Olcsóbb lehet a benzin, drágulhat a gázolaj

Ellentétes üzemanyagár-változás várható

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A tőzsdéken a benzin ára jelentősebben, a gázolajé csak hajszálnyit apadt, ám a romló forint miatt utóbbinál drágulást is elszenvedhetnek a hazai autósok.

Szerény mértékű árapadás várható a benzinnél, hasonló nagyságú drágulás a gázolajnál

Szíria felől az árakat felkorbácsoló háború fenyeget, Líbiában kitermelési problémák adódtak a héten, így a kőolaj ára is stabilan tanyázik a hordónkénti 113-114 dolláros ár környékén, míg a nyár derekáig még a bűvös 100 dolláros szint alatt volt. A kedvezőtlen piaci helyzetben is csökkent azonban a héten a benzin és a gázolaj tőzsdei ára is, előbbi jelentősebben, 2,9 százalékkal, utóbbi azonban csak alig, 0,3 százalékkal.
A hazai autósok közül azonban legfeljebb a benzint tankolók örülhetnek, ugyanis a forint 1,4 százalékos dollárhoz mért egyheti gyengülése a gázolajnál nem csak eltörli az árapadást, hanem drágulássá is fordítja azt, míg a benzinnél is jelentősen mérsékli a derűt. Összességében a 95-ösnél forintban 1,5 százalékos árcsökkenés, a gázolajnál 1,1 százalékos áremelés látható a beszerzési áraknál. Mindez a töltőállomásokon a benzin esetében 2-3 forintos árcsökkenést, azaz akár 428 forintos átlagárat, a gázolajnál ugyanilyen mértékű drágulást, és akár 439 forintos átlagárat eredményezhet.

Hirdetés

Döntés szokás szerint hétfőn esedékes, ha lesz változás, az szerdától léphet majd érvényre, s ha a helyzet úgy kívánja, akkor újabb árkorrekciót jelenthet majd be a MOL. Az pedig továbbra is igaz, hogy az árak nem csak az idő múlásával, hanem az egyes kutak között is változóak, nem is szerény mértékben, hanem akár literenkénti 20-30 forinttal. Ha valaki 430 forint alatti gázolajárat lát, töltse meg autóját - persze csakis akkor, ha abba gázolaj való. Amennyiben benzin, lehetőség szerint várja meg a következő hetet a tankolással, bár spórolni nem sokat fog, autózni drága mulatság.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 23:20
    Permalink

    Addig, amíg naponta 5000 milliárd Ft-nak megfelelő külföldi “forrópénz” érkezik az országba, lefölözni az € és Ft közötti kamatkülönbözetet, természetesen a magyar költségvetés rovására, addig nem számíthatsz semmire.

  • 2017.10.29. at 23:20
    Permalink

    A jövedéki adó,és az üzemanyag áfája mikor fog csökkenni? A kiskereskedelmi árrés,és a nagyker árrés rendben van. Rendben van az is hogy legyen némi adó de ezért szolgáltatást várok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Normális utakat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Az hogy 50% áfa+jövedéki adó terheli az üzemanyagot nonszensz.

Vélemény, hozzászólás?