Párizs felkészül: érkezik a Skoda Kodiaq RS!

Modern, sportos és dinamikus lesz az új Skoda Kodiaq RS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A cseh gyártó legújabb SUV-ja magasra teszi a lécet: nem csak a teljesítményre, de a látványtervek alapján a dizájnra sem lehet panasz.

Természetesen a Skoda sem aprózza el új, csúcsteljesítményű SUV-ja bemutatóját, így októberben a Párizsi Autószalonon fog debütálni a Skoda Kodiaq RS. A dinamikus, sportos és modern külső hozzá illő belsőt takar, legalábbis a motorháztető biztosan: az RS-ekre jellemző sportos jelleg ugyanis nem csak a vonalvezetésben mutatkozik meg, de abban a 240 lóerőben is, amit elrejtettek az autóban.
A széles, 3D hatású hűtőrács fényes fekete kivitelben tovább hangsúlyozza a SUV sportos jellegét, ahogy a szintén fekete ablakkeretek, visszapillantó tükrök és tetősínek is. Egyébként a cseh márka történetében ez a járgány kapja majd a lehető legerősebb dízelmotort.
A Skoda palettáján ez lesz az első olyan SUV, ami a Race Blue színben is kapható lesz. Hiszen ez a SUV az első, ami az RS család tagja, a hűtőrácson és hátul helyet kapó új, modern RS emblémánál a vörös „v” betű természetesen az angol victory – győzelem szóra utal.
Hirdetés

Ahogy az egy ilyen kaliberű modellnél várható volt, a Skoda új első- és hátsó lökhárítót tervezett a Kodiaq számára. Ráadásul az egyedülálló megjelenést az alapfelszerelés részeként a kristályos hatású, full-LED fényszórók fokozzák tovább, valamint a hátsó lökhárítóban az autó teljes szélességét lefedő fényvisszaverő. Emellett a két kipufogócső a hátsó lökhárító alatt, jól látható helyen kapott helyett. Ami pedig a kerekeket illeti, arra sem lehet panasz: a Skodia Kodiaq abban is az első lesz a márka történetében, hogy 20 hüvelykes, könnyűfém keréktárcsákon, antracit színű Xtreme kerekekkel felszerelve lesz kapható, így a dinamikus vezetési élmény garantált lesz!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?