Olyan BMW-t kapott a MotoGP győztes, ami még nem is létezik

Még be sem mutatták a BMW M4-et, a MotoGP nyertesének már van egy

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Különleges díjjal lepte meg az osztrák MotoGP futam nyertesét a BMW, egy új M-est kapott, ami még hivatalosan nem is létezik.

Az elmúlt hétvége a MotoGP futamáról szolt az osztrák Red Bull Ringen. A futamok támogatója már régóta a BMW, akik minden évben a legélesebb és legújabb modellekből választanak egyet felvezetőautónak, ez idén éppen egy M8 Gran Coupé volt. A futamon tiszteletét tette még az új M4 GT3 versenyautó, valamint a széria M4-es is, de ennek még különlegesebb szerepet szántak, mint egy szimpla bemutató. Az autó főnyereményként szolgált, a kulcsa pedig azt várta, aki elsőként lépi át a célvonalat a futamon. Miguel Oliveira nagyot csatázott a futam utolsó körében. A célegyenesre fordító utolsó kanyarban még harmadik volt, ám sikerült a belső ívre kerülnie, így meg tudta előzni Pol Espargarót és Jack Millert is. Oliveira pedig át is vette új autónak kulcsát rögtön a ceremónia után, valamint meg is tette vele az első körét a Red Bull Ringen. Az autó különlegessége, hogy hivatalosan még be sem mutatták, így erősen álcázott állapotában örülhetett neki. A BMW-nél pedig olyan álcafóliát nyomtattak, ami a GT3 versenyautót idézi. Az M3 és M4 páros legújabb tagjainak bemutatója szeptemberben esedékes, így néhány napot még biztosan várnunk kell a hivatalos fotókra. Az új modellek sorhatos turbós benzinmotort kapnak alapesetben hatfokozatú kézi váltóval, 480 lóerővel és hátsókerékhajtással. A Competition csomaggal 510 lóerőre emelik a teljesítményt és nyolcfokozatú automataváltót csatolnak hozzá, valamint a hírek szerint elérhető lesz az M xDrive összkerékhajtás is.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?