Pár nap, és érkezik a CUPRA Leon

A SEAT sportos márkája, a CUPRA következő modellje a Leon lesz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szépen halad a CUPRA az önálló márkává válás útján, lassan új központba is költöznek, de a teljesen különálló modellek előtt még a SEAT Leonját veszik kezelésbe.

Két éve mutatkozott be a világnak a CUPRA, mint önálló márka a SEAT égisze alatt, addig az anyavállalat sportrészlegeként működtek, és csak a SEAT után jött a CUPRA a sportmodellek nevében. Első modelljük a CUPRA Ateca (így, SEAT nélkül), aminek önállóságát az emblémák lecserélésével is hangsúlyozták. A 300 lóerős SUV szépen megalapozta a márka karakterét, majd következett két koncepcióautó: a plug-in hibrid Formentor, ami külsejét és belsejét tekintve is sorozatgyártás közelinek mondható, valamint a tavaly bemutatott, teljesen elektromos Tavascán, ami utcai verziónak még erős volt akkori formájában. A tervek szerint ezek az autók megvalósulnak majd sorozatgyártásban is, ám egyelőre még nem képes a CUPRA önálló modellek gyártására, az ehhez szükséges forrásokat a CUPRA Leon sikeréből szeretnék megszerezni.
Hirdetés
Az előző, még SEAT emblémás Leon Cupra jó eladásokat produkált, a gyár elmondása szerint 44.000 darabot értékesítettek belőle. Az új Leon nemrég mutatkozott be, de február 20-án már a sport- és versenyváltozatait is leleplezik. Az elektromosítás természetesen elengedhetetlen, az utcai változat egy plug-in hibrid hajtásláncot kap majd, illetve kompakt és kombi Sports Tourer verzióban is elérhető lesz, a pályára szánt CUPRA Leon Competición mellett pedig a CUPRA e-Racer is bemutatkozik. Rendesen bővül tehát a CUPRA modellpalettája, a különválásuk fontos lépéseként pedig saját központot is kapnak. Elmondásuk szerint nem akarnak a SEAT prémium márkája lenni, a luxusminőség helyett inkább a stílusos, sportos, egyedi megjelenést szeretnék elérni. Ezt erősítik a kiegészítő termékeik is, több CUPRA márkájú ruhadarabot is árulnak, illetve a Mexikóban nyílt "garázs" fantázianevű szalonjuk is egy teljeskörű, interaktív élményt kínál vásárlóinak. Izgatottan várjuk tehát a CUPRA jövőjét, mindig örömöt okoz az egyedi, élményorientált autók megjelenése a piacon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?