Péntektől még olcsóbban tankolhatunk

Újabb árcsökkentést kap a benzin és a gázolaj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szerdán literenkénti 3-3 forinttal csökkent a benzin és a gázolaj ára, pénteken újabb, jelentősebb ármérséklés következik.


Múlt hét pénteken még nőtt a benzin ára, most szerdán olcsóbb lett, ahogyan a gázolaj is, ami így újabb több mint 5 éve nem tapasztalt mélypontjára került. Pénteken újabb árcsökkentés következik, amivel a benzin is rekord alacsony árat kap. A holtankoljak.hu értesülései szerint a 95-ös benzin literenkénti 5, a gázolaj 4 forinttal lesz olcsóbb. Mivel a gázolaj eddig csak ármérséklést kapott idén, esetében már 7 forinttal lesz alacsonyabb a literár, mint a hónap, illetve az év elején.
Hirdetés

Péntektől a 95-ös benzinnél 317, a gázolajnál mindössze 305 forintos literenkénti átlagárat tapasztalhatunk majd. Meg persze az egyes töltőállomások közötti igen jelentős, akár literenkénti 30-40 forintos áreltérést. Így aztán elmondható, hiába csökkennek, hiába jóval kedvezőbbek az üzemanyagárak, mint egykori - 450 forint környékén, a benzin esetén 2012 áprilisában, a gázolajnál már januárjában tapasztalt - csúcsszintjükkor, most sem csak a tankolás idejére, hanem a helyére is erőteljesen ajánlott figyelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Pedig semmi csodálkozni való sincs ezen, ugyanis egy gyökér mindig gyökér marad akármilyen néven is irogat ezt az avatott szem azonnal kiszúrja. LOL! 😛

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Nincs teljesen igazad a sok üzemanyag vásárlásában. Hogy ne csak a levegőbe gépeljünk, íme az adatok: 2010 KSH adatokból kinyert teljes MO nettó átlagbér: 132e forint APEH üzemanyagárak: 335HUF/liter 2014: 153e forint 415HUF/liter. 2015-re még nincs adat, de ha csalók, akkor a nettó átlag legyen 160e, az átlag üzemanyag pedig 360HUF/liter. Akit amúgy érdekelnek a források, átlagbér: [url]https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qli050b.html[/url] üzemanyag: [url]http://kikuldetesi-rendelveny.hu/apeh_uzemanyagarak/[/url]

    A Brent nyersolaj ára dollár/év kiolvasható innen: [url]http://abszoluthozam.hu/grafikonok/Brent_olaj_future-5y-l-ln#fontos[/url]

    A teljes képhez hozzá kellene tenni a HUF/USD árfolyamváltozást, a finomított termékek grafikonját is.

    Szerintem csak azért tudunk részben több üzemanyagot venni, mert a nettó bérek folyamatosan nőnek, közben a nyersanyag világpiaci ára folyamatosan csökken.

    És igen, tisztában vagyok, a Románok átlagbére egyedül alacsonyabb a MO bérekhez képest, a többi országé sajnos magasabb, bár tény, hogy sehol sem éri el az 1200 eurót. Ellenben nem is kelet-európából áll a világ, inkább nyugat-európát venném kiindulási alapnak.

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Ha már a vásárlóértéknél tartunk, Magyarországon nagyon-nagyon régen, de megkockáztatom, soha nem kaphattál a mindenkori egyhavi nettó átlagbérből annyi liter üzemanyagot, mint ma.
    Azzal ugye tisztában vagy, hogy se Horvátországban, se Romániában, Lengyelországban vagy Csehországban (csak hogy néhány hozzánk hasonló országot említsek, ahol drágábbak az üzemanyagok) nem keresnek 1200 Eurót?

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Belinkeltem egy cikket. Ha jól értelmezem, direkt lassabb a finomított termékek árának csökkenése, mint a nyersanyag csökkenésének mértéke. Kérdezd meg az illetékeseket, miért van így.

    Az, hogy más országokban miért magasabb az ára az üzemanyagoknak, valószínűleg inkább politikai, mint gazdasági kérdés. Talán ennek az az oka, hogy vásárlóértéken külföldön még mindig olcsóbb az üzemanyag, mint idehaza. Gyenge forint mellett valóban drágának tűnik az 1.5€ benzin literenként, ha meg azt nézem, hogy 1200€ az átlagfizetés, úgy meg olcsó, nem?

    Persze, tankolni mindent lehet az autóba, közlekedni vele már bajosabb. Értettem az iróniát, de ha már te is vicceskedősre vetted a figurát – hiszen hülyeséget komolyan csak nem írhattál le -, szintén zenész.

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Csak azt nem tudom, ha ennyire tisztában vagy vele, hogy nem ez a mérvadó és a finomított termékek árai ha némi késéssel együtt is mozognak, de akkor is mindig magasabbak, akkor miért csúsztattál a 31 dolláros olajárral?
    Ugye, azzal kapcsolatban pedig sokat jelentően hallgattok, hogy más, hozzánk hasonló, importra szoruló országokban sem olcsóbb az üzemanyag, hanem többnyire drágább.

    Tankolni cukros vizet sem nagy dolog. 😉 Kár, hogy nem értetted az iróniát a kérdésemben, mert nem arra irányult, hogy levezesd, hogy milyen a nyersolaj külső állaga. 🙂

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Érdemes a cikket elolvasni, valaki vette a fáradtságot és számolt

    http://inforadio.hu/hir/gazdasag/tovabbi-50-70-forinttal-csokkenhet-a-benzin-ara-789458

    “Az elmúlt két évben 70 százalékot esett az olaj ára, miközben a hazai üzemanyagárak mindössze 20-25 százalékkal mérséklődtek. A Portfolio elemzője azt mondta: a különbséget a dollár-forint árfolyam alakulása okozza, másodsorban pedig a finomított jegyzésárak. Gayer Attila hozzátette: a hazai üzemanyagárak az olajár további csökkenése esetén további 50-70 forinttal is mérséklődhetnek.”

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Én nem vagyok itt több éve, nekem ez tegnap tűnt fel. Belépek, ránézek a “Legfrissebb hozzászólások” részre, és ott volt egy Holiday-komment. Na, több se kellett, egyből rákkattintottam a kék betűs névre, és mit látok? Na, mit? Kempelen. Kis híja volt, hogy ne essek le a székről, olyat röhögtem!:)))

    Ahogy látom, most a “Peller” nicknévvel próbálkozik:)

    Tehát igaz a “legenda”, amit már régóta írtok(s3000 és Zöld is), de nálam ez a tökfilkó csak tegnap bukott le. A jó Isten is úgy akarta, hogy akkor épp itt legyek és ezt lássam:)

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Ezt néztem én is, de nem láttam ott semmit.
    Lehet, hogy addigra megváltoztatta, úgy ahogy most is.

    Egyébként kiröhögteti magát ez a szerencsétlen, mert évek óta tudom, hogy kempelen azonos holiday-jel.
    Tagadja, de azt hiszi, hogy mindenki olyan egysejtű mint ő és nem lát át rajta.
    Azonos stílus, szóhasználat, arrogancia. Még ahhoz is buta, hogy álcázni tudná magát.
    Szánalmas.

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Éppen ma tankoltam 360 Ft/l volt a sima 95-ös. Szerintem az M7-es autópályán Velencénél található MOL kút az ország egyik legdrágább benzinkútja, pontosabban legdrágább két kútja, mert mindkét oldalon van belőle egy-egy.

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Ha a kommentedre válasz érkezik, akkor a levél fejlécében szerepel, hogy ki írt neked. A nicknéven kívül a regisztrációnál megadott teljes (valós vagy nem valós) név is. Innen tudom, hogy a te neved menőmanó (N. Krisztián) ahogy látni fogod, hogy ezt a hozzászólást ppgergő (Katona Gergő) írta 🙂

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Aki közgazdász és van ideje ki lehetne számolni, hogy mennyi lenne a valós költsége a nyersolaj, mint nyersanyag beszerzési költségének zuhanása után. Tegyük fel, hogy harmadolódott, a finomító fix költséggel dolgozza fel a nyersolajat, a kis- és nagyker árrés fix százalékos, a jövedéki adó és az ehhez számított ÁFA is fix. Számoljuk hozzá, hogy a nyersanyag ellenértékét dollárban kell fizetni, a forint/dollár is nagyot változott.

    Kempelen, amúgy a hozzászólásod visszaigazolásánál az autonavigátor Holidayként jelől, ugye hogy Te vagy Holiday? 🙂

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Holiday = Kempelen:)))) Azt a mindenségit neki, mekkora bukta! Szakadok a röhögéstől!:)))

    [url]https://www.google.hu/search?q=laugh&client=opera&hs=o9P&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwix3NmRlqfKAhVEVSwKHedqDlkQ_AUIBygB&biw=1152&bih=767[/url]

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Biztosan komoly bevételei vannak a jövedéki adóból az államnak és az is biztos, hogy az exportcégek számára igen kedvező gyenge Forint, relatíve magas adótartalom kombó miatt nem olcsóbb az üzemanyag. Ugyanakkor addig, amíg ennek ellenére majdnem 10%-ot nőtt 2015-ben az üzemenyagvásárlás Magyarországon, addig ezzel semmi gond. Van lóvé, tankolnak a népek, még a budira is autóval akarnak járni, minden városban giga dugók vannak…nem kell aggódni.
    Nyilván nem lenne ilyen éhes az állam, ha annyian fizetnének adót, ahányan dolgoznak, nem csak minden harmadik munkavállaló. Akkor elég lenne kevesebb jövedéki adó is.

    Örüljünk annak, hogy az SZJA már csak 15%. Ja, aki nem fizet jövedelemadót, az ezt is kib.nak érezheti.
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    Ha már úgyis ráérsz, akkor kis kereséssel észreveszed: a kettő kis késéssel együtt mozog, az adott ország/régió finomítói kapacitásait figyelembe véve.

    Tankolni nem lenne nagy dolog, mert a nyersolaj az pont ugyanúgy néz ki mint a benzin, csak erősen kén szaga van és nagyjából olyan a színe, mint a használt motorolajnak. Ha gondolod, szívesen készítek róla képet, van pár liter belőle a polcon 😉

  • 2017.10.28. at 09:17
    Permalink

    [i]Jelenleg 31 dollár, ami sajnos alig jelentkezik a hazai árakban.[/i]

    Hát akkor mit mondjanak külföldön? Múlt héten vettem a fáradtságot és megnéztem, hol, mennyi jelenleg az üzemanyagok átlagára. Ha jól emlékszem, az az EU-ban nálunk a 3. legolcsóbb…

    És azt is megnézted, hogy a finomított olajipari termékek jegyzési ára mennyi? Mert mindig ahhoz viszonyítunk, ugyanis a kiskereskedelmi árat mindenhol abból számítják. Vagy te nyersolajat tankolsz az autódba?

Vélemény, hozzászólás?