Több mint három évtized után feltámaszthatja egyik kultikussá vált modelljét a Citroën, a 2CV-t, amely nem meglepő módon megfizethetőbb villanyautóként térhet vissza a palettára.
Jó eséllyel az évtized végén visszatér a Citroën modellpalettájára a 2CV, vagy ismertebb nevén a Kacsa - tudatta exkluzív forrásokra hivatkozva a brit Autocar magazin. A portál értesülései szerint az újdonság minden bizonnyal a már piacon lévő C3 és az apró Ami közé érkezhet, ennek megfelelően az árcédulája valahol 3,7 millió és 10 millió forint között lehet. Ahogyan az eredeti - immár több mint 75 éves modell - úgy jó eséllyel ez sem lesz egy erőgép, hiszen a tervek szerint mindent alárendelnek majd a minél előnyösebb árcédulának.
A képen az eredeti 2CV
Az Autocar már azt is tudni véli, hogy az új 2CV a Stellantis Smart Car platformjára épülhet, vagyis a C3-mal, a Fiat Grande Pandával és az Opel Fronterával lehet szorosabb "rokoni" kapcsolatban. Ez már csak azért is lehet fontos, hiszen az említett építőkészlet belső égésű motor beépítésére is alkalmas, szóval nem elképzelhetetlen egy esetleges lágy hibrid, vagy hibrid hajtáslánc sem a Kacsához.
Akár az sem elképzelhetetlen, hogy éppen a modell születésének 80. évfordulójának évében mutatják be a villanyos utódot
Az viszont már most borítékolható, hogy a 2CV érkezésére még jó pár évet várni kell. A Brüsszeli Autószalonon az Autocar mikrofonvégre kapta Pierre Leclercq-t, a Citroën tervezésért felelős vezetőjét, aki ugyan nyíltan nem erősítette meg a Kacsa "feltámadását", de kiemelte, a márka nem zárkózik el a retró dizájnoktól. Az Autocar szerint ennél előrehaladottabb állapotban a projekt, ugyanis az előzetes munkálatok már megkezdődtek, vagyis akár már 2028-ban bemutathatják, ha az általános, négy éves fejlesztési ciklust vesszük alapul.
Többek között a C3-mal osztozhat közös platformon