Orosz rulett az Orosz Nagydíjon!

A legjobb rendező az időjárás: drámaian alakult az Orosz Nagydíj!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bárcsak olyan lenne minden Formula 1 verseny mint amit az Orosz Nagydíjon láttunk!

Hamilton a századik futamgyőzelmét az év eddigi legjobb versenyén szerezte meg, nehéz is leírni szavakkal, amit a közönség láthatott. Már az esős időmérő is eléggé megkavarta a lapokat, hiszen Lando Norris (McLaren) rajtolhatott az élről, míg mögötte Carlos Sainz (Ferrari) és George Russel (Williams) várta a piros lámpák kialvását. Ráadásul a rajtot a negyedik helyről startoló Hamilton pocsékul kapta el, az első kanyarokban több pozíciót is veszített, miközben a második kockából kezdő Sainz átvette a vezetést. A bajnoki címre még esélyes Verstappen viszont az utolsó helyről rajtolt, ám a 10. körben már a 12. volt. A kerékcseréket Russell kezdte meg a 14. körben, nem sokkal azután, hogy Norris megtámadta és meg is előzte az élen Sainzot. A Ferrari spanyol versenyzője ezután rögtön a boxba hajtott friss abroncsokért, Hamilton pedig a 27. körben állt ki kerékcserére, miközben Norris magabiztosan vezetett, de rövidesen szintén kiállt új gumikért. A versenytáv felénél Norris magabiztosan haladt első győzelme felé, Hamilton pedig nagyjából nyolc másodperc lemaradással követte, de ekkor már látszódott a radaron, hogy érkezik az égi áldás. Hat körrel a leintés előtt elkezdett esni az eső Szocsiban, ezzel együtt elkezdődött az orosz rulett is. Hamilton, és a mezőny nagy része a boxba hajtott átmeneti esőgumikért. Norris viszont kint maradt a slick gumikon. Ám rosszul döntött, hamarosan irányíthatatlanná vált az autó a hirtelen leszakadó esőben, így Hamilton könnyedén megelőzte, majd az addigra már harmadikként száguldó Verstappen, illetve a mögötte érkezők is elmentek mellette, miközben mégis a boxba hajtott kerékcserére. Norris végül hetedikként ért célba, az utolsó helyről rajtoló Verstappen feljött a második helyre Sainz elé, és a 100. győzelmét arató Hamilton mögé. Folytatás két hét múlva Törökországban.
Hirdetés
Végeredmény, Orosz Nagydíj, Szocsi (53 kör, 309,745 km, a pontszerzők)
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:30:41.001 óra
  2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 53.271 másodperc hátrány
    Hirdetés

  3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:02.475 perc h.
  4. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 1:05.607 p h.
  5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:07.533 p h.
  6. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1:21.321 p h.
  7. Lando Norris (brit, McLaren) 1:27.224 p h.
    Hirdetés

  8. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1:28.955 p h.
  9. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:30.076 p h.
  10. George Russell (brit, Williams) 1:40.551 p h.

A vb-pontversenyek állása 15 futam után
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 246,5 1. Mercedes 397,5
2. Verstappen 244,5 2. Red Bull 364,5
3. Bottas 151 3. McLaren 234
4. Norris 139 4. Ferrari 201,5
5. Perez 120 5. Alpine 103
6. Sainz 112,5 6. Alpha Tauri 84
7. Leclerc 104 7. Aston Martin 59
8. Ricciardo 95 8. Williams 23
9. Gasly 66 9. Alfa Romeo 7
10. Alonso 58 10. Haas 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?