Plug-in hajtással még csábítóbbak a kis X-es BMW-k

Először kapott plug-in hibrid hajtást az X1, az X2 is érkezett vele

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW elektromosítási offenzívájához most két közönségkedvenc modell érkezett. Az X1 és X2 xDrive25e hajtáslánca akár 57 kilométeres elektromos hatótávolságot is kínálhat.

Jelentős elektromosítási hullámának kellős közepén tart a BMW, egyelőre a tisztán elektromos modellek helyett első sorban a plug-in hibrid hajtással szerelt modellek kerülnek piacra. A 225xe-től kezdve a 3-as 5-ös és 7-es sorozaton át már az X3-ből és az X5-ből is létezik konnektoros hibrid, utóbbi második generációját éli. Hozzájuk csatlakozik most a két legkisebb X-es modell, az X1 és X2 xDrive25e, őket pedig négy további plug-in hajtással szerelt X modell fog követni a közeljövőben. Az X1 xDrive25e és X2 xDrive25e külsőre szinte semmiben, csupán a bal első sárvédőre szerelt töltőnyílásban mutat többet az alapkiviteleknél.
Hirdetés
Lényeges változást a lemezek alatt kell keresnünk, ahol a 225xe-ből már ismerős rendszer legújabb verzióját találjuk. Egy 1,5 literes turbós benzinmotor, melyhez hatfokozatú automata váltó társul, valamint egy 95 lóerős elektromos motor mozgatja, utóbbit a hátsó tengelyre szerelték, így fizikai nincs, de virtuális összkerékhajtás viszont van, miután külön és együtt is képesek hajtani. A rendszerteljesítmény 220 lóerő és 385 Nm forgatónyomaték, gyorsulásuk 0-ról 100-ra 6,8 és 6,9 másodperc, kombinált fogyasztásuk 1,9-2,1 l/100 km. Az elektromos hajtás 135 km/h-ig képes gyorsítani, onnan mindenképp beindul a benzinmotor is, a kombinált elektromos hatótávolság pedig 54-57 kilométerre adódhat, melyhez egy új fejlesztésű 10 kWh-s akkumulátorban tárolja és tölti vissza az energiát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?