Őrült nagy maszkot kapott az AMG GT Black Series

Itt a legdurvább Mercedes, az AMG GT Black Series

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre a hivatalos bemutató előtt, de már láthatjuk a legdurvább Mercedest, az AMG GT Black Series kivitelét.

Minden sport Mercedes legkomolyabb kivitele a Black Series, és már évek óta várjuk, hogy az AMG GT-ből is elkészüljön, most fejezték be a fejlesztést. A hivatalos bemutatóra még várni kell, de fotókat már most láthatunk a teljes autóról, melyeket az instagramra töltött fel egy felhasználó. A GT Black Series külsőre is egészen másként mutat, mint az eddigi GT-k. A GT Pro-hoz képest is jóval versenyautósabb, a legnagyobb újdonság most az óriási Panamericana hűtőrács, melyet akkorára bővítettek, hogy nincs is szükség a hagyományos kisebb légbeömlőkre.
Hirdetés
Szellőzőket vágtak az első sárvédőkre és a géptetőre is, vélhetően mindkettő karbonszálas erősítésű műanyagból készült. Versenyautós légterelőket kapott az első lökhárító aljára és a hátsó diffúzort is jelentősen megnövelték. A hátsó légterelőt is legalább annyira drasztikusan oldották meg, mint az első légbeömlő rácsot, ezeknek mind funkciója is van, nem csak dísz. A 4,0 literes duplaturbós V8-as erejét állítólag 710 lóerőre és 850 Nm nyomatékra növelték. Ezzel a Nordschleifén 6 perc 58 másodperc alatt ért körbe az álcázott prototípus, 6,6 másodperccel a GT Pro előtt, de még mindig 13 másodperccel a leggyorsabb utcai autó, az Aventador SVJ mögött.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?