Opel-rajongók figyelem! Visszatérnek a GSe sportmodellek!

Az Opel újrahasznosítja régi sportmodelljeinek megjelölését, de nem úgy, ahogy gondolnád

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ikonikus klasszikusok legerősebb változatainak GSE plakettjén az "E" még az Einspritzungot, tehát az injektort jelentette. Nem kell túl sokat gondolkozni, hogy mit rövidít majd a modern, elektromos korban a leporolt megjelölés utolsó betűje.

Az Insignia lényegében már megkapta a halálos ítéletét, ezzel az Opel utolsó OPC sportmodelljétől is búcsúznunk kell. Ennek ellenére nincs minden veszve, visszatér ugyanis egy régebbi rövidítés a legerősebbek megjelölésére, a '80-as években használt GSE. Apró változás, hogy régen a rövidítés utolsó betűjét is naggyal írták, innentől viszont kisbetűvel folytatódik a Grand Sport. Régen az utolsó betű az injektorra utalt, lényegében ezzel nem változtattak a koncepción, hiszen most is a technológiát jelöli majd az utolsó betű. Az új GSe-ben az "electrified" szó kap helyet, ezzel utalva arra, hogy a jövő sportmodelljeit elektromos hajtás segíti majd a teljesítményükhöz.
Hirdetés
Jó eséllyel nem jelent viszont teljesen villanyautókra szorítkozást az új értelmezés, hiszen az "electric", azaz "elektromos" helyett a már említett "electrified", azaz (csúnyán fordítva) "villanyosított" kifejezést használták a rüsselheimi marketingesek. Ezzel szinte biztossá válik, hogy eleinte főként konnektoros hibridekre kerül majd a logó. Persze, 2025-re érkezik az elektromos Manta, ami megkaphatja, illetve az Insignia utódja is dobja elvileg a belsőégésű motort. Ám ennél sokkal közelebb állunk az új Astra sportváltozatának bemutatásához, ezért lehetséges, hogy arra kerül majd először az új logó. Ez a sportváltozat viszont szinte biztosan nem lesz tisztán elektromos, az Astra ugyanis a Peugeot 308 hajtásláncaiból dolgozik, amelynek villanyváltozatát épp a napokban mutatták be 156 lóerővel (lásd itt). Ez a ménes aligha alkalmas sportmodellnek, ellenben a legerősebb konnektoros hibrid változatot a franciák is árulják sportos köntösben. Persze ez már csak találgatás, ami biztos, hogy visszatér a GSe megjelölés, amelyet szórakoztató, kiemelkedő vezetési élménnyel szolgáló autók kapnak majd a német gyártó szerint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?