Olyat csinált a Mini, amilyet még senki más

Merész húzás a Minitől, amit az új Cooperrel tettek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az eddigi legérdekesebb Mini érkezik meg hamarosan a piacra. Egy új sportmodellt készítettek, amilyenhez fogható még nincs senkinél.

Sportos csapotthátúival és a crossover Countrymannel a Mini mindenképp egyedinek mondható az egész autópiacon. A retró külső ellenére ők is haladnak a korral, a legfrissebb technológiák rejlenek a stílusos formák mögött, és már az elektromos autókkal teli jövőre is van választásuk azoknak, akik már nem vennének belsőégésű motorral szerelt autót. A Cooper SE ráadásul az eddigi egyik legharmonikusabb modelljük, és most ezt faragták tovább. Egyelőre csak álcázva, de már hivatalos fotókon mutatták meg a Cooper SE GP-t, vagyis az elektromos kisautó kihegyezett változatát. Új világot hoz ez a Mini JCW kínálatba és a teljes hot hatch piac számára is, miután ez lesz az első elektromos sportos csapotthátú. Technikai adatokat egyelőre nem árultak el, de hasonló különbségre számíthatunk, mint a jelenleg 178 lóerős Cooper S és az új, 306 lóerős JCW GP között. Nem tudni még, hogy egy, vagy esetleg két villanymotort használtak, mellyel akár összkerekes is lehet az új Mini Cooper SE GP, de nem tévedhetünk nagyot, ha 300 lóerő körüli teljesítményre számítunk. Az már biztos, hogy az elektromos JCW GP külsőre nagyon hasonló lesz az eddigi legerősebb Minihez. Kerékjárati íveire ez a kivitel is függőleges légterelőket kap karbonszálas műanyagból, valamint a nagy hátsó szárny is rákerül. Ezen a modellen is a legjelentősebb különbség az első lökhárítón keresendő, vagyis inkább a lefalazott hűtőmaszkon. A piac első elektromos hot hatch modellje hamarosan teljes fényében is bemutatkozik, de erre vélhetően már csak 2021-ben számíthatunk.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?