Önvezető autót szeretne az Alfa is

Az Alfa a Tesla után menne, de egyelőre nem villanyautóval

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a legtöbb vevő a vezetési élményért keresi a márkát, az Alfa most a Tesláéhoz hasonló önvezető rendszert kíván fejleszteni.


Miben másban érkezhetne az Alfa önvezető rendszere, mint a márka megmentésére született, Ferrari fejlesztésű, 510 lóerős biturbó V6-ossal debütált, azóta pedig józanabb motorokkal is megjelent Giuliában. Az Alfa-Maserati vezér Harald Wester szerint annak ellenére szükséges az Alfánál is egy komplex sofőrsegéd-csomag, hogy a legtöbb vevő éppen a vezetés élményéért keresi a márkát. Dugóban araszolva azonban nehéz az utóbbiról beszélni, így ott egy Alfában is üdvös lesz az araszolófunkciós távolságtartós tempomat, illetve a sávtartó is - tartja a cégvezér.
Hirdetés

A Fiat Chrysler Automobile által fejlesztendő autopilot rendszer állítólag nem szerényebb márkát, mint az e témában élen járó Teslát jelölte meg követendőként. Bár azt mondják, hogy a rendszer az idén piacra lépett Giuliában fog majd megjelenni, nem mondanánk, hogy érdemes várni rá, a Fiat a teljes autonóm vezetési rendszer érkezését 2024 előtt nem ígéri.
Wester szerint az önvezető funkció cseppet sem fogja megölni az autózást. Véleménye, hogy ha az autó dugóban elvezeti majd magát, s a sofőrnek elegendő lesz az üres országúton élvezkednie, akkor még többen fognak majd valós vezetési élményt adó autóra vágyni, így aztán mindennél fontosabb lesz az ilyenek fejlesztése. Az FCA (Fiat Chrysler Automobiles) tehát nem temeti az autózást, hanem csak segítséget kíván ajánlani a sofőröknek.
Az említett Giulia természetesen nem csupán egy új modell, hanem egy új modellsor első tagja az Alfánál. Az egymilliárd euróból kifejlesztett padlólemezen egyéb új modellek is várhatók, elsőként a már megvillantott Stelvio, az Alfa első szabadidő-autója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    Na, most már tényleg befejeztem a társalgást – apám, annyi eszed van, mint egy hintalónak, de tényleg:) Nem vagyunk egy értelmi szinten és én ennek őszintén örülök. És Menőmanó kollégának is igaza van, mint már oly sokszor. De te csak élj a buta világodban:)

    Nem csak a Lambó gyullad ki, hanem a Ferrari is!!! Szemellenző ismét a fejeden?:) A Gallardo olasz fejlesztés, az Audi csak átvette, ergo az olaszok felelnek az ilyen égésekért. Egyébként tök mindegy, egyik kutya, másik eb:)

    Ez a mélypont: “A japanok koreaiak mindig is tudtak minoseget produkalni, de nem az autoiparban.”

    Neked tényleg elmentek otthonról, fater. Szerinted, miután mikroelektronikai nagyhatalom Japán és Korea, ha autógyártásra kerül a sor, hirtelen átkapcsolnak trehány üzemmódba??? Normális vagy??? És világhírű olasz céget nem tudtál írni, nem csodálom. Magnetti-Marelli, mi?:) Maradjanak a gasztronómiánál meg a divatnál…

    Az olaszok legfeljebb magukhoz képest javultak valamelyest, de volt is honnan javulni:) Attól meg, hogy tényekkel mész szembe(a távol-keletiek bizonyítható éllovassága), már tényleg felfordul a gyomrom.

    Szemellenzős tökfilkó. Nálad valamiféle fura passzió az, hogy szeretsz vitákban alul maradni? De érdekes egy alak vagy, b+…

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    Már ne is haragudj, de neked mi a a minőség?
    A puha műanyagok, bőr, plüss és a parasztvakítás?
    Értelmes embernek az a minőség, ami hosszú távon megbízhatóan működik.
    Ezt a távol-keletiek tudják, a többiek csak próbálják, de nem sikerül, főleg az olaszoknak nem. Nagyon nem!

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    Raszolgaltam, merr te azt mondtad. Ertelek. Kar,mert azzal amit irsz, azzal egyet ertek teljes mertekben. Kiveve par pontatlansagot, es spekulaciot.
    A Lamborghini-t kezeljuk nemetkent, tehat ha az kigyullad, akkor a VW-nel kell keresni az okot. Ez egyebkent TC-s forumokon altalanos, ha jo akkor azert mert nemet, ha szar, akkor azert mert olasz.
    En a cegunknel levo Sprinterekbol indulok ki, igen, olvastam en is azt a cikket, az csak megerositett ebben.
    A japanok koreaiak mindig is tudtak minoseget produkalni, de nem az autoiparban. Muszaki cikkek teny es valo, hogy elvonalba tartoznak (sot 99%-ban azok alkotjak az elvonalat). Az is igaz, hogy joval kevesebb a hiba egy Toyota, Kia stb eseteben mint mas markaknal, bar erre merget nem innek.mivel egzaktan nem lehet osszehasonlitani egyiket a masikkal.
    Es meg mindig nem az elfogultsag beszel belolem. Igen, szeretem az olasz autokat, tobb mint 20 eve azok vannak a csaladban, ha hiszed ha nem uzembiztosan es hibatlanul teszi a dolgat mindegyik. Ez nem arrol szol, hogy ki kell fogni, csak meg kell adni az alapveto felteteleket.
    Egy japan kevesebbet ker? Igen, de miert is kell ugy kezelni mint egy japant?
    Emlekszem meg anno a Prismanal 90 elejen szervizben ugy alltak z autoho,, hogy benzines, olasz, Lada forma, akkor ezt jo lesz ugyan ugy javitani, hasonlo minosegben. Nem!
    Es itt a tavol-keleti gyartok elonye, az egyszeruseg.

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    Muszáj volt aludnom egyet erre az ökörséghalomra, és most elég energiát gyűjtöttem, hogy válaszoljak. Akkor nézzük:

    Az soha nem híresült el, hogy a német termék megbízható(szerintem is haha): a németek arról híresültek el, hogy precízek, és ezt az eszetlen, h***e magyar továbbspilázta, hogy akkor biztos megbízható cuccokat is tudnak gyártani. Bődületes sületlenség. Megbízható egy termék nem attól lesz, hogy jól összerakják(német), hanem attól, hogy piacra dobás előtt szanaszét tesztelik(japán/koreai), hogy az esetlegesen előjövő gyermekbetegségek kijavításra kerüljenek, és a vevő már egy kiforrott cuccot tudjon megvásárolni. Biztos, hogy az olasz sem tesztel eleget, ha pl. kigyullad a Ferrari, a Lambo, bedől az elektronika, lötyög a váltó, stb.

    Ez a precizitás dolog egy marhaság amúgy is: a svédek is eléggé azok, a japánok, koreaiak is, a svájciak szintén(nyilván nem az autóiparban), és én azért az amerikaiakat is ide venném. A németek semmivel sem járnak ebben előrébb, de mégis ők kapták meg ezt a titulust valamiért.

    Én is olvastam a Zách Dani-féle cikket a TC-n a fiatalon rohadó és motorokat fogyasztó Sprinterekről – azoknál biztos jobb a Ducato, ezt aláírom.

    A távol-leketiek típushibái nincsenek szőnyeg alá söpörve, csak egyszerűen jóval kevesebb van. Ebből következik, hogy a felvetésed h*lyeség:”Ma már egyik gyártó sem rosszabb, mint a másik”. Veőelégedettségi felméréseket mégis készítenek, és a Lexus bucira veri a három németet, a Toyota a Fiatot, a Honda a Peugeot-t, stb. Magyarázd be pl. a Warranty Direct-nek, hogy hagyják abba a h*lye listáikat, mert igazából mindegyik autó ugyanolyan jó. Csinálj ökröt magadból, abban amúgy is jó vagy:)

    Miért jobb a távol-keleti, mint az európai? Gondolom, te is észrevetted, hogy a japán/koreai ipari cégek szinte mindegyike világhírű. Sony, Samsung, LG, Panasonic, Makita, Clarion, Pioneer, JVC, JBL, Aiwa, TDK, stb.(lehetne egész nap sorolni). Hol van az európai konkurencia? Nemcsak az olasz – a német, a brit, a francia? Na, ugye…

    Írj nekem akár csak egy olasz ipari céget, amelyiket világszerte egyöntetűen elismernek. Várom a válaszodat…(Német sincs túl sok egyébként.)

    Nekem azt sugallja ez, hogy b*romi jók az ázsiaiak olyan területeken, ahol aprólékos és precíz munkára van szükség. És most őszintén – az autóipar nem egy ilyen terület?????

    Most pedig nincs más hátra: menthetetlennek nyilvánítalak. Rászolgáltál:)

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    Másfelől toronycsapágyhiba konstrukciós, ettől még nem lesz megbízhatatlan, nyugodj meg, a felszopott kóreai gyártóidnál is vannak problémák, csak az “besöprődik” a szőnyeg alá, erről beszélek előítélet címén. 🙂

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    Először a saját házad táján, aztán mehetsz máshoz is.
    A Ducatot emlékeim szerint te írtad, érdekes, hogy több olyan végnél is Ducatok, futnak amivel kapcsolatban vagyok, és mennek és mennek, ugyan ez a Sprinterekről nem mondható el. Ugye itt jön képbe az előítélet pozitív szála, elhíresül, hogy a német gyártmányok megbízhatóak (haha), aztán mindenki lengeti rá a répát, pedig ma már egyik gyártó sem rosszabb mint a másik.
    Ha pedig nem érted amit írok, az a te bajod, az értelmi szintedet tükrözi. 🙂

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    Pedig az vagy, bizonyítottad már épp elégszer – kérlek, ne röhögtesd ki magad újra és újra, jó?:)

    “Az Audi R8-asok egytől-egyig balesetekben gyulladtak ki.”
    “A Fiat Ducatonak igaz, hogy gyenge pontja a toronycsapágy, de amúgy meg kimegy a világból.”

    És a többi aranyköpés…

    Arról az Alfa és a digók tehetnek, hogy az autóikhoz előítéleteket társítanak, és úgy gondolom – szerintem te is egyetértesz – hogy teljesen normális emberi reakció az, hogy szeretünk biztosra menni, és amiről rosszakat hallunk, azt meg elkerüljük. De amúgy meg úgy hazárdírozol, ahogy akarsz, a te dolgod:)

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    A szemellenzossel nagyobb hulyeseget nem is irhattal volna. Szimplan csak arrol van szo, hogy ruhellem amikor olyanok alkotnak velemenyt, akiknek fogalmuk sincs bizonyos dologrol, vagy valami nepi hiedelemre alapozva allitanak baromsagot.
    Szeretem a francia, amcsi, japan es egy ket nemet gyarto autoit is, az eloiteleteket utalom, de azt nagyon.

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    Szerintem nem képes. Igen, ezt gondolom. (A Google-lel talán). Amiben élen járnak, az a híresen nagy pofa. Azon is jókat derültem, amikor nemrég Marchionne azt nyilatkozta, hogy ha a Teslának bejön a Model 3, akkor majd a Fiat is fogja magát, és megcsinálja a saját “Model 3”-ját. Most őszintén – bár neked, mint a szemellenzősök falkavezérének ezt aztán magyarázhatom -, erre mégis mekkora esély van?:)

    “Mekkora piaca van jelenleg az ilyen jellegű járműveknek?”

    Pont ezért nevezik az FCA-t dinoszaurusznak, mert Pató Pál Úr-féle gondolkodással nem lehet előre jutni. Semmi jelét nem látni annak, hogy az FCA a jövőbe tekintene. Úgy látszik, tényleg kelleni fog nekik az a bizonyos kínai tőkeinjekció. Ugyanaz az eset, ami néhány éve a PSA és a Dongfeng között történt.

    A Rover se volt hülye az autógyártáshoz, és a Saab sem, mégis a múlt homályába vesztek. Nem ezen múlik egy autógyár fennmaradása.

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    Egy olyan cégcsoport, amiben a márkákhoz rengeteg szabadalom és fejlesztés társul, szerinted nem képes önvezető autót készíteni? Ne viccelj már.
    Mekkora piaca van jelenleg az ilyen jellegű járműveknek?
    Tiszta sor, hogy elaludtak ezek a szerencsétlenek, és nem lépnek időben a piaci trendekre, de ettől függetlenül nem hülyék az autógyártáshoz.

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    10 év Marchione uralom alatt a Ferrari kivételével alig produkált értékelhetőt a márka, sőt az Alfa és a Maserati esetében én visszelépésnek élem meg a modellt a kontextusában (a 147 és a 159 ízig vétig prémiumautók voltak, a Guilietta ls a Mito egy badge engineer-elt Fiat, előbbi esetében mémi plusz munkával).

    Mindazonáltal a cégcsoport nem dőlt még össze, sőt pénzügyileg meglepően stabil.

    Hiányolom a régi Alfás erényeket a mai modellekből, de azok az emberek akik ezeket kifejlesztették már más gyártóknál dolgoznak.

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    Se hibridjük, se plug-injük, se elektromos hajtású autójuk nincs(az 500e nem terjedt el), dinoszauruszként aposztrofálja őket a nemzetközi sajtó, valószínűleg részesedést fog az FCA-ban vásárolni egy kínai cég, hogy kihúzza a szószból, és te ezek után komolyan elhiszed, hogy önvezető autót tudnak csinálni maguktól?:))) Kicsit mintha túl sok lépcsőfokot ugranának át egyszerre, nem gondolod?:)

    Egy dolgot tudok elképzelni: nemrég volt egy hír, hogy a Google és az FCA összefognak – az esetleg hihető, hogy az amerikaiak közreműködésével egy jól működő önvezető rendszer hozhatnak létre. De az olaszok és az önvezető autó…pffff…hogy finom legyek, nem bíznám magam a “kiforrott” technikájukra:)

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    A megrendelesek szamara alapozva, nagyon is letezni fog. Ugyan ez ervenyes a Maseratira is, egyelore az a kerdeses, hogy birni fogjak-e a gyartast ilyen igeny mellett.

Vélemény, hozzászólás?