Összetörte az új Astrát az Euro NCAP, meg még 14 másik autót is

15 vadonatúj modell törésteszteredményét mutatja az Euro NCAP

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Év végi törésteszt-dömpinggel jelentkezett az Euro NCAP. A vadonatúj Opel Astra K mellett 14 másik új vagy frissített modell jellemzőit mutatja.

Idei hetedik, egyben vélhetően utolsó törésteszt-csomagjával 15 új modell védelmi jellemzőit jelentette be az Euro NCAP. A független biztonságtechnikai labornál a 15-ből 11 modell 5 csillagos, kettő 4, egy-egy pedig 3, illetve 2 csillagos eredményt ért el.
Hirdetés
A most vizsgált autók közül a legtöbb nem csupán kínál automatikus vészfékrendszert, hanem sok esetben alapáron adja azt. Akadnak azonban olyan - korosabb, többszörösen frissített - modellek, amelyeknél nem elérhető az automatikus vészfék, így aztán azok a mostani teszten korábbi eredményeiknél is rosszabb jellemzőt kaptak. A legújabb kritériumrendszer szerint a BMW Z4 3, a Lancia Ypsilon csupán 2 csillagot érdemelt, ami persze nem jelenti azt, hogy e modellek védelmi jellemzői rosszabbak lennének, mint a korábbiaké. A Z4 2004-ben még 4 csillagos eredményt kapott, s bár a Lancia Ypsilon első generációja (még 2000-ben) szintén 2 csillagos eredményre tört, a mai azért sokkalta jobb védelmet ad.
Alább a modellek részletes eredményei, megnyugtató lehet az új autók vásárlói számára, hogy az újabbnál újabb modellek egyre biztonságosabbak. Már rég nem a méret a lényeg, a Nissan NP300 Navara például csak 4 csillagos, míg a Renault Mégane IV úgy kapott 5 csillagot, hogy védelmi jellemzőivel még a nagyobb, szintén vadonatúj Talismant is lepipálja.
A legújabb Euro NCAP törésteszt-eredmények
Euro NCAP 2015 eredmény Felnőtt-védelem Gyerek-védelem Gyalogos-védelem Baleset-elkerülő rendszerek
BMW X1 5 csillag 90% 87% 74% 77%
BMW Z4 3 csillag 69% 61% 91% 46%
Infiniti Q30 5 csillag 84% 86% 91% 81%
Jaguar XE 5 csillag 92% 82% 81% 82%
Jaguar XF 5 csillag 92% 84% 80% 83%
Kia Optima 5 csillag 89% 86% 67% 71%
Kia Sportage 5 csillag 90% 83% 66% 71%
Lancia Ypsilon 2 csillag 44% 79% 64% 38%
Lexus RX 5 csillag 81% 82% 79% 77%
Mercedes-Benz GLC 5 csillag 95% 89% 82% 71%
Mini Clubman 4 csillag 90% 68% 68% 67%
Nissan NP300 Navara 4 csillag 79% 78% 78% 68%
Opel Astra K 5 csillag 86% 84% 83% 75%
Renault Mégane 5 csillag 88% 87% 71% 71%
Renault Talisman 5 csillag 86% 84% 68% 76%
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Világos 🙂

    Ha egyszer eljön az idő, én is szeretnék majd egy vadabb, szerethetőbb verdát. Persze másodiknak 🙂 Mint ahogy azt tőünk nyugatabbra megengedhetik maguknak az emberek.

    Amíg a hyundai-kia elkezd sportosabb, a szemnek kívánatosabb autókat is gyártani… Hát, addig még eltelik pár év valószínűleg:)

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    “…addig a kia nem áldozott pénzt a fejlesztésre társulásra inkább itt hagyta európát…”

    Bizony, ezt hívják úgy, hogy stratégiai lépés 🙂 Miért ölnének iszonyat pénzeket egy olyan projektbe, ami nagyon sok ideig lekötné rengeteg forrásukat, realizálható profit nélkül? Egyhelyben topogjanak? Frászt. Ezért döntöttek így.

    Ahogy csalfa is leírta, abben a gazdasági helyzetben az tűnt jó döntésnek. Biztosan ismered ezt a mondást: Aki sokat markol, keveset fog.

    Vagy egy nagyon jó példa még. A ford T-model megvan még? Hány színben lehetett kapni? Milyen “felszereltséggel”?

    Nos, ez az egyszerűsítés jelentős költségmegtakarítást eredményezett a Kia-hyundai-nak, és most bizony megtehetik, hogy arra a néhány fajta, stratégiai pozícióba beékelt modellekkel számukra elég nagy szeletet hasítsanak a piacból, és lám, már fejlesztik a hibridjüketet, a hot hatch bizniszbe is úgy tűnik belevágnak. Utána meg ki tudja.

    Minden tiszteletem a koreaiaké, ugyanis alig egy évtized alatt megfordították a megítélésüket, az autóikat pedig felhozták európai szintre (sőt).

    Ha te mondjuk hadvezér vagy, és az egyik fronton zéró esélyed van – amíg meg nem jön az erősítés – küldenéd a szorgos bakákat a húsdarálóba? Vagy megvárnád a legjobb időt a támadásra? Egyértelmű a kérdés. Nem hülyék ülnek ott, mindennek megvan az oka.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Nézd, az Alfa “megsiratásán” már túl estem, amikor a Fityó rátette a kezét. A Pontiacért is nagy kár, de ennyi erővel ide vehetjük a Mitsubishi-t is, mert ők is kukázták sajnos a szép, legendás modelljeiket – bár egy ideje már amúgy is csak konzumer modelleket kínálnak :/

    Azt nem tudom, hogy én mivel dühítettelek fel.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Rendben, ezt megértem. Tény, hogy magamból indultam ki, mert nem “átlag júzer” vagyok, az említett kategóriában található (kb mai alsó-közép) járművek nem nekem készülnek. Én “szívvel” megyek autót vásárolni, közben észben tarva az esetleges kompromisszumokat, vagy hogy mivel lehet probléma. Persze, ha alkotnak valami hasonló izgalmasabb autókat, mint pl. a Mazda most, akkor a figyelmembe kerülhetnek. 🙂

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Elég rossz lehet, hogy egy csomó márkát nem is ismersz, mert ugye Mo.-on nincsenek jelen – pl. a Scion, a Luxgen, a Perodua, a Lincoln, a Troller, stb., stb. Én örülök, hogy ezek hosszú sorát ismerhetem. És ész nélkül ne dobálózz ezek után a szemellenzős bullshitjeiddel, légy szíves. Böngészd a világra oly nagy hatással lévő magyarországi újautó-eladásokat:)

    Megáll az eszem, milyen alakok vannak itt:)

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Semmilyen fórumot nem nyírok ki – ha engem kóstolgatnak, én sem maradok tétlen. Ez remélem, érthető. A stílus meg semmilyen műveltségről nem árulkodik – a műveltség a megfelelő időben, helyen megnyilvánul, ahol szükség van rá, ha személyeskedni kell, mert máshogy nem megy, akkor ahhoz folyamodom. Vannak itt olyanok, akik nem tudnak írásjeleket használni, meg magyarul fogalmazni – a baj velük van. Maradj olaszautó-rajongó, de van aggódnivalód, nem kevés – nekem viszont az égvilágon semmi:)

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Nincs miről beszélnünk, kár volt reménykednem. Maradj Kempelen meg Kopasz-szint. Kíváncsi vagyok, velük majd mire mész – velük senki sem boldogul, nem csak én. Ők megvannak ketten egymásnak.

    Az, hogy az olaszok megpróbáltak több lábon állni, tudjuk, hová vezetett…nem ismétlem magam újra meg újra. Ha te a nem hétköznapi típusok iránt érdeklődsz, nem fogsz koreaiban olyat találni, az biztos. De te vagy a KISEBBSÉG. Teccik-e érteni? Nem téged akarnak kiszolgálni, hanem a többséget. És ezt sikerrel teszik. Ha ezzel nem értesz egyet, veled van a baj.

    Az, hogy a Kia haszonjármű-részlege elment innen, az nem gyáva húzás – hanem a józan ész diktálta. Irtózatos pénzeket belefeccölni az Euro-akárhányas motorokba…a Mazda, a Mitsu és tul.képpen a Toyota is lelépett(mert a Dyna és a Hiace Eu-n kívül továbbra is kapható, a Proace meg egy PSA-furgon, egy kamu-Toyota). A Hyundai viszont próbálkozik(ugyanaz a konszern!), de még ismeretlen a végeredmény a H350-nel. A Ducatonál, Masternél, Transitnál, Dailynél, Sprinternél nem lesz nehéz jobbat csinálni. Nézd meg az új Sprinter népítéleteit! Vagy a Transitét! Az aztán igen:)

    Az utolsó mondatodat nem kommentálom. Egyrészt déja vu-m van, másrészt egy irtózatos sületlenség. Fel is jegyzetelem magamnak. Szállóige-gyanús…Magyarország a világ közepe. Ha itt valaki sikeres, akkor elismert gyártó:)

    Borzasztó vagy, öregem! Tanulj, tinó:)

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Senki nem mondta, hogy csődbe megy a kia. De míg más olasz márka/csoport próbált több lábon állni sportosabb, hétköznapi, családi, városi vagy tgk fronton addig a kia nem áldozott pénzt a fejlesztésre társulásra inkább itt hagyta európát. Ez gyáva csóró húzás tőlük, ennél még a toyota is bátrabb hogy meglépte a proace-t, és minden más márka is aki képes együtt működni. Én itt élek engem meg az nem érdekel, hogy amerikába , vagy a németeknél, mennyire megy a kia szekér.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Nem hiszem hogy Te neked kellene engem kioktatnod, mert más a véleményem. A stílusod az ami elárulja számomra a műveltséged. Inkább maradok kempelen meg kopasz szint, mert látom velük sem boldogulsz se itt se más cikknél feléjük is csak személyeskedni tudsz. Kinyírod a fórumot az állandó ocsmány személyeskedéseiddel.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Mert mi lesz a Kiával!? Csődbe megy? Ezt te sem gondoltad komolyan:):):)

    Vicces fazon vagy. Jótanács: próbáld ki, hogy írsz valami értelmes dolgot. Észre fogod venni, hogy a beszélgetés hangneme egyből normalizálódni fog és egy rossz szavam nem lesz. Te is beláttad, hogy nem írtam semmi hülyeséget. Csőlátásod neked van, ne dobáld nekem folyton vissza a lasztit – az egész világot kompletten górcső alá kell venni, amikor egy gyártót megvizsgálsz. Mert Kopasz pl. azt vallja, hogy ami Európában nem sikeres, az sz*r. Ez normális? Most őszintén.

    Semmi jel nem utal arra, hogy a Kiáőval bajok lesznek, sőt. Sőt:) Bajok a VW-nél vannak – na, azoknál jobban szeretem az olasz kocsikat is:)

    Csomó emberrel, akik értelmesen, tájékozottan nyilatkoznak meg, el tudok értelmesen beszélgetni. Veled is menne szerintem. Nem vagyok egy szörnyeteg, csak tájékozott, akit meg lehordok, az meg kevésbé. Az emberi butaság meg bosszantó. Nem vagy te Kempelen-szint – ebben biztos vagyok. Majd megpróbáljuk máskor, én bízom benne, hogy nem okozol csalódást. Ezt a csorbát még ki tudod köszörülni.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    A stílusod az ami miatt nem lehet reagálni, ahogy írsz emberekről az szánalmas és tökéletes képet ad arról hogy kivel nem lehet leállni csevegni. Arról meg nem beszélve, hogy csőlátásod van. Amint valaki nem osztja a véleményed, Te már dilettánsozol, meg személyeskedsz. A kiát meg megnézzük pár év múlva a főfogásoddal együtt.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    A Saab-nak, a Rovernek, az Oldsmobile-nak és a Pontiac-nak is ott volt a nagy múltja, és hol vannak most? A múlt részei. És ebbe a történelemkönyvbe kerül be majd hamarosan az Alfa is. Ne felejtsd el megsiratni:(

    Sheppard kolléga meg mindent remekül leírt. Irigylem, mert higgadtan ki tudta fejteni a véleményét – nekem ez már nem ment volna, mert feldühítettetek:(

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    “Erre a hozzászólásodra nem lehet reagálni megfogtál…”

    Egyszerűbb ugye “elmeroggyantozni”, mint leírni, hogy ha írtam hülyeséget(nem hinném), mi volt az. A rutinom óriási, igazad van, de másban. Hogy okítsam a dilettánsokat. Te répázol a digó kocsikra, kisfiam, én meg racionálisan végiggondolva az összes tényezőt, ma a koreaiak autóit tartom a legjobbnak, esetleg a japánokat. Posztereket meg nézegess te otthon a szobád falán:)

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    🙂

    A kia-hyundai egy olyan autógyártó, akik tudják, hogy honnan jöttek. Az idők során megtanultak olyan autókat gyártani, ami minőségével, felszereltségével, megbízhatóságával felveszi a verseny az európai/japán márkákkal.

    Az első generációs i30, ceed volt az első igazán jó autójuk. Most, hogy megtanultak igazán jó autókat gyártani, jöhet a többi olyan dolog, amivel nem csak az átlagos felhasználó vágyait teljesíthetik.

    Tökéletesen érthető dolog: legelőször kell egy eladható, mindenféle érzelemtől, meg hülyeségtől mentes autó. Normális áron, normális felszereltséggel, normális minőséggel, megbízhatósággal.

    Ezután, megalapozva a “hírnevet”, az emberek hozzászoknak, hogy van olyan márka, hogy kia-hyundai. És mivel megbízhatóak, nincsenek rémhírek, csak annyit tudni a márkáról, hogy “nem is rosszak”. Aztán beülsz egybe, mész vele. Aztán elfelejted a focust, mert nem csörömpöl a motorja (psa-ford dízel), jobbak a beltéri anyagok (bizony), elfelejted az aurist, mert 25 lóerővel erősebb a motorja, és nem zörgős tejfölösdobozból van a műszerfal, a francia autókat már rég elfelejtetted, mert bár lehet, hogy jók, a hírük annyira rossz, hogy még véletlenül sem vennél olyat. A corollát szintén elfelejted, mert 25 lóerővel gyengébb, 50 literrel kisebb a csomagtartója, és még a lábtér is kisebb.

    A golf-ot meg azért felejted el, mert bár igen jó autó, csak 400 ezerrel többe kerül, mint egy i30, nemhogy még a ceed-hez hasonlítsam.

    NOS. Most, hogy a kompakt kategória ajtajába beékelte a lábát a konszern, MOST lehet elkezdeni a kiegészítő dolgokkal foglalkozni. Például hibrid hajtás, vagy sport verzió a már meglévő kompakt autókból (még mindig nem hyundai tiburon-coupé színvonal).

    A többi meg majd ezután. Csak szépen sorjában 🙂 Már ha a hyundai-kia tényleg olyan sikeres lesz, mint remélem. Bár az autóik árazása kicsit rossz irányba megy sajnos… Majd meglátjuk.

    És amit már mondtam: A múltból, érzelmekből nem lehet megélni.

    Az átlag júzer számológéppel, vonalzóval, füllel és szemmel megy autót vásárolni, nem történelemkönyvvel. Vagy szívvel. Mármint amíg az a cél, hogy egy utcai, családi bármilyen autót vegyünk, ne pedig hobbiautót nézegessünk. Az persze természetesen más tészta.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Ne haragudj de erre muszáj reagálnom. Miért pont a koreaiak? Nem hiszem, hogy egy ligában játszanának az olaszokkal. Volt egyáltalán bármilyen legendás típusuk, amire ha valaki 30 év után (majd) ránéz, elégedetten fog mosolyogni? A Hyundai-nak ott volt a Tiburon, ami kb. a szegény ember Mitsu Eclipse-je – szvsz annyival rondább is volt. Ezen kívül, bármi értelmes, szép, sportos, művészi?? Az olaszoknak ott a Ferrari, a Lamborgihi, Maserati – számos legendás típussal, de említhetném a hátsó kerekes Alfákat is, a Lancia Stratost, Delta HF Integrale-t. Valamint linkelhetném ezt itt: [url]http://www.doubleyoudigital.nl/_cars_digital%20dashboards.php[/url] – ilyen mikor volt bármiféle koreai autócsodában?

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Erre a hozzászólásodra nem lehet reagálni megfogtál, te tényleg elmeroggyant vagy. Igaz a mondás a nem tudok lesüllyedni a szintedre mert a rutinod az óriási. Te meg menj és répázz tovább a kia fotókra, és dugd vissza a fejed ahonnan reggel kihúztad.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Tök zizi vagy, b+:)

    Ne azt nézd már, hogy kis hazánkban van Cee’d meg Sportage, és punktum, hanem hogy az 5. legnagyobb autógyártó, és lehet, hogy a Fiat is a 10-ben van, de azt a Chryslernek és a Jeepnek köszönheti. Ne erőltesd túl magad – a lényeget mindenki látja: olasz újautó teszt alig van, a legfontosabb kategóriákban nem képviseltetik magukat(vagy csak nagyon megkésve:500X), nincs hibrid, kompakt kategóriás…Édes Istenem, ezt már leírtam, olvasd vissza valahol lejjebb:)

    Semmilyen éveket nem nézünk végig – engem a múlt nem érdekel, a minőség a fontos. Lesz*rom a nagy múltat. Nosztalgiázz egyedül:) Képes lennél még a Ferrarit is felhozni, már most fogadnék ebben:)

    A Kia azért lépett le(csak a mi kontinensünkről), mert nem akartak óriási pénzeket beleölni abba, hogy a teherautóik motorjai megfeleljenek az európai szabványoknak – ezért lépett le a Mazda is, a Mitsu is, a Nissan Renault-furgonokat használ vagy tőlük vesz motort, a Toyota is a PSA-tól vesz…a Hyundai meg nemsokára hozza a H350-est, az majd még kiderül, mekkora siker lesz. Ők még erőltetik a dolgot, de jól csinálják. Be akarják venni Európát haszonjármű fronton is.
    A Mazda Titanról tuti, hogy még nem hallottál. Az az E2200 utódja, amiről sokan nem is tudnak. Pedig csak itt nem kapható, ennyi a titok:)

    A tények ugye, milyen makacs dolgok? Pont, mint te. Pedig be kéne látni a bukást(a sajátodat is és a Fiatét is). Most pedig menj ki a tóra, a Sopta-tóra:)

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Hol van még a kia tgk? Az ablakba ami úgy néz ki mint egy tranzit lehet az is ki tudja, ez még nagyon nagyon kevés. Ne ezzel hadonássz, semmi de semmi tapasztalat vele. A kia pár éve kezd normális autókat gyártani, de mennyi fogy belőlük, van a ceed meg a sportage amit látni az utcán, és bezárt. Ezektől még mindig nem nagy cucc a kia. Szerintem neked nem is volt olasz autód csak a városi legendákra hagyatkozol, milyen drága szervizszámláról beszélsz? Ha akkora császár tgk-at gyártottak miért léptek le? Vedd már le a szemellenzőt Móricka. Nézzük végig az éveket koreiai kontra olasz autóipar.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Gyakorlati tapasztalat. Gyakorlati tapasztalat. Gyakorlati tapasztalat. Gyakorlati tapasztalat. Gyakorlati tapasztalat. Gyakorlati tapasztalat. Gyakorlati tapasztalat. Gyakorlati tapasztalat. Gyakorlati tapasztalat.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Egy vezess.hu-tól átvett cikk tényleg hűen demonstrálja a jelenlegi olasz autóipar helyzetét. Ez kár lett volna, ha benned marad:)

    Már tiszta sár a fejed a sok pofáraeséstől – nem unod még?:)

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Mégsincs nagy baj az olasz autóiparral? Csak egy cikk, de mégsem a wikipédiából összeollózott marhaság. Lehet, hogy klaviatúra huszárkodás helyett mégiscsak autózni érdemesebb, már, ha fontos a tapasztalat?
    [url]http://www.vezess.hu/hasznalt-auto/fiat-bravo-hasznalt-auto/66098/[/url]

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Akkor kezeljünk mindent a helyén – igazad van. Az olasz autóipar nem véletlenül tart ott, ahol, és a koreai sem véletlenül tart ott, ahol. Az olaszok sosem vitték a prímet. A németek lehet. De annak is vége:)

    Ha éppen a szervízben vagy és egy zsírosabb kiadást kell az olasz kocsidra kifizetni, akkor más mérgelődne, de te vigyorogsz, mert a dicső múlt mindent feledtet?:) Na ne röhögtess:):):)

    Semmi sem emlék – itt dolgoznak köztünk a csapatszállító fülkés K2500-asok, a Pregiok, a H1-esek – ne szórakozz már, ember! Mondom, hogy 2007-ben itthagyták Európát, de a haszonjárműveik tovább élnek, nézz utána. A Kiákra mostanság jellemző tigrisorr-motívumos hűtőrácsot hordja magán az utód, kár, hogy ide nem jutott el.

    És nemsokára jön a főfogás, nézz utána – Hyundai H350! 3.5 t-ás furgon – végre, végre:)

    Én sem esek hanyatt a Kiáktól, de a jó hírük nekem elég, hogy a jelenlegi Escortomat majd koreaira cseréljem egyszer(vagy japánra). Tőled meg azért többet vártam annál, hogy egy autó azért rossz, mert “undormány”. Ez óvodás szint. A technikájukban az volt az extra, hogy a Mazdától átvett 1.5-ös mocival problémamentes autózást biztosítottak, szemben az olaszokkal.

    Na, eléggé a helyén kezeltük a dolgokat? Köszönöm:)

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Azért kezeljünk mindent a helyén. Anno amire visszaemlékezni szép nem a ritmóról szól hacsak nem a TC. Lehet alfánál is találni legendákat bőven. Fiatnál szintén a lanciában nem vagyok otthon. A kia most fut és lehet jókat gyárt, DE anno az olaszok vitték a prímet. Köszönöm, hogy felsoroltad a kis tgk-kat, ismerem őket tudok a létezésükről illetve a rég múlt létezésükről, ami mára csak emlék, az ilyen olyan átvett mazda, mitsukból frissített dobozok, platósok, mind elhasznált rongyok ami esetleg még fut. Most miket gyárt semilyet akkor még a hámló kék ducato is fényévekkel jobb a semminél. Én nem jártam kia szervízben, csak fiatos tapasztalatom van de csak kötelező szervizes és nem volt drága. Szóval pár éves jelenlét miatt ne essünk már hanyatt ezektől a kiáktól, mert annyira nem mérföldkő az autógyártásban, gyakorlatilag semmi különleges nincs bennük amiért remegni kellene értük. Egyébként kb pl annyi rosszabbul sikerült olaszt soroltál fel mint amennyi kia hunyadi modell létezik. 2002-es punto, és 2003-as stilo saját háztartás, saját tapasztalat. Ekkor az a csóró rió pont egy undormány volt hozzájuk és bármi máshoz képest. A technikában meg semmi extra nem volt a kp zár és az elektromos ablakemelőn kívül a csoda kiákban.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    A Scudo tényleg francia összeszerelésű. Azt kellett volna írnod, én meg nem kötözködök.

    Talán máskor, máshol…én őszintén reménykedem. Kopasszal is néha sikerül megtalálni a közös hangot(ma éppen rossz napja van). Az biztos, hogy Kempelennél sokkal különb vagy – ő mindennek a legalja. Remélem, nem bizonyítod majd az ellenkezőjét:)

    Hogy stílusos legyek: Arrive derci!:)

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Na ez ciki, valamiért a Scudo volt a szemem előtt.
    Köszönöm, hogy a továbbiakban nyilvánvaló dolgokkal traktálsz.

    Más: Nem kell kitalálni, sem megtippelni, hogy mire mi a reakcióm, minősíteni pedig pláne felesleges, mivel nagyon nem ismersz.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Ha hozzáértő véleményt olvasok, átszellemülök – az az én terepem. Arra megfelelő választ fog kapni az illető, megfelelő hangnemben. Tudja ezt pl. Zöld kolléga is. Őt tisztelem a tudásáért.

    De a dilettáns viselkedés egyszerűen dühítő, nem tudok mit tenni, az életben is felemelem a hangom ilyenkor. Az emberi hülyeség bosszantó. Te is az vagy. De lehet, hogy máskor, máshol egyet tudunk majd érteni. Másokkal megesett már párszor, de nagyon ritka eset.:)

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Na, végre egy hozzáértő.

    A “cuore sportivo” egy marketing-maszlag, amivel felruházták az olasz kocsikat. Mi a “szív” az olasz kocsikban? Hogy váratlanul cserbenhagy? Vagy a karácsonyfa-jelleg a műszerfalon? Hogy a kezemben marad a kilincs?:)

    A 2.8-as motoros Ducatók jók. De egy csomó más motorral is kapható(1.9, 2.3, 3.0 D), ahol azért van baj bőven. De kéket nem szabad venni:)

    Amúgy jókat írtál. A Hyundainak nincs emlékezetes, nagy múltja, de hullámvölgyei, mélypontjai sincsenek – észrevétlenül beszivárogtak a mindennapjainkba és mára elismertek lettek. Ez utóbbi az olaszokról nem mondható el, csak az elvakult Alfások nyomják a rizsájukat.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    A Ducato pont igencsak olasz, annyira, hogy az adta a Boxer és a Jumper alapjait. És lám, mit ad Isten, Olaszhonban, a Sevel-gyárban készítik a Boxerrel és a Jumperrel együtt. Látszik, mennyire vagy kompetens a témában:)

    Minden ’80-as években gyártott autó rohad, de van, amelyik különösképpen – a digók ilyenek. Te is tudod, hogy ez így van/volt. A szocializmus idejében újonnan távol-keletit nem lehetett venni Mo.-on – ’90 után kezdtek el beszállingózni Nyugatról a levedlett példányok, majd sorban nyíltak meg a márkakereskedések, ’91-ben a Nissan, ’92-ben a Mazda, stb. Fogadjunk, hogy ezt se tudtad. Jó abban a tudatban élni, hogy az összes elporladt, ugye? Elhiszem, csak ettől ez még egy igen nagy butaság marad. Gratulálhatsz magadnak.

    A Giulia meg csak jövő ősszel debütál. Biztos sorban állnak érte a potenciális vevők. Kellenek is, hogy az évi 65-70 ezres eladások felmenjenek mondjuk évi 80-ra:) Neked az már siker, ugye?

    Már csak az olasz Prius-verő hiányzik…de te majd jössz azzal, hogy hamarosan érkezik, ugye? A Toyota vezetősége már egy emberként össze is rezzent, mint a nyárfalevél…:)

    Éljen az integrale-féle struccpolitika:)

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Hát épp ez itt a probléma.

    Csak a múltból, meg a szép, romantikus emlékekből nem lehet megélni. A kia/hyundainak lehet nincsenek annyira emlékezetes, nagy múlttal rendelkező modelljei, nincsa akkora “szívűk”, mint az olasz autóknak állítólag.

    De igazából ez engem hidegen hagy. Amíg a lélekkel megáldott olaszok, az időnként átlagnál igényesebb anyagokból, szépen megformált műszerfala zörgicsél, beszarik ez-az, addig egy hyundai az unalmas belterével, a pont ott puha műszerfalával, ahol számít csak csendben, minden túlmisztifikált lélek, vagy szív nélkül teljesít.

    Amúgy úgy hallottam az iveco-fiat teherautók jók. De ez kevés lesz a jövőben a sikerhez

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Masreszt, zarojelben kerdezem, hogy te ki a f@sznak hiszed magad, hogy sertegetsz masokat? Bebujsz egy kia logo moge? Ember, kapjnmar a fejedhez, szanalmas amit ezen az oldalon muvelsz.
    Sut a hozzaszolasaidrol a hozza nem ertes, szerintem zard be a bongeszot es indits egy NFS-t.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Latszik mennyire vagy kompetens a temaban. A Ducato nagyon jo pelda, annyira olasz, mint te vagy en. Meg csak nem os ott gyartjak.
    Melyik 80-as evekben gyartott auto nem rohad? Az akkori isten koreaiak mar reg elporladtak, japanoktol nem is beszelve, nemetrk? Hagyjuk mar. Szemellenzo egyedul rajtad van. Amig en egy szot sem szoltam mas gyartokrol, plane nem rosszat, addig te jossz (szokas szerint) es elkwzdesz magyarazni, nagyreszt alaptalanul es tudatlanul. Csak igy tovabb!

    A Lancia nincs lelegeztetogepen, mar lekapcsoltak rola. A Giulia egy Ausztriaban ragadt presgep miatt csuszik, fel eve nem kepesek onnan Papara juttatni, igy a belso nehezen fog elkeszulni.

    Uj modellek mar a tarban (a fogadtatas persze kerdeses) eleltromos auto van jelenleg is. A toresteszten pedig csak te ugralsz, mivel a legtobb ember azt sem tuja, hogy a Lancia-t eszik vagy isszak, ezert sok vizet nem zavar. Masreszt korrigalhato hibarol van szo, ami nem fugg ossze a toresteszttel, mivel annak az aktiv resz megfelel, ez a kepeken is lathato.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Hagyjad már ezt a böszmeséget…a nagy, dicső múlt. A szanaszét rohadt Regaták, Ritmók, Alfa 33-asok meg Prismák. Erre aztán büszkék lehetnek a digók:)

    A 2003 körüli Rio sokak szerint talán nem volt szép, viszont nem volt semmi más gondja. Ellenben egy olasznak…ne már, ember. Ez most komoly!?

    Ég és föld – a szervízszámlákon lévő összeg biztosan. Segítek, a kisebb összeg a Kiáén szerepel:)

    Ducato: láttál-e már kék színű Ducatót/Boxert/Jumpert 5-10 éves kor között(vagy még idősebb korában)? Elég csúnyán pereg róluk a festék – egy autót talán még a bangladesiek is le tudnak rendesen festeni. Az olaszok nem. A 2006 utániaknál annyi a különbség, hogy ott már színtől függetlenül mindről pereg a festék, a fehérről is. Az ajtózárak szétmennek, a tolóajtó leesik, váltóhibák, EGR-problémák, elektromos hibák tömkelege…kimegy a világból, ha egy tréler viszi:)

    A Kiának volt a Besta(a Mazda E2200 motorjával, ergo világklasszis), a Pregio és a K-sorozat. De 2007-ben itthagyták Európát, sok más távol-keleti gyártóhoz hasonlóan. A Hyundai H1 pedig az egyik legjobb a kategóriájában – ezt csak a hozzád hasonlók nem tudják.

    Ez a dilettantizmusnak egy olyan foka, amit csinálsz, hogy a hajam égnek áll tőle. Ilyet még Kempelen is ritkán csinál. Büszke lehetsz magadra meg arra, hogy az agyrágó bogaraid már rég kihaltak:)

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Mit isteníted az koreai vasakat? Most mondhatjuk, hogy fut a szekér a kiának, meg a hunyadinak, de ennyi. Az olaszoknak legalább van múltja amit felidézhetnek és jó rá gondolni. Milyen szép visszagondolni egy 2003 körüli rióra pl, vagy egy azonos korú bármi olaszra még akár a stilóra is. Ég és föld. A ducato pedig lehet zabálja a toronycsapágyat de ennyi, kimegy a világból. A kiának milyen tgk-ja van/volt? Ugye, hogy vicc amit itt fröcsögsz?

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    “Az esélyük meg is lesz erre.”

    Dehogy lesz…nagyon reménykedsz, mi? Mit tudnak ezek kezdeni a távol-keleti offenzívával? Hibrid hol van? És elektromos autó? Golf-kategóriás autó? Felső-közepes? Van az 500-as, ami egy lufi és egyszer majd kipukkan, meg a toronycsapágyzabáló Ducato, amik húzzák az igájukat. Ja, és persze a Chrysler-Jeep. Ez a botrányos törésteszt a “szegény embert még az ág is húzza” tipikus esete. A szemellenzőt ideje levenni és szembenézni a szomorú valósággal. Az sokat elárul, hogy a 159-es utódjának bemutatása szinte már-már szenzációszámba megy…ennyi idő alatt a koreaiak egy tucat új modellt hoznak ki:)

    Szóval nem a Lancia van lélegeztetőgépen, hanem az egész olasz autóipar. Nem fognak hiányozni. Ők már csak múlt idő…

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Annak amit irsz, semmi koze ahhoz, hogy szarnyal-e vagy sem. Lehetett egy rosszul rogzitett akumulator is (sajat tapasztalat).
    Volt mar pelda ilyenre nagy gyartok eseteben is, pedig azok “szarnyaltak” BMW E36, E60, Pug 406 elso szeria.
    Igen, szeretnem, hogy ujra a regi legyen, az eselyuk is meg lesz erre. A Lancia pedig ezen nem fog valtoztatni semmilyen iranyban.

    Nem mellesleg a Fiat 500 5 csillagot kapott, a Ford Ka szinten, ugyhogy az Ypsilon is eselyes lenne ra, ami az aktiv biztonsagot illeto, az mas kerdes, hogy csillagot bukik a fyarto, ha nincs feszfekezo aszisztens, vagy aktiv motorhazteto stb. Lasd Mazda MX5, Fiat 500 X.

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Én sem látok semmiféle koporsót vagy szöget az olasz autóiparral kapcsolatban, a cikkben is szerepel (csak el kellene olvasni nem pedig a táblázatot átfutni) hogy az Ypsilon nem épp mai gyerek. És bár épp most esett át modellfrissítésen, tulajdonképpen a 2011-es változatot tették kicsit finomabbá, így persze hogy gyengébb eredményt produkált mint például az Opel vadonatúj üdvöskéje. A Lancia (Fiat) majd kijavítja és újra az Euro NCAP rendelkezésére bocsátja az átdolgozott típust, megesett már más gyártóval is ugyanez.

    Érdekes hogy már megint az olasz autókat fikázzuk. Szánalmas!!

    [url=https://www.youtube.com/watch?v=SBL8CSVFH18]Lancia Ypsilon[/url]

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Igazad van, az Alfának és a Fiatnak is remekül megy a szekere. Hogy úgy mondjam, szárnyalnak! Erre utal ez a remek törésteszt-eredmény is. Most már a digó is meggondolja majd, hogy vesz-e Lanciát:)

    Látod, ilyen az, amikor valaki(te) nagyon szeretne valamit(hogy az olasz autóipar újra a régi legyen), de ezzel szemben ott vannak azok a csúnya, makacs tények, amik nagyon nem arra utalnak, hogy ez valaha újra bekövetkezik. Nem baj, a remény hal meg utoljára:)

  • 2017.10.28. at 10:22
    Permalink

    Persze, javítható, de a sajtó garantáltan hangos lesz ettől egy darabig, az olasz autóipar meg finoman szólva nincs a helyzet magaslatán. Ez már a sokadik szög a koporsójukba.:)

Vélemény, hozzászólás?