Olcsóbb, belépő verzió is érkezik az Audi e-tron SUV-ból

A kevesebb összegért kevesebb hatótávot ad az Audi e-tron

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alig három hónapja adták át az első Audi e-tront hazánkban, a gyártó máris bővíti a kínálatot, méghozzá lefelé.

Mérföldkőnek is tekinthető az e-tron, amely az első nagy sorozatban készülő teljesen elektromos Audi. A konnektorból tankolható négykarikás modellt a mai divatnak megfelelően SUV ruhába öltöztették, így rögtön a szintén a városi terepjárók ligájában játszó Mercedes-Benz EQC-vel kell felvennie a harcot. A mintegy 2,5 tonnás Audi e-tron jelenleg egyetlen verzióban vihető haza, ami az 55 Quattro névre hallgat, alapára pedig 28,5 millió forint, hamarosan viszont több választási lehetősége lesz a vevőknek.
Hirdetés
Az e-tron új változata 50 Quattro néven érkezik, az 55 Quattro 408 lóerejét itt 313-ra csökkentik, a hatótáv pedig a jelenlegi 400 kilométerről 300-ra csökken. A nagyobb változat 95 kWh-ás akkumulátorát az olcsóbb verzióban 71 kWh-ás váltja fel, ami nem csak az alapárat, de a súlyt is csökkenti, a 50 Quattro 120 kilóval lesz könnyebb a nagyobb testvérénél. A gyorstöltés ideje viszont nem változik, a kisebb akkumulátort is fel lehet majd tölteni fél óra alatt, ám a kisebb akkut maximum 120 kW-tal lehet tölteni, míg a nagyobb maximuma 150 kW. A hatótáv és a súly mellett dinamikából is kevesebbet adnak: az 50 Quattro 7 másodperc alatt képes elérni a százat, ami 4 tized másodperces romlás a nagyobb verzió hasonló értékéhez képest, végsebesség tekintetében pedig 200 helyett 190-nél ér véget a száguldás. A hírek szerint az alapár körülbelül 3,5 millió forinttal lesz szerényebb, így 25 millió forint lehet a modell indulóára, bár ebben az árkategóriában néhány millió forintos differencia keveset számít, vélhetően a nagyobb verzió lesz a kelendőbb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?