Pezsgő helyet Canada Dry-t locsol

11 éves srácot szerződtetett a Ferrari

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kanadai Lance Stroll lett a Ferrari Versenyző Akadémia legfiatalabb tagja, akinek a pályafutását mostantól az olasz csapat felügyeli.

Tizenegy éves gokart versenyzővel gyarapodott a Ferrari Versenyző Akadémiája, miután a Kanadai Nagydíj hetében leigazolták a quebeci Lance Strollt. Az ifjú titán tavaly amerikai és kanadai bajnok volt saját gokart kategóriájában, a világbajnokságon hatodik helyen végzett, és kanadai autósport szövetség az év felfedezettjének választotta.
Stroll ugyan már több versenyt is nyert pályafutása során, azonban a pezsgőlocsolás örömét még nem próbálhatta ki, lévén az ő korosztálya még csak egy félliteres Canada Dry-t kap a győzelmi serleg mellé.
A Stroll név nem ismeretlen az autósport világában, hiszen Lance apja, Lawrence Stroll a Mont Tremblant versenypálya tulajdonosa és a száz leggazdagabb kanadai között jegyzik. A Ferrari-gyárral pedig nagyon baráti viszonyban van. Ez persze semmit nem von le a 11 éves srác érdemeiből.

A Ferrari csak tavaly indította útjára Versenyző Akadémiáját, miután a megsérült Felipe Massa helyére nem tudtak előhúzni egyetlen versenyzőt sem. Magasabb kategóriákban Julien Bianchi (GP2) és Mirco Bortolotti (GP3) is a csapat védencei. Főleg előbbiről állítják, hogy hamarosan a Ferrari Formula–1-es csapatának is tagja lehet.
A McLaren már évek óta rendelkezik hasonló programmal. Ők 13 éves korában igazolták le Lewis Hamilton, aki azóta már világbajnoki címmel hálálta meg a csapat bizalmát. De Sebastian Vettel is hasonló program keretében nevelkedett a Red Bullnál.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?