Ősszel érkezik, már most látható: Hyundai i20

Gyári fotókon az új Hyundai i20

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár csak október elején, a Párizsi Autószalonon debütál, már most látható a Hyundai i20. A márka letisztultnak mondja kisautóját.


Ahogyan az már megszokott, az október elején nyíló Párizsi Autószalon újdonságairól már most szivárognak a gyári információk és képek. Most például a Hyundai mutatta meg, hogy miként néz ki teljesen új kisautója, az i20. A korábbinál gyári szavak szerint letisztultabb, meg persze jóval prémiumosabb, "komolyabb autós" megjelenésű "kisautó" 4035 mm-es hosszával 9,5 cm-t nőtt elődjéhez mérten, tengelytávja 4,5 centiméteres növeléssel 2,57 méter, most még nem látható utastere tágasabb, és nyilván a korábbinál finomabb anyagokat felvonultató lesz. Nőtt a csomagtér is, a korábbira 31 litert licitálva 326 literes − amivel a szegmensben a legjobbak közé kerül.
Hirdetés

Az új i20 nyitható panorámatetejét osztályelsőnek mondják, a parkolásban kamerával is segíteni tud majd, menetfénye és hátsó lámpái egyaránt LED-esek. Bár úgy tűnhet, hátsó tetőoszlopára nem kap ablakot, csak csillogó fekete fényezést, amivel − gyári szavak szerint − a tető lebegő hatású. Akárhogy is legyen, az már most érezhető, hogy a korábbinál jóval finomabb, "prémiumosabb" i20 mutatkozik be ősszel a Párizsi Autószalonon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?