Párizsban az új BMW 6-os előzetese

Kupéként kezd az új BMW 6-os sorozat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Párizsi Autószalonon leplezi le a BMW 6-os kupé tanulmányát a gyár. Ez tulajdonképpen már a sorozatgyártású változat.

Elkezdődött a BMW új 6-os sorozatának bemutatása. Most csak néhány fénykép és egy nagyon szűkszavú leírás van az autóról, ennél részletesebben először a Párizsi Autószalonon foglalkoznak majd az autóval. Egészen pontosan annak első előzetesével, hiszen a BMW Concept 6 Series Coupé hivatalosan csak egy előzetese a végleges autónak. A valóságban azonban már az utolsó csavarig megegyezik azzal, az egyedüli eltérést csak a beltér figyelemfelkeltő színvilága jelenti. Minden más megkapható lesz az autóhoz – ha nem is szériában, de több-kevesebb felár megfizetése ellenében. Nem változik a forma, amely továbbra is igazi, kétajtós, hosszú motorháztetővel rendelkező kupé. Az elődhöz képest sokkal visszafogottabb a megjelenés.
Ennek ellensúlyozására a teljesen LED-es fényszórók szolgálnak, amelyek segítségével már messziről felismerhető lesz a 6-os sorozat. Az intelligens fényszórók nem csak a kanyarokba képesek bevilágítani, de magától értetődően a szembejövőket se vakítják, és az immár márkavédjegynek számító gyűrű motívum is megmarad. Az autó egyébként alapáron is kap LED-es menetfényt, ezek a fényszóró alatt helyezkednek majd el. A széles és lapos karosszériában egyébként hivatalosan csak 2+2 üléses utastérnek jutott hely, hiszen a megfelelően görbülő tetőív miatt fel kellett áldozni a hátul utazók fejterét.
Belül egyébként a 7-es és 5-ös sorozatokból megismert műszereket és kezelőszerveket találjuk, a teljes bőr kárpitozás színvilágával próbálták mégis egyedivé tenni a megjelenést. Újdonság is van a limuzinokhoz képest, méregdrága Bang&Olufsen hifi gondoskodik a megfelelő zenei aláfestésről, és a legfontosabb adatokat szélvédőre vetítő berendezés is az eddiginél több információval tud szolgálni. A BMW eddigi gyakorlatától eltérően a 10,2 col képátlójú kijelző a középkonzolnak nem szerves része, hanem kiemelkedik a műszerfal síkjából. Párizsban leplezik a kupé tanulmányt, a kabrió minden bizonnyal valamelyik soron következő amerikai kiállításon (Los Angeles vagy Detroit) lesz látható, a szériaváltozat tehát Genfben mutatkozik majd be.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?