Óriási nyomatékkal jön a BMW 5 GT eDrive

Közel 600 km-es hatótávra képes a BMW eDrive plug-in hibrid rendszere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idei BMW innovációs napokon debütált az 5 GT eDrive prototípus. Két villany- és egy Twin-Power Turbo benzinmotor ad benne bődületes erőt.


A most még csak prototípus BMW 5 GT eDrive esetén az elektromos rendszer egy 20 kWh-s lítium-ion akkumulátortól kapja az energiát, amellyel teljesen feltöltve maximum 100 km-t tud megtenni emissziómentesen. A belsőégésű motor generátorként is működhet, e mellett pedig képes arra, hogy plusz teljesítményt szabadítson az első kerekekre.
Hirdetés

Miért pont az elsőkre? Mert az 5-ös GT-ben két elektromotor található, amelyek az első és a hátsó kerekeket is hajtják. Elöl a BMW-nél már jól megszokott 8 sebességes automata váltó végzi az erőátvitelt. A rendelkezésre álló 680 lóerős teljesítmény mindkét elektromotor és a Twin-Turbo benzines együttes működésével érhető el. Hibrid üzemmódban autózva több, mint 595 km a hatótáv. A BMW nem adott ki információt az autó súlyával kapcsolatban. Az viszont egészen biztos, hogy a hibrid hajtáslánc elemeinek köszönhetően lényegesen nehezebb lesz, mint az 520d GT, amely szintén nem lepkesúlyú, 1990 kg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?