Pályára lépett az elektromos Cupra versenyautó

Már igazi versenypályán tesztelik a Cupra villany versenygépét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Horvátországban már a komoly versenyekre készülnek a Cupra e-Racer fejlesztői.


A SEAT újdonsült márkája, a Cupra nemrég egy villanyhajtású versenyautóval borzolta a kedélyeket. A Leon alapjait és formáját öröklő versenygéppel a tervek szerint a hamarosan útjára induló E-TCR sorozatban szeretnének harcba szállni, azonban simán lehet egy márkakupát vagy akár márkakupákat is alapozni az autóra. Azonban mozgás közben még kevesen látták ezeket a gépeket. Az elmúlt napokban viszont a szomszédunkban, Zágráb mellett első alkalommal tesztelték egy versenypályán.

A próbát megelőzően az autó minden elektromos-, elektronikus-, hűtő- és hajtásrendszerét, illetve az akkumulátort is külön-külön tesztelték, és a zágrábi versenypályán kapcsolták össze első alkalommal az autó minden alkotóelemét, tehát először tesztelték azok közös működését. A tesztnapok során szerzett tapasztalatok alapján a Cupra szakemberei szerint az e-Racer már készen az éles bevetésre.
Hirdetés

A villany (túra)versenyautó akkumulátorcsomagja 6 072 kör alakú cellából áll, amely 9 000 mobiltelefon akkumulátorának felel meg. Az e-Racer tehát mindenben megfelel az E-TCR, tehát az elektromos túraautó bajnokság követelményeinek. A SEAT kutatásért és fejlesztésért felelős alelnöke, Dr. Matthias Rabe a tesztekkel kapcsolatban elmondta, hogy a CUPRA e-Racer géppel a versenyzés következő szintjére kívánnak lépni, amellyel bebizonyíthatják, hogy képesek újraértelmezni az autósportot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?