Őrület: 58.588 gyorshajtót rögzített a kamera – 2 hét alatt

Volt dolga a kamerának: közel 60 ezer gyorshajtót rögzített!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nem mindennapi teljesítményt egy olasz kisvárosban sikerült összehozni.

Mindössze 120 főt számlál Pieve de Teco városa, ennek megfelelően mindössze csak egyetlen fix traffipaxszal rendelkezik, amit ráadásul csak pár hete szereltek fel a városban. A polgármester, Alessandro Alessandri elmondása szerint a helyiek sokat panaszkodtak a veszélyes átkelésre.
Két hét után összesítették az eredményeket, amikor is kiderült, hogy megdöbbentően sok gyorshajtót kaptak traffipax-végre: szám szerint 58.588-at! A polgármester elmondta, hogy bár az érintett szakaszon 50 km/h a sebességhatár, volt, aki 135 km/h-val száguldozott, de ez nem annyira egyedülálló: a többség simán átlépte a 100 km/h-t.
Hirdetés

A probléma megoldására még több fix mérőeszköz üzembe állítását tervezik, arra apellálnak, hogy ezeknek elrettentő hatásuk lesz a gyorshajtókra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.11.25. at 13:23
    Permalink

    A fő ok, hogy a legtöbb pont ugyanígy kinéző sebességmérő egyszerűen ki van belezve, le van fújva festékkel, vagy a hatóságok sem foglalkoznak vele és benőtte a növényzet. Pár hét és ez is tönkre lesz téve… 🙂

    Meg valami, odakint nagyon kevesen használják a waze-t, vagy bármilyen navigációs alkalmazást, ezért futnak bele egy új telepítésűbe ennyien.

  • 2018.11.25. at 14:51
    Permalink

    Meg vagyok botránkozva! 🙂
    Engem valóban hidegen hagynak a sebességkorlátozások és eddigi tapasztalataim alapján kirívóan gyorsan hajtok, de eszembe sem jutna hasonló helyszínen 80-nál többel menni még akkor sem, ha egy élőlényt esem látok a környéken.
    Aki itt 100 felett megy, az nem egészen normális, főleg, hogy befelé megy a lakott területre. Kifelé még úgy ahogy megérteném.

  • 2018.11.27. at 06:02
    Permalink

    Egészen brutális , hogy ilyen szűk utcákon 100 km/h felett közlekednek . Magyarországon egy balesetben szerepet játszik az utak kritikán aluli minősége is .. és ha már túllépted a 90 km/ht és úgy törted össze magad mondjuk 105 km/h akkor azzal elintézik , hogy gyorsan közlekedtél , de azt nem veszik figyelembe hogy lehet belementél egy kátyúba ami megdobta úgy az autót amitől árokba kerültél … vagy azért mentél árokba mert éppen elintézték a kátyút az út közepén egy terelőtáblával ami hónapokig kint lesz mire odaér egy közmunkás némi aszfalttal és egy lapáttal amivel kátyúba csapkodja a töltőanyagot . Olaszországban egyrészt mentalitás a gyorshajtás másrészt az utak állapota is jó 10-20km/h val magasabb sebességet enged meg mint M.o-n ugyanolyan vezetési koncentráció mellett .

Vélemény, hozzászólás?