Önrepülő Audi? – Ígéretes ötlet vagy csak egy újabb vakvágány?

Az Audi, az Italdesign és az Airbus elengedte a fantáziáját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még az X-akták sorozat forgatókönyvírói is megirigyelnék azt a szerkezetet, amelyet az Audi, az Italdesign és az Airbus közösen álmodott meg.


Pop.Up Next néven mutatták be azt a tanulmány járművet, amely a zsúfolt városok közlekedési problémáira jelenthetne gyógyírt. Feltéve, ha nem újabb galibákat okoz. Ugyanis a koncepció lényege, hogy a vízszintes elmozdulás mellett a függőleges mozgást is biztosítja. Igen, egy repülő szerkezetről van szó. Illetve lényegében egy utaskabinról, amely beleilleszthető egy négykerekű szerkezetbe vagy akár a repülő modulhoz is csatlakozhat. A repülő modul az Airbus víziója, és inkább hasonlít a manapság népszerű drónokra, mint a repülőgép gyártó hagyományosabb utasszállítóira.
Hirdetés

Természetesen a hajtásáról villanymotor gondoskodik, ahogy az Audi guruló szerkezetének esetében is. Az ultrakönnyű utaskabinban pedig semmiféle kormányzásra alkalmas eszköz nem látható, hiszen a jármű önvezető, mind a levegőben, mind a földön. Talán ez lehet a garancia arra, hogy kevesebb balesetet szenvednének ezek a szerkezetek, mint ha az emberekre bíznák az irányításukat. A kabinban egyébként egy hatalmas, 49 colos képernyő kapott helyet az utasok pedig beszéddel, szemkövetéssel, illetve érintési funkciókkal kommunikálhatnak a géppel, amelyet arcfelismeréssel is felvérteztek. Vajon eljut valaha a megvalósításig a tanulmány?

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?