utazóautó a Meriva, olyan autó, amiben egyáltalán nem büntetés a második sorba ülni.
A csomagtér természetesen változatlan, alapból 400 literes, a hátsó ülések egy-egy kezes síkba hajtásával 1500 literig bővíthető. Pakolóhely bőven van az utastérben, szám szerint 32 darab, az első ülések között igen nagy, sokféleképp variálható, könyöklős, sínen tologatható – Flex Rail – tárolórendszer utazik.
Hirdetés

Bár az Insigniánál már beköszöntött a középkonzoli gombok nyugdíjazása, a Meriva még kivár, itt maradt a régebbi sokgombos középkonzol, viszont megjelent az IntelliLink okostelefon-integráció Astrából, Mokkából, Cascadából, Zafira Tourerből ismert szintje. Készülékünket Bluetooth-szal csatolva annak zenéi között a kormánykerékről lépkedhetünk, hangvezérléssel fogadhatunk és indíthatunk hívást, de még akár SMS-t is diktálhatunk vagy olvastathatunk fel a rendszerrel, a 7 colos – nem érintő – kijelzőn pedig akár a telefon alkalmazásait is megjeleníthetjük.
Autós embereket talán jobban fog érdekelni, hogy az Opel fejlesztői átdolgozták a váltókat. Röpke 50 millió eurós beruházással az összes kézi váltó gyorsabban, puhábban, precízebben kapcsolható a gyáriak szerint. A nemzetközi tesztvezetésen egyetlen kézit próbálhattunk, a korábbi 130 lóerős 1.7 CDTI-t nyugdíjazó szentgotthárdi, 136 lóerőshöz kapcsolt hatfokozatút. Ez valóban korrekt, az új dízel pedig feltűnően csendes, a sajtótájékoztatón nem is felejtették el kihangsúlyozni, hogy szegmense legcsendesebbje. Megjegyzem, hogy az utastérből, jelentős zajszigetelésének köszönhetően. Kívülről viszont van hangja rendesen.
A blokkjával és hengerfejével is könnyűfém, stop-start rendszeres 1.6 CDTI (AdBlue adalékkal) már most teljesíti a személyautóknál csak 2015 szeptemberétől elvárt Euro 6 normát (ahogyan a paletta összes benzinese is), 136 lóerejével a kifutó 1.7 CDTI-nél 6 lóerővel izmosabb, 320 newtonmétere 20 Nm-rel magasabb. Fogyasztása 4,9 helyett mindössze 4,4 l/100 km a gyári vegyes ciklus szerint (valóságban sem kunszt 6 liter alatt tartani még a gyilkos városi üzemben sem), CO2 emissziója 129 helyett 116 g/km. Az 1.3-as CDTI kiváltására pedig itt jelenik meg az 1.6 CDTI 110 lóerős változata az egyterűek szegmensében legalacsonyabb, 3,8 l/100 km vegyes fogyasztással, 99 g/km CO2-vel, s a kisebb (és torkosabb) Fiat-eredetű blokknál biztosan kellemesebb karakterisztikával. Lesz továbbá 95 lóerős 1.6 CDTI is a közeljövőben, ára már van, paramétereiről ugyanakkor még nincs infó.
A paletta alapja amúgy változatlanul az 1.4-es, 100 lóerős benzines. Az 1.4 Turbo 120 lóerőse már nem csak LPG-átalakítással, hanem a 140 lóerőshöz hasonlóan hatfokozatú automatával is kapható, a dízelek között most még megvan az 1.3 CDTI 95 lóerővel és az 1.7 CDTI is 110 lóerővel és csakis automata váltóval, az új dízel egyelőre csak kézivel érhető el. Bár a benzinesek között csakis 1.4-esek szerepelnek, van belőlük bőven. Érdekesség, hogy a 120 lóerős turbómotor 5 és 6 sebességes kézi váltóval is elérhető az automata mellett. A 6 sebességes váltó 40 000 forintos felárával nagyobb nyomaték is jár, ugyanakkor fogyasztásban az 5 gangos a nyerő. Lehet agyalni, hogy melyik a jobb, az autópályán sokat járóknak mindenképp a hatos.
Opel Meriva, 2014 - benzinmotorok

1.4 (Start/Stop)1.4 Turbo (Start/Stop)1.4 Turbo (Start/Stop)1.4 Turbo LPG1.4 Turbo (Start/Stop)
Hengerűrtartalom [cm3]1398136 4136 4136 4136 4
Hengerek/szelepek száma4/164/164/164/164/16
Váltófajta/-fokozatkézi/5kézi/5kézi/6; automata/6kézi/5kézi/6; automata/6
Teljesítmény [LE (1/min)]100 (6000)120 (4800-6000)120 (4200-6000)120 (4800-6000)140 (4900-6000)
Nyomaték [Nm (1/min)]130 (4000)175 (1750-4800)200 (1850-4200)175 (1750-4800)200 (1850-4900)
Gyorsulás 0-100 km/h 1411,511,5; Aut: 11,911,5; LPG: 11,810,3; Aut: 11,1
Végsebesség [km/h]177188188; Aut: 185188; LPG: 187196; Aut: 193
Fogyasztás - vegyes [l/100 km]6,0 (5,6)5,9 (5,6)6,3 (6,1); Aut: 7,26,2; LPG: 7,66,3 (6,1); Aut: 7,2
CO2-kibocsátás [g/km]140 (132)139 (132)149 (144); Aut: 185146; LPG: 124149 (144); Aut: 169

Opel Meriva, 2014 - dízelmotorok
1.3 CDTI1.3 CDTI ecoFlex Start/Stop1.6 CDTI Start/Stop1.6 CDTI Start/Stop1.7 CDTI1.6 CDTI Start/Stop
Hengerűrtartalom [cm3]124812481598159816861598
Hengerek/szelepek száma4/164/164/164/164/164/16
Váltófajta/-fokozatkézi/5kézi/5kézi/5kézi/6automata/6kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)]75 (4000)95 (4000)95 (n.a.)110 (3500)110 (3600)136 (3500- 4000)
Nyomaték [Nm (1/min)]180 (1750- 2000)180 (1750- 3500)n.a.300 (1750- 2000)280 (2300)320 (2000- 2250)
Gyorsulás 0-100 km/h 16,913,8n.a.12,912,99,9
Végsebesség [km/h]160168n.a.182178197
Fogyasztás - vegyes [l/100 km]4,74,1n.a.4,16,14,4
CO2-kibocsátás [g/km]124109n.a.99160116

A Meriva bemutatóján a kellemes 1.6-os dízel mellett még az 1.4 Turbo 120 lóerős változatát lehetett kipróbálni a friss 6 sebességes automata váltóval. Eddig csak a 140 lovas volt elérhető kuplung nélkül, a Meriva-eladásoknak így is csaknem ötödét adták eddig is az automaták. A zömében fiatal szülőkből és nagyszülőkből álló vásárlókörnek fontos az egyszerű, kényelmes vezethetőség, hiszen jellemzően a Merivát is ezen jellemzőkért választják. Helyesen, hiszen ezekben tényleg nagyon jó, szegmense legjobbja. Az 1.4 Turbo automata is jó párosítás, a váltó finoman, gyorsan kapcsol, lehet vele dinamikusan és higgadtan is autózni. A dízelhez hasonlóan csendes, de meglepő módon érezhető alapjárati rezonanciájú motor fogyasztása a vegyes körülmények közötti tesztkörön 8 liter volt, ami a 7,2-es gyári érték alapján teljesen elfogadható.
A vásárlóknak jó hír, hogy a Meriva frissítése ártöbbletet nem hoz, sőt, a bázisár 3 970 000 forintról 3 730 000-re csökkent, továbbá van bevezetési kedvezménnyel 3 499 000 forintos alapár is. A többi verzió ára nem változott, dízel Merivába továbbra is 4,6 milliótól lehet ülni. Igaz, alig van, aki a klíma és gyári rádió nélküli Selection belépőverziót választja, a kuncsaftok zöme legalább Enjoyt kér. Extrák, limitált szériák, "kampánykedvezmények" bőven akadnak az Opelnél, érdemes a kereskedőkkel alkudozni. Aki most rendel, már az új, kicsit frissített arcú, jelentősen okosított Merivából kap. Tavaly e modell nem csak a kisméretű egyterűek legnépszerűbbje volt, hanem a teljes MPV-kategóriában is harmadikként végzett itthon. Nem titkoltan azért, mert a kifutott Astra Classic III vevőköréből is tudott megrendelőket csábítani. Valóban nem csak az egyterű-fanatikusoknak, hanem a nem kifejezetten egyterűt, csupán kompakt autót kereső, s a kényelmet nagyra értékelő vevőknek is érdemes vele barátkozniuk, vagy legalább egy próbát tenniük. A Meriva ugyanis nem csak kialakításával, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművével is komfortos. Olyan autó, ami a hétköznapokban praktikus, de nyaraláskor is nyugodtan bevethető. Két gyereknél nem többel rendelkező családoknak első számú autónak is jó szívvel ajánlható. Egy hátránya van, ami miatt például feleségem megrögzött Opel-vásárló nagynénjénél is elvérzett: 1812 mm-es szélességével az Insigniánál mindössze 4,4 cm-rel keskenyebb, így nem fért be a garázsba. Ezek szerint sem olyan kicsi autó, mint sokaknak elsőre tűnik.
Opel Meriva, 2014 - árak
motorváltóSelectionEnjoyActiveDesign Edition IIICosmo
1.4 100 LE5/kézi3 730 0004 280 0004 560 0004 480 0004 420 000
1.4 Start/Stop 100 LE5/kézi3 810 0004 360 0004 640 0004 560 0004 500 000
1.4 Turbo 120 LE5/kézi4 210 0004 760 0005 040 0004 960 0004 930 000
1.4 Turbo Start/Stop 120 LE5/kézi--5 120 000-5 010 000
1.4 Turbo 120 LE6/kézi-4 800 0005 080 0005 000 0004 970 000
1.4 Turbo Start/Stop 120 LE6/kézi--5 160 0005 080 0005 050 000
1.4 Turbo 120 LE6/automata-5 110 0005 390 0005 310 0005 280 000
1.4 Turbo LPG 120 LE5/kézi-5 180 0005 460 0005 380 0005 350 000
1.4 Turbo 140 LE6/kézi-4 840 0005 120 0005 040 0005 010 000
1.4 Turbo Start/Stop 140 LE6/kézi--5 200 000-5 090 000
1.4 Turbo 140 LE6/automata-5 150 0005 430 0005 350 0005 320 000
1.3 CDTI 75 LE5/kézi4 600 000----
1.3 CDTI EcoFlex Start/Stop 95 LE5/kézi-5 250 0005 530 0005 450 0005 420 000
1.6 CDTI Start/Stop 95 LE5/kézi-5 250 0005 530 0005 450 0005 420 000
1.6 CDTI Start/Stop 110 LE6/kézi-5 380 0005 660 0005 580 0005 550 000
1.7 CDTI6/automata----
1.6 CDTI Start/Stop 136 LE6/kézi-5 420 0005 700 0005 620 0005 590 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?