Olasz-amerikai népünnepély? Jeep Compass 80th Anniversary teszt

Benzinmotorral és ünnepi felszereltséggel próbáltuk a frissített Jeep Compasst

Rengeteg olyan autó jár az utakon, ami műszakilag csak simán oké. Teljesen rendben vannak, nem rosszak, de nem is kiemelkedőek. Ez a Jeep is ilyen lenne, csak közben olyan menő, hogy az valami hihetetlen. Ez adja a varázsát, ettől válik igazán jóvá.

A jelenlegi Compass - bár ez a közelmúltban történt frissítésnek hála nem látszik rajta - már 2016 óta köztünk jár. Ami viszont ezzel a konkrét autóval kapcsolatban egy sokkal fontosabb tény, hogy a Jeep is velünk van már 80 éve, így most ünnepelnek. 1941 óta gyártanak ugyanis járműveket, ennek apropóján pedig a kínálatukat "a nyitott tetős szabadság és a terepjárós kalandok" jegyében csinosba csapják. A sztori mondjuk kicsit csálé, mert 1941-ben még némiképp más célra készültek ezek a járművek, ekkor a nyitott tető még nem a szabadság miatt, a terepjárási képességek pedig nem a kalandokért kellettek, bár ez igazából csak értelmezés kérdése.
Hirdetés
Ami viszont egyáltalán nem csálé: a 80th Anniversary csomagos Compass és annak stílusa. Ez az autó, főleg ezzel a grafitszürke fényezéssel szinte már mérnöki pontossággal a lehető legvagányabbra formált jármű, amit valaha láttam. Annyi az apró, ügyes és kreatív - de legtöbbször hasztalan - részlet, hogy megszámolni sem lehet, mindig felfedez benne valami új cukiságot az ember, legyen szó a rengeteg Jeep logóról, vagy az ablaktörlő alatt bujkáló gekkóról. Az összkép is menő, és bár nagy, robusztus és igen férfias a külleme, egyáltalán nem azt sugallja a sofőrjéről, mint mondjuk egy X3-as BMW. Épp csak annyira hivalkodó, hogy aki ezzel lát, még biztosan azt gondolja, a stílusáért és a hangulatáért vetted, nem pedig azért, hogy a külvilágnak mutass valamit. Kívülről is az süt róla, hogy hatalmas buli benne lenni. És az is, remekül szól a hifi, hatalmas a napfénytető, jó vele a közlekedés a várostól az autópályán át a könnyebb terepekig mindenütt. Merthogy - bár aszfalton használva ebben először kételkedtem - úgy megy át a homokos, földes utakon és az enyhe sáron, ahogy azt Jeep logóval kell. Persze a körbeműanyagozása fényes fekete, az alufelnik meg akkorák rajta, mint a malomkerék, így egyértelmű, hogy ez a határ: sziklát mászni és komolyabbat sarazni sem érdemes vele.
Hirdetés
Ellenben nagyon jó utazni benne, elöl és hátul is kényelmes, rugózás, ülések és helykínálat szempontjából is. Csomagtartója korrekt, ráadásul ez is tele van okos és/vagy kreatív részletekkel, mint például a nyílás oldalában található zárógomb, vagy a csomagtérajtó kisebb-nagyobb Jeep motívumai. Érdekes, de a benzinmotorral drágább az ünnepi Compass, nem pedig a dízellel. Ennek jó oka lehet az is, hogy ezt az 1,3 literes, 150 lovas, turbófeltöltővel megfújt erőforrást nagyon eltalálták: jól húz, de senkinek sem lesz túl erős, a hangja is nagyon szép, jól reagál a gázadásokra, és hasonlók. Nem is eszik sokat: országúton 5-6 liter köré is le lehet vinni a fogyasztását, pályán viszont a rövid váltó megteszi a hatását, és a 8 liter sem fog akadályt jelenteni. Ellenben a városban sem sokkal rosszabb, sietősen is könnyű vele 10 liter alatt maradni, még a magas építés és a szögletes orr ellenére is. Éppen ezért nem hiszem, hogy a gázolajos változatnak esélye lenne jobban teljesíteni a fogyasztáson kívül bármiben. Egy kicsit rontja az összképet a duplakuplungos létére gyakran hezitáló váltó, ami néha nagyon nem tudja, hogy mit akar az ember, de amúgy azt is meg lehet szokni.
Hirdetés
Mint már írtam korábban, ez nem egy új modell, viszont nemrég igen komolyan frissült, amivel új belsőt és néhány apróbb külső változtatást is kapott. Ezzel szinte tökéletesen beleillik a mai új autók látványába és színvonalába, de sajnos egy dologban még így is megmutatja magát használat közben a 2016-os technika nyoma. Bár a legtöbb biztonsági extrája jól működik, a sávtartóját már reflexből kapcsoltam ki a második naptól kezdve: sokszor szól bele abba, amit csinálnál, legtöbbször korábban, mint kéne, ráadásul mindezt igen darabosan teszi. Szerencsére az alapértelmezésként mindig bekapcsolt funkciónak dedikált gombja van - jól látható helyen - így két rábökéssel már meg is oldódik a probléma. Összességében a Compass egy korrekt autó, elfogadható terepképességekkel, remek kényelemmel, egy jó hajtáslánccal és egy-két apróbb hibával. Ezek alapján akár teljesen átlagos is lehetne, ami mégis kiemeli a tömegből, az a stílusa, főleg ezzel a felszereltséggel és ebben a színben. Ezzel megéri ünnepelni, és az autó is azt sugallja, hogy van mit: ha ez az olasz alapokon nyugvó amerikai gép ilyen menő tud lenni, akkor valamit tényleg jól csinált a márka az útján, amely során a faék egyszerűségű katonai rohangászós terepjáróktól idáig eljutott.
Értékelés
Pozitív
Stílus, anyagminőség, audiorendszer, fürge motor, jó futómű, kényelmes ülések
Negatív
Váltó, sávtartó automatika
Árak
Tesztmodell alapára
10 940 000 Ft (2021.06.17.)
Tesztautó ára
13 650 000 Ft (2021.06.17.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 4750 1/min-nél
Nyomaték:
270 Nm 1560 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,2 s
Végsebesség:
199 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4404 mm
Szélesség:
1819 mm
Magasság:
1629 mm
Saját tömeg:
1505 kg
Össztömeg:
1965 kg
Tengelytáv:
2636 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
438 l
Belső szélesség elöl:
1530 mm
Belső szélesség hátul:
1495 mm
Belmagasság elöl:
940-1015 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1150 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
960 mm
Csomagtér magassága:
600-740 mm
Csomagtér hossza:
810 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1600 mm
Raktérnyílás szélessége:
1150 mm
Raktérnyílás magassága:
880 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
270 Nm 1560 1/min-nél
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 4750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
199 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,2 s
CO2-kibocsátás:
153 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,8 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.06.17. at 15:49
    Permalink

    Tegnap volt olasz-amerikai népünnepély Pármában, néhány californiai rendszámos Ferrari képében a Mille Miglián.. 🙂 Olyan autókat láttam testközelből, beszarnátok. Legviccesebb a 312-s rajtszámú sirályszárnyas Mercedes magyar pilótával, innen is jó utat! (szombaton lesz a befutó, megnézzük őket Veronában is)

  • 2021.06.17. at 17:57
    Permalink

    Szívesen venném egy autós újságíró véleményét az ügyben: prémium-márkaként tekinthetünk a Jeep-re? Tisztelt Kornél, Te egy Jeep tesztje közben így kezeled az autót, ilyen szemszögből nézed vagy a kommersz márkák közé helyezed? Hol tart a Jeep? Valahol a kettő között?

    • 2021.06.18. at 09:46
      Permalink

      Kedves Csalfa Romeo!

      Egy igen érdekes kérdés ez, nehéz megválaszolni, ugyanis maguk a járművek jól egyensúlyoznak a kettő között. Az utastér anyagait, vagy az egykori FCA más termékeinek minőségét tekintve egyértelműen az, figyeltek rá, hogy magasabbra kerüljön a léc, de ettől még messze nem lesz Audi, BMW vagy Mercedes minőség. Futómű és vezetési élmény terén viszont jóval nyersebbek, mint amit “európai szemmel” a prémiumautóról gondolni szokás, érezni, hogy igyekeztek megtartani a terepjárós vonalat. Nem vagyok egy nagy Jeep fanatikus, őszintén szólva abban sem vagyok biztos, hogy ők hová pozicionálják magukat. A Jeep szerintem (főleg az Egyesült Államokban látványos ez) egy életérzés, saját vásárlói körrel, annak saját igényeivel, és az autók láttán ennek a körnek próbálnak inkább megfelelni, nem pedig bármilyen kategorizálásnak. Ha mindenképp egyértelmű választ kell adnom: számomra nem prémiummárka, de nem is igazán kommersz: inkább ilyen “rétegműfaj”.

  • 2021.06.18. at 23:18
    Permalink

    Ebben a színösszeállításban határozottan jól néz ki, legalábbis nekem tetszik. Az ára ennek is nagyon elment, mint minden másnak. Szomszédomnak ilyen van egy éve, párszor ültem benne, hát nem vagyok elájulva. Nagyon nem prémium. A Jeep név jól hangzik, de ez egy Fiat.

Vélemény, hozzászólás?