Országszerte gond van a műszaki vizsgáztatással

Nem fogadják az autókat a műszaki vizsga állomásokon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Állítólag már második napja áll a műszaki vizsgáztatás a központi rendszer hibája miatt.

Hamarosan megjelenő podcastunkban pont a műszaki vizsgákról beszélgettünk, ám nem is sejtettük, hogy miközben épp az adást vesszük fel, lehal a rendszer, és nem tudják majd fogadni az autókat a vizsgaállomásokon. Pedig nagyon úgy tűnik, hogy pontosan ez történt, bár egyelőre még kevés információ áll rendelkezésre. Állítólag már második napja nem működik a központi rendszer, így egyre inkább szaporodik a műszaki vizsgára váró autók száma. Emiatt lehet, hogy az erre a hétre tervezett vizsgákra még a jövő hét elején sem kerülhet sor. Mivel jómagam is hétfőre kaptam időpontot, a kiválasztott szervizben érdeklődtem, hogy vigyem-e az autót hétfőn. Egyelőre semmi biztató választ nem kaptam, csupán annyit, hogy az NKH-tól sem érkezik információ. Szóval, aki mostanság tervezte autójának műszaki vizsgáztatását, sajnos mindenképp fennakadásokra számíthat az elkövetkező napokban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?