Párizs fénye Budapesten – itthon a legújabb Renault Espace

Bemutató: itthon az új Renault Espace; megnyílt az ország első Renault Store szalonja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly volt 30 éves a Renault Espace, a sorozat új modellel ünnepel. A legrégebbi hazai kereskedés meg 25 volt, ők új arculatot kaptak.


Az ötödik generációs, már tavaly, a Párizsi Autószalonon bemutatott, de hazánkba csak a napokban megérkezett Renault Espace bemutatója önmagán is túlmutat. A francia gyár tulajdonképpen csúcsmodellként pozicionált nagy egyterűje már crossover, hogy jobban tetsszen a vásárlóknak. Hiába, a buszlimuzinoknak vagy egyterűeknek némileg leáldozott. A menő autónak ma hatalmas kerekei vannak, hogy hunyorítva a terepjárókat is beléjük láthassuk. Emellett a karosszériaformák közti, tulajdonképpen praktikus öszvér lett a befutó. Családi autósnak, öregnek, fiatalnak, mindenkinek ez kell. Emiatt az Espace némileg feladta saját identitását, de hát a popszakma most épp ezt követelte meg. Egy járműkategória első képviselője volt Európában, most meg a túlöregedett elődjét hátrahagyva beleveti magát a folyamatosan változó piac krémjébe.
Hirdetés


Renault Espace, 2015 − méretek
Hosszúság [mm] 4857
Szélesség [mm] 1888
Magasság [mm] 1675
Tengelytáv [mm] 2884
Csomagtér előrehúzott üléssekkel [l] 785/719
Csomagtér hátratolt ülésekkel[l] 680/614
Csomagtér hét üléssel [l] 247


Az autót most láthatja először a hazai közönség. A sajtó után a vásárlók. Igaz bőven volt olyan vevő, akinek nem volt fontos az ülőpróba sem: már 160 Espace-t megrendeltek, igaz ebben a kereskedői példányok is benne vannak. Ez az új generáció, bár már képen láttuk, élőben mégis nagyon újszerűnek hat. A Renault folyamatosan megújuló márkajegyeiből ő hordja most a legfrissebbeket. Akármennyire impozáns - remélem a fotókon is látszik - élőben, ha egy kicsit távolabb lépünk tőle, nem annyira botrányosan újszerű, mint a 31 éves nagy előd volt valaha. Ha jobban belegondolunk, nem is kockáztat vele a Renault.

Egyrészt tudjuk, hiszen maga a márka főtervezője erősítette meg, hogy a Laguna belátható időn belül utódot kap, és az a mostani szériánál szokványosabb középkategóriás lesz. Vele a D-szegmensben (Passat, Mondeo, Insignia és társaik) indít majd a cég egy hagyományos középkategóriást, mellette az Espace meg lehet egyfajta avantgárd alternatíva. Hiszen ő lehet akár hétüléses is, így tökéletes családi utazóautó, ugyanakkor kényelmi felszereléseivel már a prémiumkonkurensek térfelére is átlő.
Renault Espace, 2015 − műszaki adatok
Változat Energy dCi 130 Energy dCi
160 EDC6
Energy TCe
200 EDC7
Hengerűrtartalom [cm3] 1598 1618
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 duplakuplungos automata/6 duplakuplungos automata/7
Teljesítmény [LE (1/min)] 130(4000) 160(4000) 200(5750)
Nyomaték [Nm (1/min)] 320 (1750) 380 (1750) 260 (2500)
Gyorsulás 0-100 km/h 10,7 9,9 8,6
Végsebesség [km/h] 191 202 211
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 5,1/4,2/4,5 5,1/4,4/4,7 7,8/5,3/6,2
CO2-kibocsátás [g/km] 119 123 140
Menetkész tömeg [kg] 1615 1734 1684


CMF - ez a három betű ma a Renault-Nisan szövetség hosszútávú sikerének kulcsa. A Nissan Qashqai-jal debütált architektúra az alapja a cégek padlóváz-stratégiájának. Az új Espace a negyedik modell, ami rá épül. A rugalmasságát mutatja, hogy a teljesen átlagos kompakt, a Nissan Pulsar és a középkategóriás X-Trail suv is ezt használja. Jó alapok, mint ahogy a már ismert 1.6-os dCi dízelmotor is, amit az Epsace-hoz 160 lóerős, kétturbós kivitelben is lehet kérni. Az ereje, a nyomatéka és a hozzá kapcsolt hatfokozatú EDC duplakuplungos automata karaktere illik talán a legjobban az elegáns nagy bálnához - mondom a statikus próba után, aztán majd a gyakorlat dönt úgyis.

Renault Espace, 2015 − árak
Life Zen Initiale Paris
Energy dCi 130 9 390 000 - -
Energy dCi 160 EDC6 - 11 000 000 13 000 000
Energy TCe 200 EDC7 - 10 400 000 12 400 000

Az Espace csinos és finom belteret ad, igaz a kiállított autó a csúcsfelszerelt Initiale Paris kivitelű. Fotelszerű, kényelmes, tág határok között állítható első ülések, hosszú úton mozgatható, így állítható lábterű második üléssor mögött egy kisbuszosan hatalmas csomagtartó van. Oda lehet kérni plusz két ülést, amiken ha nem is a legnagyobb a kényelem, a kompromisszum jó, hiszen egyrészt csak 300 ezer forint a feláruk, másrészt mögöttük is marad még 247 liter a csomagoknak. A második és harmadik sor ülései ráadásul a csomagtérből elegánsan, gombnyomásra a padlóba süllyeszthetőek. Olcsó játék? Látták volna, ahogy a kollégák próbálgatták az üléspozíciókat; mint a gyerekek a mászókán. Az Espace ára viszont elsőre nem tűnik szerénynek, de ha azt nézzük, hogy az alapkivitelben is van már kétzónás automata klíma, ledes fényszóró, R-Link fedélzeti rendszer, automata Renault kártya és az előbb említett egygombos üléshajtás, akkor már inkább jutányos. A magasabb felszereltséghez meg kell venni az erősebb motorokat, a Life feletti Zen szinten a stílusos kiegészítők mellett van már holtérfigyelő és öt állásban állíthatóak a menetmódok (ez a Renault Multi-Sense).

Az Initiale Paris kivitel viszont már a fapadosság antitézise. Egyrészt a csúcsváltozat megkapta az Espace előfutárának tekinthető stílusikon tanulmányautó nevét. Ezzel a gesztussal tovább viszik azt a gondolatatot, hogy ő foglalja össze a franciásság lényegét. Van is benne flikk-flakk bőven, például a Laguna kupéból ismert négykerék-kormányzás, 12 hangszórós Bose audiorendszer, extra minőségű bőrkárpit és parkolásasszisztens is. És, hogy az autón túl szóljunk a vásárlók egyéb irányú megnyeréséről is, említést kell tegyünk a Renault megújult márkajeléről, ami szebben csillog, mint eddig és világosabb sárga sávval lesz a megjelenésekben kiemelve. Az új szlogen már angol: Passion for life, és nem fogják lefordítani az adott ország nyelvére. Ha valaki benéz a Baumgartner Autócentrum Budaörsi úti szalonjába, akkor egy megújult, teljesen átdolgozott dizájnú Renault Store ügyfélteret láthat. A Renault-k a célcsoportjuk szerinti blokkokban, a fő helyen természetesen az Espace-szal és nem elszeparálva, hanem mint egy kiegészítésként a derék kis Daciákkal. És ha mindez nem lenne elég, akkor még annyi hírrel szolgálhatunk, hogy a következő másfél évben jó három havonta várhatunk Renault bemutatót. Sorrendben a Kadjar, a Laguna, a Mégane és a Scénic jönnek majd, Espace teszttel meg akár már két hónapon belül fogunk tudni jelentkezni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    Én azt vártam hogy azzal dob nagyot az új Espace hogy 3 sorban 3 ülést rak be és így 9 személyes lesz.
    Helyette csináltak egy új vel satis-avantime utódkoncepciót.
    Szerintem jól néz ki, csak ennyi pénzért míg új típus lehet hogy megveszik, de később nem hiszem hogy jól fog fogyni.
    A következő Grand Scenicnek így teljes értékű 7 személyest kellene piacra dobni.
    -vagy az már a Trafic Passanger privilégiuma lesz? Egy teherautóé? 9 személyesként oké de teljes értékű 7 személyesként nem teherautót vennék.

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    Az egyik szemem sír a másik nevet. Nagyon sajnálom a régi Espace koncepciójának a száműzését, de legyünk őszinték, az eredeti koncepciót -aminek indult- bőven kielégíti a jelenleg futó Grand Scenic is. Az autó gyönyörű és a motorok is rendben vannak, bár sajnálom hogy a nagyobb motorok nem kaptak kézi váltót .:-(
    A Renault most ismét -mint 30 éve- hatalmasat dobott, elvégre egy új kategóriát teremtett ami egyterű és crossover is egyben. Méreteit tekintve igaz nem sokkal, de a Grand Scenic felett áll, viszont annál jóval prémiumosabb! Összességében nekem nagyon tetszik az új koncepció, s reméljük hogy a következő Grand Scenic méretnövekedése betölti azt az űrt, ami a kritikusok szívében van.

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    Nekem városban ( ritka alkalmanként használom)8-9 litert eszik úgy,hogy a gázt a kettőstömegű miatt nem gyilkolom.Pályán 120-as tempomattal lemegy 6,5-re de ez a maximum.120

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    ElBundy: nem biztos, hogy nagyot mondanak ezekkel a fogyasztási adatokkal. A Trafic az 1.6 dCi 140 biturbóval, 450 kg-os terheléssel – így 2 tonnás össztömeggel – 5.7-et evett az Autópult-nál. Igaz, az a 140 lovas biturbó, de majd’ ugyanaz a két verzió. Szóval a Trafic-ban fenomenálisan ment és fogyasztott az 1.6 biturbó dCi. De majd elválik egyébként. Érdekes egyébként, hogy a biturbó dCi kevesebbet eszik, mint a szimplaturbós, szinte minden teszten, amit eddig láttam.

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    Gyönyörű lett ez a kocsi! Főleg ez a jól felszerelt változat. A franciák ismét nagyot alkottak. A Renault jól látja a vásárlói igényeket. Az árról lehet vitatkozni, de egy ilyen autó ennyibe kerül. Az, hogy ki mennyi pénzért milyen autót vesz, az mindenkinek az egyéni heyzetétől, izlésétől függ. De az biztos, hogy egy Scenicet és egy Espacet nem lehet hasonlítani. A VW-nél is van árkülönbség egy Touran és egy Sharan között.

  • 2017.10.28. at 20:11
    Permalink

    HÁt ha ennyi pénzem lenne autóra nem ilyet vennék, hiába szép meg luxus meg stb.. vajon ezek az 1.6 motorok hány évet húznak ki 1.7 1.8 tonnávval.

Vélemény, hozzászólás?