Olcsón szeretne jó autót? Tessék!

Titkos tipp: SEAT Toledo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alig látni az utcán második generációs SEAT Toledo modelleket, pedig a maga nemében egy szerethető, és tetszetős autóról van szó. És ezt Önök, olvasóink állítják.


Toledo napjainkban mintegy 90 ezer lakosú város Spanyolország közepén, és elsősorban arról híres, hogy a római katolikus egyház spanyolországi prímási székhelye, azaz központja. Azonban van rá egy fogadásunk, hogy a Toledo szó hallatán sokaknak előbb ugrik be egy autó, a SEAT középkategóriás modellje, amely három generáción keresztül, 1991 és 2009 között volt jelen a nemzetközi piacon. A sorozatok markánsan elkülönültek egymástól, amíg az első Toledo jellegzetes kockaságával, darabosságával maradt emlékezetes, addig a harmadik, 2004-től ismert típus a SEAT túlbuzgó, egységes arculatra való törekvésének lett az áldozata, nem is beszélve az enyhén szólva is furcsa hátsó kialakításáról. Most azonban mégsem e két karizmatikus, hanem az 1998 és 2004 között jegyzett, gyári jelzéssel 1M változatról lesz szó, amely harmonikus formájával, kellemes belső kialakításával, bizony sokkal jobb autó volt annál, mint amennyire ma mellőzöttnek tűnik.
SEAT Toledo - találati lista
Modell Évjárat Motor Futott km Vételár (Ft)
SEAT Toledo 1.6 Stella 2000/5 1.6 8V, 101 LE n. a. 739 000
SEAT Toledo 1.6 Signo 1999/9 1.6 8V, 101 LE n. a. 820 000
SEAT Toledo 1.6 Stella 2000/7 1.6 8V, 101 LE n. a. 849 000
SEAT Toledo 1.6 Stella 2003/12 1.6 16V, 105 LE 115 000 1 420 000
SEAT Toledo 1.8 Signo 2000/10 1.8 20V, 125 LE n. a. 895 000
SEAT Toledo 1.8T Sport 2002/10 1.8T 20V, 180 LE n. a. 1 299 000
SEAT Toledo 2.3 V5 2000/8 2.3 10V, 150 LE 162 000 899 000
SEAT Toledo 1.9 TDI Signo 1999/9 1.9 TDI 8V, 90 LE 207 000 1 170 000
SEAT Toledo 1.9 TDI 2000/7 1.9 TDI 8V, 110 LE n. a. 1 139 000
SEAT Toledo 1.9 TDI Sport 2004/9 1.9 TDI 8V, 130 LE 176 000 1 799 000
SEAT Toledo 1.9 TDI Signo 2004/5 1.9 TDI 8V, 110 LE n. a. 1 975 000
SEAT Toledo 1.9 TDI Signo 2003/7 1.9 TDI 8V, 110 LE 97 000 2 099 000

A karosszériák között nem lehetett válogatni, a Toledo kizárólag lépcsőshátúként létezett, és ennek volt előnye, illetve hátránya egyaránt. Előbbi a nagyméretű, alapból 500, az ülések lehajtásával pedig 830 literesre növelhető csomagtér, azonban negatívumként merült fel a szűk rakodónyílás, és sok tulajdonos panaszkodik, hogy akár a poggyásztér rovására lehetne nagyobb a hely hátul. A Toledo ugyanis a Volkswagen Golf IV platformját használta, és a 2 510 milliméteres tengelytávval a második sorban nem mérték bőséggel a férőhelyet. A forma tetszetős - akárcsak az első generáció, ez is magán viseli Giugiaro mester keze nyomát -, a sima vonalú, kerekített orr az átlátszó plexibúrás fényszórókkal egyértelmű Leon rokonság, és jól sikerült a befejezés is – nem véletlen, hogy a típus több díjat nyert. Az utastérben a korai A3-as Audi sémájára épült a műszerfal, nincs túlbonyolítva semmi, a kezelhetőség egyszerű, a volán sportosan 3 küllős, az ajtókra pedig nem csak tenyérnyi kárpitfolt jutott. A bőrgarnitúra ritka a piacon, de az első ülések minden esetben kényelmesek, különösen az erősebb kivitelek hosszú ülőlapos székei dicsérhetők.

Gyártása során hétféle benzines és négyféle dízel erőforrás került a Toledo orrába, előbbieknél megtalálható a Volkswagen-örökség egyedisége, a V5 benzinmotor, amelynél 3-2 leosztásban a hengerek ugyan szöget zártak be egymással, de a hengerfej közös volt. 1999-2000 között 10 szelepes, 2000-2003 között pedig erősebb, 20 szelepes konstrukciót alkalmazott a SEAT. Az igazat megvallva nem ajánlott ez a motor, elsősorban a nagy fogyasztása miatt, és szintén jobb az óvatosság az 1,8 literesekkel, amelyeknél a vezérlés a gyenge pont (a vezérműszíj szakadása okozta motorkár javítása horrorisztikus költség), valamint a 180 lovas kivitelnél a turbó – ez ugyanaz a robbanócsomag, ami az első Octavia RS-t, vagy éppen az Audi TT-t repítette. Sokáig szerepelt a kínálatban az 1,4 literes, 16 szelepes alapgép, ennek 75 lóereje azonban kissé kevés a kiviteltől függően cirka 1,2-1,3 tonnás karosszéria lendületbe hozásához. Tartósság szempontjából a tuti tipp a két 1,6 literes benzines, vagy az 1,9 literes, 8 szelepes TDI dízel 110 lovas variánsa – létezett 90 lóerővel is. A gázolajosoknál a 130 lóerős PD TDI-nél szintén a turbó a gyenge szem a láncban, míg a 150 lovas leginkább csak statisztikai jellegű, ilyet a Használtautó.hu kínálatában hirtelen nem is találtunk – jegyezzük meg, a 130 lóerőssel sem lehet Dunát rekeszteni.
Motorváltozatok
Benzinmotor Teljesítmény Gyártási időszak
1.4 16V 75 LE 1998-2004
1.6 8V 101 LE 1998-2000
1.6 16V 105 LE 2000-2004
1.8 20V 125 LE 1998-2003
1.8T 20V 180 LE 2003-2004
2.3 10V V5 150 LE 1998-2000
2.3 20V V5 170 LE 2000-2003
Dízelmotor Teljesítmény Gyártási időszak
1.9 TDI 8V 90 LE 1998-2003
1.9 TDI 8V 110 LE 1998-2004
1.9 PD TDI 8V 130 LE 2003-2004
1.9 PD TDI 8V 150 LE 2000-2004

A felhozatallal kapcsolatban kijelenthető, tarolnak az 1,6-os benzinesek, elsősorban az alap és közepes ellátmányt jelentő Stella és Signo komfortszinteken. Az első példányok 1998-2000 körül bukkannak fel, nagyságrendileg a 750-850 ezer forintos ársávban, és az ABS, az első elektromos ablak, a szervokormány, valamint az első dupla légzsák sztenderd tartozékként említhető, de nem ritka jelenség a légkondicionáló megléte sem. Az 1,8-as motor felára minimálisnak mondható, ha egyáltalán van ilyen, mert inkább az állapot a mérvadó, és ugyanez érvényes az öthengeresre is, amelyet egyező évjárattal találtunk 1,6-osokra jellemző áron. Egy fiatalabb, 2003 körüli Toledo a fenti stafírunggal nagyjából 1,5 millió forintot érő portéka, míg az árplafon 1,8 milliónál csúcsosodik. A dízeleknél eleve magasabb a belépőár, 2000-es évjárattal 1,1 milliótól indul a 110 lóerős TDI által uralt választék, és nem sokkal 2 millió forint felett tetőzik – meglepő, de a teljesítmény nem pénzfüggő, például a 2004-es, 110 és a már adagolófúvókás, 130 lóerős PD TDI Toledók egyaránt 1,8-1,9 millióba kerülnek.
Használói véleményeink alapján a második generációs SEAT Toledo valóban titkos tipp lehet, hiszen 9 éves átlagéletkor, valamint 222 ezer kilométeres átlagos futásteljesítmény esetén már nem szimpla véletlen a tulajdonosi elégedettség. Márpedig ezt a modellt nem szidják, mint a bokrot, persze, azért akadnak hibái. A szűkös hátsó lábteret már említettük, de előfordulhat beázás az ajtó tömítéseinél, elromolhat az ajtózár, zöröghet néhány műanyag-burkolat, különböző elektronikai hibák léphetnek fel, és karbantartás hiányában (ami 15 ezer kilométerenként javallott) a motorok is adhatnak okot problémára. Ám összességében a Toledo nem a nyűgösebb típusok közé sorolandó. Mi a gyári állapotú, 1,6-os benzines és a szerényebb 1,9-es TDI dízeleket ajánljuk, a sportos stílust támogató, és emiatt használatukból eredendően kockázatokat rejtő benzines turbós, illetve PD TDI dízel verziókkal szemben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 10:28
    Permalink

    1.8 20 v szívó? Nem fogyaszt többet az 1.6-nál de sokkal jobban megy.
    Állítólag abszolút megbízható. A pdtdi-t tényleg nem vennék, a 110 lovas dízel nagyon jó de sokkal is drágább, ugyanolyan üzemanyag ár mellett lehet sokára térülne meg a benzineshez képest, persze ki mennyit autózik.

  • 2017.10.31. at 10:28
    Permalink

    Szüleimnek még mindig a “kocka” Toledo van 18 évesen, és töretlenül, nagyobb hibáktól mentesen teszi a dolgát. Ezért én is nézegettem a második generációt, amikor autóvásárlásra került a sor, de sajnos nagyon túl vannak árazva, akármennyire is jó autók…

Vélemény, hozzászólás?