Pályanapon pusztítottak el egy GR Yarist

Ezért érdemes zárt pályán kiélvezni a sportautókat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gondoljunk csak bele, hogy ha ez egy hegyoldalon történik, és az autó a fák közé repül, akkor mi marad belőle. Na, ezért mondják, hogy a közút nem versenypálya.

Ahogy mi is leírtuk korábban (lásd a tesztet itt), a GR Yarisra simán rásüthető a versenyautó jelző. Hiába „csöppnyi” a motorja a három hengerrel, azokból mégis 265 lóerőt csalogattak elő, ami az 1,2 tonnás autót játszi könnyedséggel mozgatja. A tesztidőszak alatt is végig érezni lehetett, hogy messze kihasználhatatlan a benne rejlő potenciál a közutakon, valódi élettere egy zárt versenypálya. Azok a szerencsések, akik már birtokolhatnak ilyen autót, természetesen ki is viszik a pályanapokra, ám ott sem garantálja semmi, hogy nem a kavicságyban köt ki az autó. Ez történt sajnos az alábbi videóban szereplő autóval is. Szerencsére sértetlenül szállt ki a vezető a bukfenc után, ami a GR Yaris becsületére válik. Persze annyira nem drámai a helyzet, mert ilyesmi megesik, de pont azért tanulságos az eset, mert jól mutatja, hogy mennyivel jobb, ha zárt pályán, bukóterek és gumifalak között történik. Az nem látszik pontosan, hogy felúszott-e egy tócsán esetleg az autó, vagy a túl optimista kanyartempó okozta a végzetét, ám amikor a vezető a saját és autója határait feszegeti, bizony becsúsznak ilyen bakik.
Hirdetés
A bukfenc utáni képek alább láthatók.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?