Pihenés közben spórolni

Hová menjünk üres tankkal nyaralni?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár az időjárás szeszélyes, elviekben tombol a nyár, a legtöbben nyaralni indulnak, ezért tippeket adunk, hol érdemes tankolni Európában.


Ahány ház, annyi szokás. – tartja a mondás, és ez a megállapítás a nyaralási szokásainkra is érthető. Valaki az órák hosszat tartó buszos zötykölődés híve, és így jut el a spanyol, netán a görög tengerpartra. Valaki fapados repülőgépre ül, és komfortosan érkezik meg Afrika északi részére, vagy a környező szigetek egyikére. A legtöbben azonban autóval kelnek útra - saját kocsival, céges járművel, voltaképpen egyre megy -, és ezek a családok négy keréken járják be Európát – most nekik próbálunk segíteni a német ADAC legfrissebb adatai alapján készült összeállítással. Célunk, hogy Önök spórolhassanak az üzemanyaggal, ugyanis egyáltalán nem mindegy, melyik országban kell benzint vagy gázolajat vételezni, és ugye, több száz kilométerre az otthontól nem játszik a hétköznapokon bevett magyar gyakorlat, hogy ötezerért tankolunk, aztán addig megyünk, amíg a naftából futja.
Mivel német forrás alapján dolgoztunk, elnézést kérünk azoktól, akiknek Szlovákiába, Romániába visz az útjuk, ezeket az országokat nem vették bele azon 14-es csoportba, amelyről a következőkben szó lesz. Nem végeztünk közvélemény kutatást, de részünkről nem valószínű a baklövés, ha kijelentjük: nyaralás szempontjából a magyar autós turisták talán legkedveltebb célállomása Horvátország, ahová ajánlatos a szárazságtól porzó tankkal menni. A vizsgált országok közül déli szomszédunknál a legolcsóbb a benzin, ráadásul a gázolaj ára is nagyon kedvező; és ha megnézik a cikk alján található részletes felsorolást, azonnal kitűnik a magyar üzemanyaghoz viszonyított különbség. Az európai országokban nem elhanyagolható az árak közötti eltérés, így például mindenképpen érdemes Ausztriában tankolni, ha Németországba megyünk, mert mind a 95-ös, mind a gázolaj olcsóbb a sógoroknál. Hozzánk képest Lengyelországban, Szlovéniában is kedvezőbbek az árak, viszont Csehország már nem nagy biznisz, a literenként megspórolt 2, illetve 1 centtel nem leszünk sokkal gazdagabbak, maximum az érzés adatik meg, hogy nem fáztunk rá az üzemanyag-vételezésre. Olaszországban, Franciaországban vastagon fog a ceruza, míg a legdrágább helyek közé Dánia, Hollandia és Belgium sorolható – ha a Benelux államokba kirándulunk, Luxemburgban kötelező a gépi abrakoltatás, már csak azért is, mert eleve itt a legolcsóbb a gázolaj. Nagyon kellemes meglepetések érhetik az utazót Spanyolországban, amely üzemanyag szempontjából a legkedvezőbb árakat jelentő térségek közé tartozik, és érdekes a svájci helyzet, ahol a benzin olcsóbb, mint Magyarországon, ellenben a gázolaj drágább.
Végezetül még egy hasznos tipp: ha lehetséges, kerüljük el a határoknál lévő töltőállomásokat, amelyek rendszerint zsúfoltak; és figyeljük folyamatosan az árakat, mert nem biztos, hogy az autópálya melletti kút drágább, mint a városokban található. Jó utat, jó spórolást mindenkinek!
Ország Benzin (EUR) Gázolaj (EUR)
Magyarország 1,29 1,22
Belgium 1,48 1,24
Dánia 1,59 1,40
Németország 1.43 1,24
Franciaország 1,43 1,24
Olaszország 1,38 1,31
Horvátország 1,15 1,09
Luxemburg 1,18 1,01
Hollandia 1,57 1,24
Ausztria 1,24 1,15
Lengyelország 1,20 1,14
Svájc 1,24 1,29
Szlovénia 1,21 1,17
Spanyolország 1,16 1,09
Csehország 1,27 1,21
(vastagon kiemelve a legolcsóbb, vastagon, dőlt számmal a legdrágább üzemanyagok)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 04:44
    Permalink

    Nagyszerű és hasznos tanácsok voltak a cikkben, örömmel olvastam, habár én a családdal nem igazán tehetem meg, hogy külföldre menjünk nyaralni, egyszer voltunk eddig Szlovákiában, így inkább itthon maradunk mindig. Én eddig a legjobban úgy tudtam spórolni, ha a Balaton partján hűsöltünk egy-egy hétvégét, esetleg hetet, de már évek óta visszajáró vendégek vagyunk Zalakaroson is, mert cirka 50 ezer forintból bőven kihozunk egy hosszú hétvégét úgy, hogy ennek az összegnek a kilencven százalékát utalvánnyal tudom fedezni, tehát a költségeink szinte mínuszban vannak, miközben eszünk-iszunk, jó helyen alszunk, szép környezetben vagyunk és még jól is érezzük magunkat. 🙂 Most hétvégén indulunk éppen a zalakarosi Arthotelbe, ahol pont esemény is lesz ([url=http://www.arthotel.hu/art-blog/libas-bal/]Arthotel.hu[/url]), valamiféle Libás Bál, amit a fürdés meg a kirándulás mellett biztosan megnézünk majd a családdal. Szóval, ha én spórolni akarok, akkor inkább hazai desztinációkat választok a külföldiek helyett! 🙂

Vélemény, hozzászólás?