Pénteken is feljebb kerül a benzin ára

Tovább nő a benzin ára, de a fogyasztókig egyelőre nem ér el a drágulás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még mindig érvényben vannak a hatósági üzemanyagárak, így most az autósoknak kevésbé, a töltőállomások üzemeltetőinek inkább fájó a benzin további drágulása.

Miként arról beszámoltunk, a szerdai 5 forintos benzin- és 7 forintos gázolajár-emeléssel már a mostani üzemanyagárak is 500 forint fölött lennének, ha nem lenne érvényben a normál üzemanyagok 480 forintos hatósági ármaximuma. Pénteken újabb áremelés következik a Holtankoljak.hu értesülései szerint, igaz akkor már csak a benzin nagykereskedelmi ára kap némi, mindössze 2 forintos pluszt.
Hirdetés
Mivel a töltőállomások zömén már most is a maximalizált áron kapható csak benzin (és persze gázolaj is), a pénteki drágulás mindössze annyit jelent, hogy egyre kevesebb lesz az olyan hely, ahol alatta tankolhatunk. Tippként elmondható, hogy azért még lesz ilyen, de tény, hogy külön utakat tenni a néhány forintos spórolásért kevéssé érdemes.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?