Péntektől jelentősen drágábban tankolhatunk

Komoly drágulás következik az üzemanyagoknál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egységesen és komoly mértékben emelkednek pénteken az üzemanyagárak.


Míg a múlt héten csökkentek az üzemanyagárak, a mostanin drágulás következik - nem is szerény mértékben. A holtankoljak.hu információi szerint pénteken a MOL (a nemzetközi árakat követve) a benzin és a gázolaj árát is egységesen, 9 forinttal emeli.
Hirdetés
A 95-ös átlagára péntektől literenkénti 339 forintra nő, míg a gázolajért jellemzően 334 forintot kell majd fizetni literenként. 40 liternyi üzemanyagot tankolva hajszálnyit több mint egy liter üzemanyag árát spórolhatjuk meg, amennyiben még péntek előtt tesszük azt. Természetesen nem csak a tankolás idejére, hanem helyére is ajánlott figyelni, ugyanis az egyes töltőállomások között akár 30-40 forintos árkülönbségek is adódhatnak.
Az emelés után szinte biztos, hogy a legolcsóbb töltőállomásokon sem fogjuk már 300 forintos literár alatt megkapni a benzint, illetve a gázolajat, a drágább töltőállomásokon - például az autópályák mentén - biztos a 350 forint feletti literár. Ugyanakkor még utóbbi is jelentősen kedvezőbb, az egykori, 2012-ben adódott 450 forintos csúcsáraknál.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?