Olaszországban készülnek majd az Opel villany-zászlóshajói

Még nem mutatták be azokat a Stellantis modelleket, amelyek Olaszországban készülnek majd

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Opel mellett a DS csúcsmodelljeinek gyártását is Olaszországba viszi a Stellantis.

Egy Opel és egy DS modell már biztosan az olaszországi Melfiben készül majd a jövőben, ám ezeket a modelleket még nem láthattuk a maguk valójában. Mindketten a Stellantis STLA platformjára épülnek, amelyen ugyan belsőégésű motorral felszerelt autók is megvalósulhatnak, de az olasz gyárban a villanyhajtású, akár 700 kilométeres hatótávolságú zászlóshajókat tervezik gyártani.
Hirdetés
A DS esetében a D85 gyári kódnév alatt fejlesztett modell készül majd Melfiben, amely az Auto News értesülései szerint DS 9 Crossback néven kerül majd forgalomba. Arányai hasonlóak lesznek a már bemutatott Citroën C5 X-éhez, gyártása 2024-ben kezdődhet. Az Opel viszont az OV85 kód alatt futó autót gyártja majd ott, ami valószínűleg az Insignia utódja lesz, és 2025-ben érkezik a piacra. Emellett még két másik modell gyártását is rebesgetik. Az egyik a DS 7 Crossback utódja lehet, a másik pedig a Lancia új modellje, amit állítólag Aurelia néven dobnak majd piacra. Melfiben egyébként a Fiat 500X és a Jeep Renegade készül jelenleg. Tavaly összesen 163 646 autó gördült ki a gyárkapun, ami jóval kevesebb a 2018-as csúcshoz képest, akkor ugyanis 339 865 autót gyártottak. A négy új modellből, az előzetes tervek alapján évente 90 000 darab a célszám 2026 és 2029 között.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?