Ősszel debütál a teljesen elektromos Renault Megane

Münchenben debütál a Renault Megane E-Tech 100% Electric

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly még koncepció volt, idén ősszel azonban már szériagyártású modellként debütál a Renault Megane 100% Electric, vele együtt pedig alighanem egy teljesen új Megane generáció is.

Bár tavaly még kapott egy frissítést az aktuális, negyedik generációs Renault Megane, most nagyon úgy néz ki, hogy már küszöbön az ötödik generáció megjelenése, ugyanis az új hétülésesét a szeptemberi Müncheni Autószalonon kiállító Dacia után a Renault is bejelentette a részvételét, plusz még azt is, hogy mit fog bemutatni. Ez pedig a tavaly koncepcióként villantott Megane E-Tech 100% Electric, ami alighanem egy teljesen új, crossveres, vélhetően a Nissan Ariya-val rokon modellt fog jelenteni. Az újdonság nevén és szeptember hatodikára eső leleplezésén túl most semmi egyebet nem árult el a Renault, tavaly azonban 60 kWh-s akkumulátor és 450 kilométeres hatótáv is szerepelt a tanulmányautó kapcsán. A nagyközönség számára szeptember 7-étől látogatható autószalonon a Renault 5 számára emlékez állító, ám teljesen elektromos R5 Prototype és egy teljes Renault 5 tárlat is látható lesz, de természetesen felsorakoznak a Renault E-Tech modelljei is, melyek közül az Arkana hibridet épp a héten próbáltuk
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?