Olimpiai bajnokunk, vagy az új Jaguar gyorsabb jégen?

Különös párbaj, Liu Shaolin Sándor egy Jaguarral küzdött

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem fair emberi teljesítményt gépihez hasonlítani, ám a végeredmény ebben az esetben egészen beszédes. Olimpiai bajnok korcsolyázónk küzdött meg egy 300 lovas Jaguarral. Itt a videó!


A Jaguar Land Rover csoport kedvenc időtöltése a lehetetlen küldetések, vagy épp furcsa rekordok döntögetése. Volt itt már vonathúzás, közúti szerelvény vontatása, gátmászás meg lépcsőzés, a legújabb viszont számunkra elég fontos. Egy kisebb versenyt rögtönöztek, ahol a főszereplők egy Jaguar XE 300 Sport, vagyis a legerősebb kétliteres benzines XE és Liu Shaolin Sándor, aki legutóbb 5000 méteres váltó gyorskorcsolyában aranyérmet szerzett csapatával. Hogy fair-e gép ellen küzdeni, vagy sem, a végeredmény egészen meggyőző.
Hirdetés

Ember és autó küzdelme ez, amit a színtiszta idő legyőzésére hegyeztek ki, ám mindezt jégpályán, hogy bizonyítsák az XE 300 Sport összkerékhajtásának tapadását. A helyszín Hollandia, a Flevonice pedig a világ leghosszabb szabadtéri korcsolyapályája. A három kilométer hosszúságú jégpályát speciális rendszerrel hűtik folyamatosan, Liu Shaolin Sándor ideje pedig 4 perc 4 másodperc lett. A Jaguar pontosan egy perc egy másodperccel hamarabb ért célba, ám ilyen mértékű különbség több mint elfogadható egyetlen ember és 300 ló versenyében. A látványos küzdelemben a Jaguart az elektromos rendszerek beavatkozásának gyorsaságáért felelős fejlesztő, Sean Haughey vezette, mellette korcsolyázónk szintén korcsolyázó brit barátnője, Elise Christie ült.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?