Parkolás becsületkasszával Budán

Imádom Budapestet, de fokozatosan érlelődik bennem a gondolat, hogy a rajongásom évről évre, sőt, lassan hónapról hónapra szűkülő korlátok közé szorul. Mert valóban érdekel a főváros története, a múlt színes kavalkádja, viszont egyre jobban undorodom a jelentől - amiben van szerencsém élni -, a Budapestre is árnyékot vető, napról napra gusztustalanabb méreteket öltő politikai befolyásoltságtól. Vagy bizonyos értelemben nevezzem inkább terrornak? Eszemben sincs, autós portál vagyunk, nem kenyerünk a politika (na, ez tényleg szerencse), de ha már autók, példának máris itt van a közterületi parkolás. Mert mit is lát a fővárosi kisember? Megáll, leparkol, és mivel fél a mikuláscsomagtól, a bírságolás, a pótdíjazás hercehurcájától, fogja az aprót, majd elballag az első kar nélküli rablóhoz. Igen, a parkolóórához. Elkezdi adagolni a pénzt, nyeli a százasokat - most már a kétszázasokat is - a dög, a bendője telhetetlen, és a művelet végén ad egy félcédulát. Ezen pedig zseniálisan rajta van a nagy semmi dokumentálása, mert minek nevezhető, amikor az ember valóban semmit nem kap a pénzéért? Sem őrzést, sem mást. Ellenben fizetett, de kinek? És hová lesz az a sok millió? Mert utak, iskolák, kórházak nem épülnek belőle, nincsenek új buszok, trolik, villamosok, csak a süket duma folyik a csapból, és aki nem hiszi, mert az agyát még nem sikerült teljesen átmosni, az demagóg. Az ám. Egyébként ilyen naiv kérdésekre manapság nem kell a választ sokáig keresni, mert az internet világában elég néhány kattintás a számítógép előtt ülve, és máris ömlik az információ a monitoron keresztül. Megvannak a parkolóórákba dobált aprók is, hajjaj, sok kicsi tényleg sokra megy, olyannyira, hogy az egyik parkolós társaságot üzemeltető, mindenkivel haver gigavállalkozónak még szolgálati Ferrarira is futotta belőle. Remek. Mert ebben az országban gond nélkül megtehető, hogy magánzsebbe vándorolnak a közterületről, ellenszolgáltatás nélkül begyűjtögetett forint milliók. Nem is demagóg vagyok én, hanem egy nagy hülye. Ugye, nem kell mondanom, hogy miért…

[kepallojobb=464079]Becsületkassza 2010-ben - kong az ürességtől...[/kepallojobb] Ehhez képest ma reggel kisebb csodával szembesültem. Tesztautót vittem vissza egy forgalmas budai irodaházhoz, és ennek a közelében találkoztam a fényképen látható táblával, egy felszíni parkolóban. Parkolás becsületkasszával - hirdette a felirat. Kérem szépen, ez már nem is kincstári optimizmus, erre nincsenek szavak, és bevallom, az elején komolyan azt hittem, hogy valaki viccnek szánta a dolgot, de nem! A zárható fém kulcsos dobozból - szemmel láthatóan házi barkácsolással - kialakított kassza bizony funkcionál, mert a fényképezésem során hipp-hopp ott termett a ráccsal elkerített terület őrzője, érdeklődvén, hogy segíthet-e? Autóm nem lévén, nem volt miért fizetnem, de mint megtudtam, azok sem igazán adakoznak, akiknek illene legalább a 300 forintos óradíjat bedobni. A becsületkasszás rendszerre tehát nem érdemes önálló vállalkozást alapozni, előnyösebb, ha inkább befolyásos barátokra, főleg köztisztviselő cimborákra teszünk szert, akik aztán majd segítenek nekünk kikaparni a gesztenyét, jó magyar szokás szerint mások gesztenyéjét, és telerakhatjuk a várost kar nélküli rablókkal. A kisember majd úgyis fizet, ha pedig nem, jól deresre húzatják a 21. századi Döbrögik, és bot helyett a semmiért kiszabott kamatos kamatok sújtanak le a városlakóvá lett Ludas Matyikra. Pedig néhány évtizede nem csak a szótárban léteztek azok a szavak, hogy becsület és tisztesség, jelen voltak a közéletben is. Budapesten hírlapot lehetett vásárolni a nyílt utcán, becsületkasszával (Bécsben még mindig lehet); és arra személyesen emlékszem, amikor gyerekkoromban, egy munkás férfi rendszeresen elvett két-három zsemlét, illetve egy liter tejet a közértünk előtt hajnalban lepakolt árukészletből, és a láda szélére mindig odatette az aprót. Mindig! Manapság…