Pályán a Cupra villany versenyautója

Tényleg a világ első villany túra versenyautója a Cupra e-Racer?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Habár korábban is körözött már a pályán a Cupra e-Racer, most már a versenykész autóval körözött a barcelonai pályán a márka nagykövete és gyári versenyzője, Mattias Ekström

Többfelé is a világ első villanyhajtású túra versenyautójának nevezik a Cupra e-Racert, ami igaz is meg nem is. Tényleg ez az első olyan villany versenygép, amit az alapoktól elektromos hajtásúnak terveztek. Ám láthattunk már a Formula E betétfutamaként VW e-Golfokkal rendezett versenyt, igaz, azok lényegében csak bukócsöves széria e-Golfok voltak, ahogy a Jaguar I-Pace kupasorozat is. Utóbbit nehéz is besorolni, hiszen a túraautó versenyeken nem szabadidő-autók versenyeznek, szóval a Jaguar márkakupája igazi kuriózum.

Hirdetés
Így hát az első igazi villanyautós túra versenysorozat az ETCR lesz (ha lesz), amelynek egyik biztos szereplője a Cupra. Elméletileg jövőre már indul is a sorozat, de eddig csak a Cupra és a Hyundai mutatott be ide szánt versenyautót. A Hyundai pont a Hungaroringen küldte pályára tesztelni a gépet, a Cupra viszont hazájában, Spanyolországban tesztel. Versenyautójuk 670 lóerős és a 400 kilogrammos akkucsomag ellenére 3,2 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h tempóra, a végsebessége pedig 270 km/h.
A finomhangolásában Mattias Ekström segédkezik, aki több mint 25 évnyi tapasztalatot hozott magával különböző túraautó sorozatokból, illetve a rali világából, szóval a világ egyik legsokoldalúbb versenyzője. Ekström szorosan együtt dolgozik a mérnökökkel, hogy a 2020-as szezonkezdetre készen álljon a versenyautó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?