Olcsón vennél autót? Íme az egyik legnagyobb csapda!
Mit rejt az a néhány "felszíni hólyag", avagy ezért ne vegyél rozsdás autót!
Világ életemben azt vallottam, hogy a rozsda az egyik legalattomosabb ellenség öreg autó vásárlásakor. Most pedig megmutatom, hogy miért. Ilyen az, amikor a közelmúltban vásárolt rozsdaboglyát nem a bontóba viszik, hanem a lakatoshoz!
Egy korábbi használttesztben már láttátok a végeredményt, ám az vajmi keveset árul el arról, hogy honnan indult ez a konkrét projekt
A hiba súlyosságával szembesülve a frissen vásárolt, öreg autók jelentős része a bontóba megy, a tulaj pedig - miután egy vagyont költött egy roncsra - még szegényebben, még kevesebb pénzből kell, hogy ismét autó után nézzen.
Rosszabb esetben emberünk felháborodik a szerelőre, vagy épp a vizsgaállomásra, mert szentül hiszi, hogy a probléma valóban "csak néhány hólyag", őt pedig le akarják húzni. Ekkor sajnos meg lehet találni azt a "lakatost", aki néhány Deákért alvázvédő, gitt és alapozó alá rejti a hibát, illetve azt a vizsgabázist is, ahol ezek után, további néhány Deákért nem veszik észre a turpisságot. Erre tipikus példa a tavaly nálunk járt Skoda Felicia esete. Csakhogy ekkor komoly veszélynek tesszük ki magunkat, mert az autó gyakorlatilag meg is ölhet: jelentősen veszíthet úttartásából és stabilitásából, nagyobb sebességeknél egyik pillanatról a másikra kezelhetetlenné válhat, illetve egy esetleges balesetnél bele sem megyek, hogy mit fog csinálni a karosszéria az utasok megóvása helyett.Látványos képcsomagot kaptam a nemrég bemutatott Celica karosszériájának egy évtizeddel ezelőtti megmentéséről, az autó egy korábbi tulajdonosától. A fotók alapján könnyen szemléltethető, hogy mi fog történni a te rozsdás autóddal, ha valami csoda folytán sikerül olyan karosszérialakatost találnod, aki elvállalja a munkát
Éppen csak megbontották, máris egyértelművé válik, hogy a probléma sokkal komolyabb, mint amekkorának kívülállóként gondoltuk volna
Hiába fested le a legfelső lemezeket, ha alatta így néz ki a többi réteg
Kézi erővel tördelhetővé porladtak a karosszéria belső merevítései
Az autó bal hátsó sarkából gyakorlatilag semmi sem maradt, mire az összes rozsdát levágták, ráadásul javítóelem sem létezett a típushoz, így teljesen nulláról kellett újjáépíteni a karosszéria ezen részét
Itt már alakul a művelet, készülnek az új, immáron rozsdamentes illesztések, amelyekhez majd a karosszéria további elemeit lehet rögzíteni
Újabb csavar a történetben, hogy a lakatolás időpontjában állítólag még a Celica hátsó sárvédőívéhez sem létezett javítóelem, így az eggyel későbbi generációhoz való lemezeket kellett átalakítani, hogy felmenjenek erre a modellre
Miután felkerült az ív, folytatódik a munka az autó hátsó sarka felé, amelyet elkészültekor kívülről és belülről is le kell alapozni, majd festeni, végül pedig a megfelelő üregvédelem sem árt, hogy ne kelljen néhány év múlva megismételni a dolgot
Végül ilyen lett a sarka: valószínűleg a gyári vasat szebbre formázták, ám az egyrészt már nem volt képes ellátni a feladatát, másrészt pedig a házias küllemű részeket úgyis takarja majd a lökhárító
A külső küszöbök mögött megbújó rétegeket is ki kell pótolni, meg kell erősíteni: ha nem látja el a feladatát, akkor hiába néz ki rozsdamentesnek a végeredmény
A jobb oldal - bár valamennyivel szebb volt az eddig taglalt bal oldalnál - szintén átfogó helyrehozásra szorult
Néhány munkaórával később már ez is bizalomgerjesztőbben néz ki
Javítóelem híján a külső küszöbért is a lemezt és a hajtogatással töltött extra munkaórák árát kell kifizetni
Ez még nem fogja megvédeni a frissen felrakott ívet a rozsdásodástól, ráadásul halogatni sem érdemes a festést, mert ha egyszer már megindul, akkor hiába húzol rá újabb rétegeket
A Celica aljának hátsó része is erősen korrodált volt
Szakszerű festés előtt és után: ráadásul a jobb oldali fotó nem is a frissen festett, hanem az évekkel a lakatolás utáni állapotot mutatja
Végtelen óraszám tud belemenni egy ilyen autó megmentésébe, mire elkészül a karosszéria
Ha kevés a pénzed, akkor kell a legmegfontoltabban költekezned, és bármi áron elkerülnöd egy rozsdás, vagy épp komoly motorhibával küzdő autót.
Hiába, néhány százezer forinttal a zsebben lejjebb kell adni az elvárásokból, és kizárólag az állapotot kell figyelembe venni, már persze ha utána nem akarsz annyit költeni az autóra, amennyiből akár egy sokkal drágább, modernebb, kényelmesebb, erősebb és biztonságosabb típust is vehettél volna. Ilyenkor jön a képbe, hogy nem szégyen öreg, vagy épp rossz megítélésű autóval járni, ha az műszakilag rendben van. Tökéletes példa erre az 1992 és 2003 közt Esztergomban gyártott öreg Swift is, amelyből 500 ezer forintért már akár egy kifogástalan állapotút is utánad dobnak. Ennyiért korabeli Golfból például csak olyat kapsz, amire még a dupláját rá kell költeni. Ha pedig egyébként is egy hasonlóan filléres modell volt a kiszemelt, és abból nézted a legalacsonyabb ársávot, akkor itt az idő előre szólnom: gyűjtögess még egy kicsit, vagy kérj kölcsön valakitől, és ne vegyél meg bármit, csak mert olcsó és van még két hónap műszakija. Egy bizonyos ár alatt ugyanis papírnehezéket veszel, és nem autót, arra pedig felesleges kiadnod még azt a 70 ezer és 150 ezer forint közötti összeget is, ahol ezen válságmodellek legolcsóbb hirdetései mozognak.Mindkét, a képeken látható autó 600 ezer forintot ér: én kalandvágyból vettem ebből a keretből A6-os Audit, ám ha nem tudnám kifizetni a fenntartását, és csak egy megbízható, elpusztíthatatlan négykerekűre lenne szükségem, akkor magam is a hibátlan, újszerű állapotú, klímás, villanyablakos Swiftet választottam volna ennyiért
Miként alakul ki a rozsda?
Nem vagyok karosszérialakatos, ám az alapokat ennek ellenére is el tudom magyarázni, ami már elég ahhoz, hogy ne lehessen átverni a vásárláskor. Alapvetően a rozsdásodások kétféle csoportját érdemes megkülönböztetni egy autón. Az egyik a kívülről indult korrózió, avagy a kisebbik probléma. Karcolások, kisebb külső sérülések, kavicsfelverődések környékén találkozhatunk vele, ahol a festékréteg sérülése miatt a szabad levegőre került a fém, így elkezdett rozsdásodni. Ezeknél minden esetben látszik, hogy "fentről" indult meg a dolog, a hiányos, sérült festék alatt masszív, ám érdes felületű, vöröses színű fémet látunk. Javítása is egyszerűbb: a megkezdődött rozsdát mechanikusan el kell távolítani az ép fémről, mondjuk csiszolással, majd a megtisztított felületet le kell kezelni rozsdásodás ellen, és már jöhet is az alapozás és a festés.Kezdődő felületi rozsdát láthattok egy kavicsfelverődésnél a bal oldali képen, illetve ennek az extrém változatát a jobb oldalon: mivel mindkettő kintről indult, ezért még egyik esetben sem lyukadt át a lemez, jó eséllyel még a durvábbik példa is menthető vágás nélkül
Sokkal komolyabb problémát jelez előre azonban a hólyagosodás, ez bizony a belülről induló, alattomos rozsda.
Amikor egy egybefüggő festékréteg kezd el alulról megduzzadni, érdesedni, akkor a korrózió már évek óta tart, csak épp a lemez másik oldalán kezdődött felületi rozsdaként és mostanra átrágta magát a fémen, köznyelvre lefordítva "kilyukasztotta" azt.Íme az említett hólyagok: itt bizony jó eséllyel több százezer forintnyi lakatosmunka vár feltárásra a festék alatt
Ha lakatosmunka nélkül próbálod okosba' megoldani a dolgot, és a rozsdás részekre csak rágittelnek, majd lefestik, attól a folyamat még nem áll meg, hamarosan fel fogja törni a gittréteget az alatta bimbózó korrózió
Nagyon drága javításokhoz vezethet a futómű, a motor, illetve a vezérlőelektronika elhanyagoltsága is, így ezeket sem szabad kihagyni a képből, ha egy szükség szülte helyzetben a vagyonod jelentős részét rá akarod szánni egy filléres gépjárműre.
Arról már naphosszat lehetne vitázni, hogy mi a legrosszabb ezen hibalehetőségek közül, de ezek már egyértelműen szubjektív elképzelések. Számomra mindig is a rozsda volt a csúcson, egyrészt azért, mert a munka komplexitása, időigényessége és akár az autó értékét meghaladó ára miatt legtöbbször egyáltalán nem vállalják el a túlterhelt műhelyek. Eközben még a bonyolultabb motorok és futóművek felújítására vagy cseréjére is lehet találni szerelőt, hát még az olcsó autók egyszerű, legtöbbször könnyen szerelhető és jó alkatrész-ellátással rendelkező erőforrásaihoz és felfüggesztéseihez. Másrészről a lakatoláshoz vágni kell és hegeszteni, ami már sohasem lesz ugyanolyan, mintha a gyári szabvány szerint, egy lemezből készült volna az autó adott részlete, míg a motor darabjaira szedhető, és a legtöbb esetben a hibás darabok cseréje után teljes mértékben helyreállítható, vagy végzetes probléma esetén akár egyben cserélhető is egy bontott szinonimára. Persze az ideális megoldás, ha az autóinkat karban tartjuk, és nem hagyjuk őket teljesen leamortizálódni, illetve vásárláskor is ezeket a példányokat keressük, amelyekre odafigyeltek és nem csak használták őket addig, amíg teljesen menthetetlenné nem váltak.Ha kész a lakatolás és a fényezés is, akkor jöhet a használat, vagy a példaként használt Celica esetében a szórakozás. Fontos feladat azonban az eredményt megőrizni: rendszeres tisztítással és néhány évente megismételt üregvédelemmel akár háromszorosára is kitolható, hogy mikor kell ismét meglátogatni a karosszériás műhelyt