Összehozzák az ükapjával az új Opel Corsát

Különleges elsőgenerációs Corsát állítanak ki a Frankfurti Autószalonon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Corsa debütálására különleges vendég érkezik! Portugáliából ugyanis egy rendkívül ritka, 1987-es Opel Corsa GT indult el saját erejéből, hogy Rüsselheimet érintve a Frankfurti Autószalonra érkezzen.

A címmel kicsit csaltam, mert az első Corsa és a legújabb változat között öt generációnyi különbség terpeszkedik, így valójában még az ükapaságnál is öregebb az a járgány, amit az Opel Classic talált meg. Az eredetileg Spanyolországban forgalomba helyezett Corsa GT egy portugál garázsban porosodott Porto kikötője mellett. A típust 1985 áprilisától 1987 őszéig gyártották, az 1,3 literes négyhengerese motorja pedig karburátorral teljesített 70 lóerőt, ami akkoriban már erősnek számított egy ilyen kicsi autónál. Akiknek tehát nem telt a GSi modellekre, ezzel a változattal vigasztalódhattak
Miután megtalálták, azonnal útnak indultak a 32 éves autóval, persze nem egyből Frankfurt felé. Először Rüsselheimbe vezetett az útja. Kelet felé utazva eljutott Barcelonába, átszelte Franciaországot, majd Bázeltől a Rajnát követte – összesen 2700 kilométert tett meg bármilyen javítás, vagy felkészítés nélkül. De, azért mégiscsak „megörült”, amikor az Opel Classic szakembereinek gondos kezeibe került, hiszen akadtak orvosolandó szépséghibái. Többek között horpadás a tetőn, hibás felirat, karc az üvegeken, szakadás az üléshuzaton és nem eredeti kürt. Legalábbis ezek látszódtak első pillantásra, ám az autót biztos, ami biztos szétszedték, hogy minden porcikáját felújíthassák.
Hirdetés
Így indult a Dieter Eder szervizfőnök és Thorsten Götz vezető szerelő nevével fémjelzett „IAA 2019“ projekt. Felújították a motort, újra csapágyazott kerékagyakat, új lengéscsillapítókat, illetve rugókat kapott a Corsa, majd következett a fényezés. A karosszériára új díszlécek és odaillő GT-feliratok kerültek, az alufelnik viszont az eredetiek maradtak. Végül új üvegeket raktak be, így a Corsa GT újjászületve jut majd el a 68. Frankfurti Autószalonra ahol az Opel standján (a D31 a 11.0-s csarnokban) megcsodálhatja majd a közönség olyan érdekességek között, mint az új Astra, a hibrid Grandland X és persze a hatodik generációs Corsa, valamint annak villanyhajtású raliváltozata mellett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?