Peugeot 208 R5 Magyarországon

Megrendelték, kicsomagolták, összerakták, bemutatták. Peugeot 208 280 lóerővel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Majdnem WRC, de nem az, ez egy R5-ös vadiúj Peugeot 208 T16 raliautó magyar tervezővel és magyar pilótákkal. Dobozból összelegózva.


Peugeot 208 T16 R5 – így hívják a ma kapható egyik legkorszerűbb raliautót. És tetszik tudni, ki a formatervezője? Úgy van, az a Bocsi Attila, aki például Sébastien Loeb köré álmodta azt a versenygépet, ami tavaly félelmetes rekordidőt repesztett a Pikes Peak hegyi felfutáson. Az idei fejlesztésű kisoroszlán hazai bemutatóján neves honfitársunk is részt vett, hogy az importőri támogató Peugeot Hungária képviselőivel, a versenyzőkkel és az építőkkel együtt a Tagai Racing Technology budakeszi műhelyében avassa be a sajtót a projekt részleteibe.
Hirdetés
A projekt – nyilván az anyagi háttér összerakása után - úgy kezdődött, hogy az évek óta Peugeot-közeli TRT megrendelt nem is egy, de három építőkészletet. Rengeteg dobozban és szatyorban érkezett hát Magyarországra a T16 R5, s Tagaiék úgy legózták össze a kocsit. Vagyis kocsikat, mert úgy áll a helyzet, hogy az egyik készen van, egy másik meg majdnem (alkatrészekre vár). Ők is üzemeltetik az autókat, s nem csak a magyar versenyzőpáros, hanem a többi „bérlő” futamaira is a TRT viszi a járgányt. Ahol szervizelni is ők szervizelik, s járják a világot kis túlzással hétről hétre.

Ez a már kész példány jó 1000 versenykilométeren van túl, száguldott Lengyelországban, legutóbb meg a múlt hétvégén Szardínián porolt az észt Karl Kruudával a volán mögött. Mint elhangzott, egyelőre az egész bolygón alig néhány Peugeot 208-as áll készen a versenyzésre: kettő Olaszországban, kettő a Peugeot Akadémián, egy Dániában, és egy hazánkban. „Eddig az a tapasztalatunk, hogy bár a fejlesztések elején-közepén jár a Peugeot és mi is, a 208-as már most versenyképes vagy gyorsabb, mint egy Super2000-es autó, sőt érzésem szerint a Fordnál is gyorsabb.” (Pillanatnyilag a Peugeot-nak és a Fordnak van R5 kategóriás autója.) „Persze folyamatosan haladni kell előre, de az irány jó – ez teljesen biztos” – nyilatkozta Tagai Tamás, akinek a Peugeot Sport is segít.

És mit is jelent az, hogy R5? Nos, szinte WRC- technikát. A raliban ugye a WRC a leg-leg-leg, s ha a nemzeti bajnokságokban már nem is nagyon látni, a WRC (World Rally Championship) rövidítésű vébén „természetesen” WRC-kkel (World Rally Car) zúznak a szűk elit tagjai. A WRC-k összkerékhajtású autók, legújabban a motorjuk 1,6 literes turbó 300 LE fölötti teljesítménnyel és 600 Nm körüli nyomatékkal. VW Polo R WRC, Citroën DS3 WRC, Ford Fiesta RS WRC, Hyundai i20 WRC – ezek a legmodernebb csodák a sorozatgyártású utcai kocsikra hasonlító kasztnival az adott márkák eladásait támogatva, sportos imidzsüket erősítve. A Volkswagen a legjobb.

Na és akkor az R5, a még egy kis kutyulásképp az RC2 osztályban az RRC-kel, az R4-esekkel és az S2000-esekkel együtt értékelt R5 milyen? Szinte WRC, s az előd S2000-esnél jobb és gyorsabb. Picivel. (És drágább, sokkal, alapból nettó 180 ezer euró, de ez más tészta.) Az S2000 2,0 literes szívómotorjához képest az R5 motorja ugyanúgy feltöltött 1.6-os, mint a WRC-é, csak más a szűkítő, így percenkénti 6000-es fordulaton 280 LE és 2500-nál 400-450 Nm áll a pilóta rendelkezésére. Egészen 7500-ig forog a négyhengeres kis turbómotor, aminek az élettartamát hosszabbnak várják a szívóénál (1200 kontra kb. 2000 km). A szekvenciális váltó mondjuk csupán 5 fokozatú, azonban az R5 végsebessége így is magasabb 6-7 km/órával az S2000-esénél, ami a közutakon tökmindegy lenne, a raliban viszont semmiképp sem elhanyagolható különbség. További adatok alább.
Peugeot 208 T16 R5 – technikai adatok
Motor S4/16 turbós benzines, 1598 ccm, keresztben beépítve, 280 LE (6000/perc), 400 Nm (2500/perc), max. fordulatszám 7500/perc, befecskendezés: Magneti Marelli nagynyomású, közvetlen egy fojtószelepes
Erőátvitel Összkerékhajtás, kéttárcsás tengelykapcsoló, 5 fokozatú szekvenciális váltó, két darab önzáró differenciálmű
Alváz Önhordó + bukócső, futómű elöl-hátul MacPherson
Fék/kormány/kerék Első-hátsó fék: Alcon 4 dugattyús Ø 300 (murva) 355 (aszfalt), hidraulikus szervokormány, kerék: alumínium egyrészes 8''x18'' (aszfalt) / 7"x15" (murva), aszfaltos gumi 225x40x18, murvás gumi 215x65x15 Hankook
Méretek Hosszúság 3962 mm, szélesség 1820 mm, tengelytáv 2560 mm, minimális súly 1230 kg

Tagai Tamás „megígérte”, hogy a jellegzetesen üvöltő S2000-es után a turbós R5 hangja sem fog csalódást okozni a rajongóknak. Azt már a korábban WRC-ző, de 207-es Peugeot-ban persze S2000-es tapasztalatokkal is bíró Turán Frigyes mesélte, hogy az R5 futóművével, hátsó fékével is jobb az S2000-nél, mert hátul ugyanakkorák a tárcsák, mint elöl. És a komolyabb nyomatékkal a kigyorsítás is jobb. Azt meg navigátora, Zsíros Gábor tette hozzá, hogy több a hely a 208-ban, mint a 207-ben volt, ergo kicsit kényelmesebben elfér a maga nem apró termetével.

Bocsi Attila pedig arról beszélt, hogy jó 25 éve – Ladával - ő is ralizott, a Pikes Peak autóban vitték, ebben az R5-ben – még – nem. "Engem nagyon régóta érdekel a rali, anno raliversenyző is voltam, és a formatervezés is mindig vonzott, talán ezért is talált meg engem a Peugeot, hogy készítsem el az új 208 R5 modellt. Korábban már több autót terveztem, a folyamat itt is hasonló volt, elkészítettem a látványtervet, amit elfogadtak, ezt követően különböző szabályokra támaszkodva összerakták az autót, ami most már életnagyságban áll itt előttünk. A munka rendkívül gyorsan zajlott, mert mindenkinél előbb szerettük volna bemutatni az új modellt. Az autó elején több változtatást is végrehajtottunk, sarkalatos pont lett a hűtőberendezés, és gyorsult is a kis oroszlán. Reméljük, hogy Friciék ki tudják majd használni a járgány előnyeit, ha minden klappolni fog, akkor megnyerhetik a Székesfehérvár Rallye-t."

Bizony, Fehérváron és környékén ezen a hétvégén vegyes talajon debütál a tehát világújdonság 208 R5 (részletes információk a versenyről itt[/url]), a Peugeot 208 R5-tel szemben lesz Ford Fiesta RRC és R5 Kazárék és Trencsényiék által, no meg S2000 (Herczigék Skoda Fabiával, Olléék Ford Fiestával indulnak) és a szokásos Mitsubishi-had – kíváncsian várjuk, mire mennek Turánék.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?