Opelnek álcázták a következő elektromos VW-t

Simán elfogadnánk, ha tényleg Opel lenne, annyira passzol a VW-re az Opel ruha

Meglepetésként érte a kémfotósokat is a Volkswagen következő elektromos autójának prototípusa.


A kémfotósok általában nem véletlenszerűen foglalják el a helyeiket és teljesen véletlenül kapják lencsevégre a még fejlesztés alatt álló prototípusokat. Vélhetően a Carscoopon megjelent legfrissebb kémfotók készítője is füles alapján választotta a helyszínt, ahol általában már tudni, vagy legalábbis sejteni lehet, hogy melyik gyártó tesztel éppen. Nagy meglepetés érhette, mikor a kanyarban megérkezett ez az Opelnek látszó tárgy, amiről hamar kiderült, hogy persze nem a PSA terméke érkezik. Hanem a Volkswagen következő villanyautója, a 2020 elején debütáló ID.4, vagy ahogy több német lap is emlegeti, az ID.4X.
Hirdetés
Az Opel ruha annyira passzol a teljesen semleges formatervre, hogy bár csak a maszkot és a lámpákat ragasztották rá, tökéletesen beillene az Opel kínálatába is. A formaterv ugyanakkor mutatja a volkswagenes vonásokat, amiket az ID.Next tanulmányautón már láthattunk is korábban. Az ID.4 is az új MEB építőkészletre épül és teljesen elektromos lesz, a VW új modellpalettájának második példánya. Hosszát 4,6 méterre becsülik, tengelytávban pedig a Tiguan és a Tiguan Allspace közé várják. Azt is híresztelik, hogy az ID.3-mal szemben kétmotoros kivitel is fog készülni 300 lóerő fölötti összteljesítménnyel, melyből az első motor 110, a hátsó pedig 204 lóerős lesz. Akkumulátor-kapacitásban vélhetően nem várhatunk mást az ID.3-hoz képest, vagyis 45, 58 és 77 kWh teljesítményre, 330, 420 és 550 kilométeres hatótávolságra számíthatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?