Opel Corsa ellen állt rajthoz egy Ferrari, de vajon ki nyert?

Messze nem gyári állapotban, de mégis egy Opel Corsa indult egy Ferrari ellen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érdekes gyorsulási verseny került fel az internetre, ahol egy Opel Corsa B és egy Ferrari 488 Pista feszül egymásnak. A két autóban összesen három motor lapul!

A B Corsa pályafutása alatt a legerősebb verzió GSi névre hallgatott, amiben 106 lovas blokk lapult, de Ferrarit ez sem evett reggelire. A takarékos apró Opel persze nem is erre született, ám az erősebb átalakítást után ütőképes fegyverré változott, akár egy szupersportautó ellen is.
Hirdetés
A kis Corsa külseje nagyjából hű maradt önmagához, nagyobb kerekek, ültetés és egy plusz hűtő árulkodik az átalakításról. Belül már egészen más a helyzet, az utastérből szinte minden távozott, ami nem feltétlenül szükséges, a biztonság kedvéért immár bukókeret segít a bajban. A Corsába előre egy kétliteres turbómotor került, de egy ugyanilyen erőforrást építettek be a hátsó ülés helyére is, így négy liter mozgatja a kisautót. A mérleg nyelve csak 1250 kilóig lendül, ha rááll az Opel, ehhez viszont 1200 lóerő és 1300 Nm nyomaték társul, ami szinte értelmezhetetlen. A tulajdonos annak idején átszámítva 100 ezer forintot fizetett az autóért, majd további 30 millió forintot és 10 évet áldozott az Opelre.
Hirdetés
A kihívó egy 488 Pista, ahol 1,5 tonnára 720 lóerő jut, de olyan elektronikai segítségek is a sofőr rendelkezésére állnak mint a rajtautomatika. A negyedmérföldes verseny elején meglepően nagy előnyhöz jut az Opel, majd elkezd felzárkózni az olasz telivér, végül a Ferrari győzedelmeskedik, de csupán 0,9 másodperc a különbség. A gördülő rajtos 400 méter már az Opelnek kedvezett, a német technika győzedelmeskedett az olasz felett. A rengeteg pénzt felemésztő Corsa különleges és gyors, de ennyi pénzért már egy Porsche 718 Cayman GTS is elérhető, ami azért teljesen más kávéház.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?