Olcsóbbak a prémiumszervizek vidéken

Inkognitóteszt: prémiumautók szervizköltségei

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezúttal öt prémiummodell szervizköltségét néztük meg öt márkaszerviznél és egy független autójavítónál. A különbségek számottevőek.

Korábbi cikkünk forgatókönyvét ezúttal öt prémiummodell kapcsán vettük elő, azaz az Audi A4 2.0 TDI, a BMW 320d, a Lexus IS 220d, a Mercedes-Benz C 220 CDI és a Volvo S60 D3 esetében kérdeztünk öt-öt márkaszervizt az első kötelező karbantartás költségéről, valamint ugyanezen munka költségét egy független autójavítótól is bekértük. Az adatok természetesen csak tájékoztató jellegűek, hiszen csak a kötelezően cserélendő alkatrészekre szólnak, s előfordulhat, hogy egy konkrét modell esetében a táblázatunkban szereplőtől eltérő végösszeget adnának a műhelyek, ám így is kiválóan látható, hogy ezúttal is beigazolódott, a vidéki szervizek a legtöbb esetben olcsóbbak, mint a fővárosiak.
Az azonban messze nem egyértelmű, hogy melyik városban találhatók a legolcsóbb szervizek, nincs más lehetőség, mint néhány telefon megeresztése, percek alatt akár 50 ezer forint is megspórolható így, feltéve, hogy amúgy is mennénk az adott városba, azaz sem az útiköltség, sem az utazás ideje nem jelentkezik többletként.
Az Audi esetében egyértelmű, hogy a fővárosi szervizek akár 30-50 százalékkal is drágábbak a vidékieknél, ők nem említették, de feltételezhető, hogy automatikusan belekalkulálták a végösszegbe a vidékiek által opcióként ajánlott mobilitás garanciát – utóbbi nélkül 50 ezer forint alatt is megúszható az a munka, ami a legrégebbi budai Audi szervizben kereken 100 ezer forint lenne. A BMW márkaszervizek árkülönbségei nem olyan drasztikusak, mint amilyeneket a négykarikásoknál tapasztaltunk, s itt nem is a fővárosi, hanem a székesfehérvári díler taksálta legtöbbre a revíziót – az Audi esetében épp ebben a városban találtuk a legolcsóbb és nem mellesleg, a legprecízebb kalkulációt adó műhelyt.
Első kötelező karbantartások árai
Audi A4 2.0 TDI (120 LE) - rugalmas, maximum 30 000 km
Porsche Buda - 1117 Budapest Prielle K. u. 45. 95 000 Ft
Audi Centrum Budapest - 1033 Budapest Mozaik u. 1-3. 100 000 Ft
AutoCarma Zrt - 8000 Székesfehérvár Balatoni út 8. 48 160 Ft*
Porsche Szeged 6724 Szeged Sárosi út 11. 60 000 Ft
Franco Kft - 4030 Sopron Pozsonyi u. 57-63. 60 000-70 000 Ft
Speedy Autószerviz, 1039 Budapest, Szentendrei út 217. 36 969 Ft
BMW 320d (184 LE) - rugalmas, 20 000-35 000 km
Budapest Motors Kft. - 1033 Budapest, Szentendrei út 63. 90 000 Ft
Leier Autó Kft. - 9024 Gyõr, Szauter út 9. 80 000 Ft
Formont Autóház - 6000 Kecskemét, Szent László krt. 80. 70 000 Ft
Magisz Kft. - 4032 Debrecen, Böszörményi út 218. 70 000 Ft
Rack Autó Kft - 8000 Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 6. 115 000 Ft
Speedy Autószerviz, 1039 Budapest, Szentendrei út 217. 51 124 Ft
Lexus IS 220d (177 LE) - 15 000 km
Lexus Buda - 1112 Budapest, Budaörsi út 185-195. 73 000 Ft
Lexus Kovács - 2200 Monor 4-es főút 35 km. 35 000 Ft
Speedy Autószerviz, 1039 Budapest, Szentendrei út 217. 47 877 Ft
Mercedes-Benz C 220 CDI (170 LE) - 20 000 km
Pappas Auto - 1133 Budapest, Kárpát u. 21. 70 000 Ft
Pappas Auto - 1117 Budapest, Hunyadi János út 6. 70 000 Ft
Újhelyi Autó II. Kft. - 4027 Debrecen, Böszörményi u. 66. 70 000-90 000 Ft
Orientik Motor-Car Kft. - 9400 Sopron, Győri út 42. 65 000 Ft
Pappas Auto - 6725 Szeged, Vásárhelyi P. u. 15. nincs információ***
Speedy Autószerviz, 1039 Budapest, Szentendrei út 217. 47 706 Ft
Volvo S60 D3 (2.0, 163 LE) 30 000 km
Ivanics Kft. - Budapest, Méhész u. 2-4. 100 000 Ft
Autokont Kft. - Pécs, Pécsváradi út 2/2. 110 000 Ft
Jansik Autóház Kft. - Cegléd Külső-Jászberényi út 70 000-80 000 Ft
Alpok Autó Kft. - Szombathely Zanati u. 5. 90 000-100 000 Ft
Vela Autó Kft. - Nyíregyháza, Pazonyi u. 33. 105 000 Ft

*: Mobilitás Garanciával 63 375 Ft
**: Mobilitás Garancia további 8-10 ezer forintért
***: csak szervizkomputer alapján tudják megmondani

Míg a prémiummárkák zöménél gyakorlatilag nem kunszt az ország bármely pontján szervizt találni, a Lexus esetében mindössze két műhely, a Budapest XI. kerületében lévő Lexus Buda és a pesttől délre, de a főváros közepétől mindössze 35 kilométerre lévő monori egység kínálkozik. Noha a szervizek nincsenek komoly távolságban egymástól, árkülönbségük drasztikus. A teljesen fix, táblázatból kinézhető átvizsgálás díja az IS 220d esetén a Lexus Budánál 73 000, míg a monori Lexus Kovácsnál kevesebb, mint az utóbb összeg fele, mindössze 35 000 forint.
Egységesebb képet mutatnak a Mercedes-Benz szervizei, a stuttgarti márka esetében a fővárosi műhelyek felára jelképes: a megkérdezett budapesti Pappas műhelyek teljesen egységes, 70 ezres díjakat említettek, Sopronban 65 ezer forintért végezték volna el a munkát, amire Debrecenben az autó számítógépes diagnosztikája alapján pontosítható, 70-90 ezres árat mondtak. A szegedi Pappas nem is vállalkozott arra, hogy a központi elektronika kiolvasása nélkül árat mondjon, de a hálózat egységes díjszabását látva, ott sem lehet meglepetésre számítani.

Noha a prémiumautók között a Volvo olcsóbbnak számít, szervizeivel nem feltétlenül az. Miként a BMW-nél, itt sem a fővárosban megkérdezett Ivanics a legdrágább, Nyíregyházán és Pécsett is 5, 10 százalékkal drágábban vállalták volna az első revíziót, amit Szombathelyen akár 10, Cegléden a fővárosinál 20-30 százalékkal olcsóbban is elvégeztek volna.
A márkafüggetlen, de budapesti javító olcsósága a német márkáknál szembeötlő, a fővárosi márkaszervizek árainak felét sem éri el az itt elkért összeg, s még a kedvezőbb árú vidékieknél is mintegy harmadnyival olcsóbb ez a javító, amely választásával nyilvánvalóan le kell mondani a márkák védőszárny szolgáltatásáról és külön nyűgként kell bemutatni időszakosan az autót az átrozsdásodás elleni garancia érvényesítéséhez is a márkaszervizek valamelyikében. Újabb modelleknél, mint amilyen például a Volvo S60, előfordulhat, hogy nem tud versenyképes árakat ajánlani a márkafüggetlen műhely, ezen modell esetében például nem is mondtak árát, miután meglátták, gyári olajszűrőt 54 ezer forintért kapnának hozzá. Más modellnél is előfordulhat, hogy kedvezőbb valamelyik márkaszerviz ára, ilyen például a monori Lexus Kovácsé – ők vélhetően piacot kívánnak vásárolni. A kalkuláció azonban vásárlás előtt nem érhet véget a szervizdíjak vizsgálatánál, érdemes azt is szemügyre venni, hogy milyen gyakran esedékesek a műhelylátogatások, a Lexus díjai például hiába alacsonyak, a japánok (amúgy ésszerűnek nevezhető) 15 ezer kilométeres szervizciklusa miatt a szervizköltség/kilométer aránnyal - ezen összevetésben, legolcsóbb műhelyével - az Audi vezet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?