Októbertől már kapható a Peugeot 3008 következő generációja

A Párizsi Autószalon fő attrakciója a Peugeot standján az új 3008 SUV lesz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minőséggel és i-Cockpittel támad a Peugeot annak érdekében, hogy a 3008 második generációja a prémium márkáktól is vevőket szipkázhasson el.


Eddig nyugodt tempóban evezett a Peugeot a szabadidő-autók nagyon is viharos gyorsasággal változó tengerén, de állítólag most rákapcsol, és az új 3008-cal mindent belead, hogy komolyan vegyék.
Nevéhez és méretéhez hűen, a kompakt 308 tudására igyekszik rálicitálni, úgy hogy közben „minden érzékszervünket mozgósítja”. Ehhez külön kapcsolót kap a műszerfalon, amelynek megnyomásával fokozható a látvány, vagyis állíthatók a kijelzők fényei, színei. A többi érzékszervet megszólítva, szintén innen szabályozható az audiorendszer hangzása, valamint a beépített illatosító és az első ülések masszázs funkciója is. Head-up display helyett közvetlenül a szélvédő alá emelték a műszerfalat képező két jókora képernyő egyikét, míg a másik a középkonzol tetején kap helyet. Ez utóbbiról kezelhető szinte minden.

Kétségtelenül az érzelmekre igyekszik hatni az új Peugeot 3008, nemcsak utasterében, hanem külső megjelenésével is. Az újdonságról kiadott hivatalos sajtóanyag pedig félreérthetetlenül igyekszik hangsúlyozni, hogy ez egy SUV – nyilván azok számára, akiknek az előd alapján ez nem lenne egyértelmű. Márpedig az első 3008 tényleg inkább crossoveres jegyeket mutat, így tekinthető akár emelt kombinak is. Utódja viszont igazi SUV, ezért – a Peugeot szavaival élve – „terepen is megállja a helyét”. Összkerékhajtásról azonban továbbra sincs szó, így a márka továbbfejlesztett Grip Control rendszerére támaszkodhatnak azon kevesek, akik egy SUV volánja mögött terepezésre adják a fejüket. A Grip Control gyakorlatilag többfunkciós kipörgésgátlót, terepezésre is alkalmas speciális gumiabroncsokat és lejtmenetvezérlőt foglal magába.
Hirdetés

Sofőrsegéd rendszerekből ugyancsak szép számmal akad az új 3008-ban. Hiszen automatikusan vészfékező és a vezető éberségét figyelő segéd éppúgy elérhető hozzá, mint a sávelhagyásra és a sebességkorlátozó táblákra figyelmeztető rendszer. A jármű környékének szemmel tartásában és a parkolásban a holttérfigyelő mellett a két kamerából álló, 360 fokban látó Visio Park elnevezésű rendszer és a parkolóasszisztens segít. Az automatikus sebességváltóval ellátott kivitelek távolságtartós tempomatot is kaphatnak. Szintén a vezető dolgát könnyíti a fejlett infokommunikációs rendszer. A Mirror Screen funkció a mobiltelefon képernyőjét a jármű érintőképernyőjén is megjeleníti, miközben vezeték nélkül töltődhet a telefon. A navigációs rendszer háromdimenziós képet mutat, és mindig aktuális információt ad a vezetőnek, például a forgalmi és időjárási viszonyokról.

A praktikum jegyében is fejlődik a jelenleginél nyolc centivel hosszabb, 4447 milliméter hosszúságú 3008. Így már alaphelyzetben nagyobb, 520 literes a csomagtere, bővítve is teljesen sík marad a padlója. Továbbá alapáron ad sízsákot, a csomagtérajtó láblendítésre nyílhat, és az első utasülés lehajtásával akár 3 méteres holmi is bepakolható az autóba.
A gazdaságos autózás érdekében csökkentették a homlokfelületet, és a nagy, 17, 18 vagy 19 colos mérete ellenére sem hord majd túl széles abroncsokat az új 3008. A Michelin ugyanis különleges, alacsony gördülési ellenállású gumit fejlesztett az autóhoz, például az egyedinek számító 205/55 R 19 méretben. Ez is szükséges ahhoz, hogy kategóriája leggazdaságosabbjának ígérhesse új szabadidő-autóját a Peugeot. A benzines kínálat 1,2 literes 130 lóerős és 1,6 literes 165 lóerős (rendre turbós) motorokból áll, utóbbihoz mindenképp hatfokozatú automatikus váltó jár. A dízelek közül az 1,6 literes 100 vagy 120 lóerős, míg a kétliteres 150 vagy 180 lóerős változatban kerül az új 3008-ba, és itt szintén az erősebbek kaphatnak automatikus váltót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:54
    Permalink

    A peugeot éknál soha nem volt jellemző hogy éppen más márkáról koppíntsonak le stílus jegyeket. A peugeot mindíg is volt egy stílusa. Én ezt most sem merném kijelenteni hogy Range-Roveres stílús jegyekkel kóperálna. Ez a formavilág már a ráncfelvarott 2008-ban is kezdett megjelenni,csak itt markánsabb lett.Nem tudom egyes emberek miért gondolják hogy csak az a pár presztizs márkát gyártó cég tud csak autót gyártani vagy éppen tervezni,a többi volumen gyártó meg mind őket másolja.

  • 2017.10.28. at 04:54
    Permalink

    Le a kalappal! Nekem is 3008 van es nem lesz kerdes osszel a csere, mar csak a nyithato panoramateto miatt is. A fix is jo de az autot tuzo napon valo allas utan egyszerubb es gyorsabb atszelloztetni. Szerintem 100 lo 5 sebesseggel az keves lesz hozza a 100 kg fogyas utan is. A 208- om kisebb konnyebb volt, 92 lovas 5 sebesseggel. Nem lehetett olyan dinamikusan es a pontos fokozatot eltalalni ami akkor a motorhoz valo volt. 3.-ba tutult a 4. meg sok volt vagy 2. es a 3. . A mostani 120 lo 6 seb nekem eleg de az automata a mostanibol hianyzik az tuti az ujnal be ikszelesre kerul.
    Vegre a Peugeot fel kelt a “csipkerozsika” almabol! Csak igy tovabb!!!

  • 2017.10.28. at 04:54
    Permalink

    Tényleg csakkérdezem,miért nemtudnak a németek modelváltáskor egy picivel többet tenni a disájn-ba. Nekem egy 3008-as peugottom van,tegnap próbálta ki egy ismerősőm aki németes. Mikor bele ült azt mondta “nem gondolta volna hogy ennyire komfortos belüről”. Abban senkivel nem vitatkoznék hogy a jelenleg futó 3008-as külső forma világa megosztó. van akinek tetszi,és van akinek nem. De az új minden bizonnyal nagyobb vásárlói rétegnek fog tetszeni. El is kezdhetek spórolni.

  • 2017.10.28. at 04:54
    Permalink

    Ezt nevezem én radikális változásnak. Le a kalappal. El sem hiszem, hogy az elődje ez volt:

    [url]https://www.google.hu/search?q=peugeot+3008&client=opera&hs=HYC&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiMlt6X8vTMAhUJUhQKHeyFBD0Q_AUIBygB&biw=931&bih=610[/url]

    Ez már annyira forradalmi generációváltás, hogy én már névváltást eszközöltem volna, csak a Peugeot-nál a számos elnevezések miatt ez problémás lenne. De itt mindenképpen igaz, hogy lezártak egy korszakot és egy újat kezdtek. Bravó.

  • 2017.10.28. at 04:54
    Permalink

    Olyan, olyan , olyan igazan szep lett! Mintha tk-ra tortek volna az elejet, lefujtak es kialitottak. Van neve is ennek a dizajnnak? Ez biztos nem folyekony szobraszat, hanem rovid fektav kovetkezmenye. 🙂
    De csak hulyeskedem, gyonyoru lett. :))))))))

  • 2017.10.28. at 04:54
    Permalink

    Ez elég ütős lett! Sok mindenre hasonlít mégis elég egyedi a formaterv. Élőben jóval brutálisabb lehet, hiszen ez egy Qashqai-nál is nagyobb autó!

Vélemény, hozzászólás?