Oroszlánkirály? Peugeot e-2008 GT Line teszt

Peugeot e-2008 GT Line teszt - Ez már mindenre elég!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ma a 2008 a legfrissebb Peugeot SUV, kínálatának pedig az elektromos verzió a csúcsa. Figyelem, nemcsak árban, vezetési élményben is!

Tudom, tudom, a 3008 és az 5008 épp nemrégiben újult meg, de a 2008 a legfrissebb teljes egészében újonnan kigördített modell a Peugeot SUV-jai közül, a 208 után ő diktálta azt a dizájnvilágot, amit nemrégiben a nagyobb tesók is megkaptak. És benne igazából épp az a jó, hogy nem túl nagy. Na persze 4,3 méteres hosszával és főként 405 literes csomagterével nem is kicsi. Ez már pont elegendő családi használatra is, ami nagy ütőkártya - akár az alapjait adó 208-cal szemben, akár a kisebb méretű villanyautók között. Meg persze egy divatos SUV, amivel akár földútra is letérhetünk, persze tudom, semmivel sem lesz ott ügyesebb, mint egy ezerkettes Lada volt, csak sokkalta jobban mutat, ráadásul

az e-2008 pontosan azokat az ütőkártyákat, dizájnt, tágasságot adja, amit a normál 2008 is, de valójában még jobb is annál.

Miután a nyári Év Magyar Autója összevetésen vezettem már az e-2008-at, most még néhány száz kilométert beletekertem, amivel még inkább meggyőzött, bár azért találtam hátrányát is. A forma nekem bejön, a 2008 vagány. Mutatósak és jó fényerejűek is a LED-es fényszórók (a GT Line már full LED-est kap), ahogyan hátul is diódásak a zongoralakk betéttel össze is kötött világítótestek. A karosszérián sok a domborítás, él, a megjelenés parádés, ahogyan az is, ahogyan a márka bebiztosította magát, hogy sérülés esetén szükséges legyen az elemcsere, persze bízunk azért a hazai mesterekben és pláne Arthur Tussikban. Újonnan azonban szép a 2008, az "e"-betűs verzió pedig csak - vízszintes csíkozású és részint színre fújt - hűtőmaszkjával, kipufogóvégek nélküli hátsó lökhárítójával, meg persze az első sárvédőkre és a csomagtérajtóra rakott logóval különbözik.
Hirdetés
Bár tavaly a nemzetközi menetpróbán is vezethettem az akkor már teljesen kész belső égésű motoros verziók mellett a még kissé álcázott elektromost, kifejezetten jól jött, hogy az e-2008 hazai próbája előtt próbáltam az 1,2-es benzinest is. Így ugyanis már biztosan tudom, hogy az elektromos verzió nem csak azért a legjobb, mert a paletta legnagyobb teljesítményét és legjobb (100 km/órára 9 másodperces) gyorsulását is adja, hanem azért is, mert bár ez a legjelentősebb tömegű, a padlólemez aljára és közepére is rakott hajtó akkumulátor miatt a legalacsonyabb tömegközéppontú is, így tőle kapjuk a legjobb vezethetőséget. Míg a benzines futóművét az úthibákon kissé sprődnek éreztem, az üresen is 1,5 tonnás e-2008 meglepően jól rugózott, ugyanakkor kanyarodni is élmény vele, amihez persze partner a 3D i-Cockpit adta mély üléspozíció és az apró kormánykerék. Bármilyen furcsa is, de

a SUV-nak mondott e-2008 egyik legjobb tulajdonsága a vezethetősége, főként országúton élmény terelni, kanyarogni vele.

A jó vezetési pozícióhoz a GT Line határozott oldaltartású, kényelmes üléseket is ad, részleges bőr kárpitozással és kontrasztos világoszöld varrással. Amilyen jó az első ülések tartása, olyan jó a helykínálat hátul (is). A kívülről végig üvegezettnek tűnő oldalfalról belülről persze kiderül, hogy a C-oszlop csak kívülről kapott sötétített ablaknak tűnő burkolatot, valójában a karosszéria része. A hátulról kilátás a hátsó ajtóknál erőteljesen emelkedő övvonal miatt is korlátozott, talán a bezártság enyhítésére is került 2 USB-csatlakozó hátra is (elöl szintén kettőt találunk). Ha már konnektivitás, van Apple CarPlay (és persze Android Auto is), ráadásul a Peugeot telefonos applikációjával követhető, ütemezhető a töltés, megtalálható, hogy hol is hagytuk az autót, vagy akár a legközelebbi publikus töltő is. A tölthetőség egyébként a PSA szokás szerinti vegyes képet mutatja: combos a 100 kW-os DC villámtölthetőség, ám alapáron csak 7 kW-os fedélzeti töltőt kapunk, 200 ezer forint a 11 kW-os felára. Az autóhoz ráadásul csak a 8A-s konnektoros töltő jár, amivel a kisebbik gond, hogy a teljes töltés csaknem 27 óra, a nagyobbik az, hogy az e-2008 azon villanyautók közé tartozik, ami nem tartotta az ígért töltési időt, hanem mindig több kellett neki, ráadásul amikor több mint 45 perce írta, hogy még 15 perc, akkor pláne haragudtam rá, még ha nem is volt igazából jelentősége, hogy valóban 100%-ra töltsön. A lassú 8A-s töltő előnye amúgy, hogy nem terheli a háztartási hálózatot, bő 100 kilométernyi hatótáv pedig így is betáplálható egy rövidebb éjszaka alatt is.
Hirdetés
Fogyasztása a WLTP ciklus szerint 17,8 kWh/100 km, ám ennél valójában jóval kedvezőbb. Országúton nem nagy kunszt 15 kWh/100 km alá vinni (a legjobb érték 13,4 volt), de a teljes teszt átlaga is 15 kWh/100 km körül mozgott, ami teljesen élhető, a bruttó 50, nettó 48,5 kWh-s akkumulátorral a gyárilag ígért 320 kilométeres hatótávot gond nélkül kiadó. Az e-2008 óriási előnye, hogy alapverziójával 10,79 millió forintról indul, így akár az állami támogatás 2,5 millió forintja is lejöhet belőle. A tesztautó a majdnem csúcs GT Line felszereltséggel 13,37 milliós volt, ebből legfeljebb 500 ezer forintos állami támogatás jöhet csak le, ám méretéhez és használhatóságához, pláne vezethetőségéhez mérten még mindig egy elég jó ajánlat a mai villanyautó szegmensben.
Értékelés
Pozitív
Vezethetőség, hatótáv, egyedi forma, nagy csomagtér
Negatív
Kilátás hátulról, lassú AC töltés, pontatlan töltési idő becslés
Árak
Tesztmodell alapára
10 790 000 Ft (2020.09.21.)
Tesztautó ára
13 370 000 Ft (2020.09.21.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
100 kW (136 LE)
Nyomaték:
260 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9 s
Végsebesség:
150 km/h
Méretek
Hosszúság:
4300 mm
Szélesség:
1770 mm
Magasság:
1550 mm
Saját tömeg:
1550 kg
Össztömeg:
2030 kg
Tengelytáv:
2605 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
405 l
Belső szélesség elöl:
1450 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
870-940 mm
Belmagasság hátul:
880 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
230 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1220 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
600 mm
Csomagtér hossza:
740 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1550 mm
Raktérnyílás szélessége:
1060 mm
Raktérnyílás magassága:
760 mm
Motor és váltó
Motor:
Elektromos
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
260 Nm
Teljesítmény:
100 kW (136 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
150 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9 s
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?