Oldtimerek Hétvégéje – péntektől a Vasúttörténeti Parkban

Fizetett hirdetés

Több mint 500 veterán jármű és temérdek program az Oldtimerek Hétvégéjén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

E hétvégén ismét Oldtimerek Hétvégéje. A helyszín a megszokott, a budapesti Vasúttörténeti Park, a programsor minden eddiginél hosszabb.

Péntek délután nyitja kapuit, szombaton és vasárnap egységesen 9-18 óráig látogatható lesz a több mint százezer négyzetméteres rendezvényterületen, a Vasúttörténeti Parkban megvalósuló Oldtimerek Hétvégéje. Több mint 500 válogatott veterán autó és motor várja az oldtimerek szerelmeseit a park állandó "berendezései" mellett. A kiállított járművek között 100 évesnél idősebb veterán motorok és fakerekű autók is megtalálhatók lesznek.
Idén sok újdonságot vezet be a rendezvényen a szervező: 2-es és a 3-as bejáratok most már egyenesen a felújított Víztorony Parkba nyílnak, ahol a tavalyi év végén épült Csabai Tájházat csodálhatják meg a látogatók. Az októberi „Disznótoros Kolbászfesztivál” ízelítőjeként Csabai kolbász kóstolót fog osztogatni a Békéscsabai Hagyományőrző Kör. Mellette az állatkarámok helyezkednek el rengeteg háziállattal, simogatási lehetőséggel. Ha már háztáji, akkor a mezőgazdasági gépek sem hiányozhatnak, veterán traktorok és stabil motorok fognak pöfékelni a Víztorony Parkban egész hétvégén.

A Víztorony Park és a Vasúttörténeti Park területén rengeteg ingyenesen használható gyerekprogram lesz: légvár, népi játszótér, állatsimogató, arcfestés, gyerekfoglalkoztató, kézműves foglalkozás és autós szimulátor. A két park közötti kapun szabad lesz az átjárás oda-vissza egész nap. Természetesen a rendezvény fő látványossága, a válogatott oldtimer autók és motorok kiállítása lesz a 3 000nm-es Orient és az 1 700nm-es West csarnokokban. Idén is lesz katonai szekció többek között a Magyar Honvédség veterán harci járművei és muzeális hadi eszközei kerülnek bemutatásra. Néhány kiállítási darabbal a Magyar Közlekedési Múzeum sem hiányozhat a legnagyobb hazai oldtimeres seregszemléről. Újdonság a Víztorony Park területén az Oldtimer Találkozó, a rendezvény mindhárom napján. A találkozóra OT rendszámmal, vagyis muzeális minősítéssel rendelkező oldtimer autóval vagy 1950 előtti motorral érkező látogatók vehetnek részt. Ugyanitt szombaton „KGST találkozó”, vasárnap „Tuningautó Találkozó és Kiállítás” is lesz. Bár ez utóbbi stílusidegen a nosztalgia világától, mégis úgy érezték a szervezők, hogy a fiatal tuningautó-szerelmeseknek is részvételi lehetőséget biztosítanak egy elkülönített részen. Hadd érintse meg őket is a nosztalgiajárművek varázsa! Az Orient csarnok előtti aszfaltos részen Youngtimer kiállítást rendeznek, ahol legendás klasszikusok és sportautók lesznek kiállítva. Az aszfaltozott főutcán oldtimer buszokkal és teherautókkal találkozhatnak majd a látogatók. A 60 éves buszok akár belülről is megcsodálhatók lesznek. Az Orient csarnok előtti murvás parkolóban lesz a „Kalandjárók Kiállítás” elnevezésű kiegészítő rendezvény, ahol hajók és lakókocsik fognak sorakozni. Természetesen a rendezvény stílusához igazodva oldtimer lakókocsik is bemutatásra kerülnek.
Hirdetés

A belépőjegyek árai még mindig a 2013-as szinten mozognak: felnőtt jegy 2 999 Ft, gyerek és nyugdíjas 1 999 Ft, családi jegy 8 999 Ft.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?