Plusz erőt nem, de jobb fogyasztást hoz az új Suzuki Swift

Már három éve fut az aktuális Suzuki Swift, meg is kapta szokásos frissítését

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aktuális generációjával továbbra is Japánból érkezik hozzánk a Suzuki Swift, ám mostantól friss arccal és takarékosabb hajtáslánccal.

Hazánk számára akkor is különösen fontos modell a Suzuki Swift, ha a mostani generáció már nem is annyira meghatározó, mint volt az 1993-2017 között hazánkban gyártott Mk2, Mk3, Mk4 és Mk5 széria. Az Mk6 ugyanis Japánból érkezik hozzánk is, így pedig - a szállítási költségekkel és a vámmal - nem tudott olyan kedvező áron piacra lépni, mint elődei, ugyanakkor eladásaival és főként vezethetőségével, pláne a Grossglockneren is próbált Sport verzióval nincs szégyenkezni valója. A 2017-ben debütált, azaz már három éve futó széria most érkezett el a ráncfelvarráshoz, ami egyrészt a kötelező elemeket, másrészt napjaink kulcsszavát, az emissziócsökkentést hozta.
Hirdetés
Új a hűtőmaszk, rajta egy friss vízszintes króm csíkkal, újak a fényszórók (immár felfelé kanyarodó LED menetfénnyel), érkeztek friss színek és felnik is. Az utastérben is csak egy-egy új fém(es) betét említhető leginkább, ahogyan eddig is, vágott aljú a kormánykerék már az alapverzióban is. A legfontosabb módosítás a motorpalettát érte. Turbómotorral már nem, csakis az 1,2 literes Dualjet (kettős befecskendezős) szívó benzinessel kaphatunk Swiftet, a korábban 90 lóerős motor teljesítménye 83 lóerőre apadt. Csökkent ugyanakkor a rendkívül könnyű, 865 kilogrammos - mindenképp ötajtós - kisautó fogyasztása is: a fronthajtású és CVT váltós kombinált WLTP értéke 4,9 l/100 km, az alap manuális váltósé 5,0 l/100 km. Felárért nem csak CVT váltó, haldex kuplungos összkerékhajtás is kérhető a Swifthez. Utóbbi felára 400, a CVT váltóé 520 ezer forint, ám mindkettőre igaz, hogy csakis a gazdagabb, GL+ és GLX felszereltségekkel érhetők el, az alap (akciósan is 3,99 millió forintos) GL-hez nem. A frissített Swift legfőbb újdonsága, hogy mindenképp jár hozzá a finomított, 3 helyett már 10 Ah-s lítium-ion akkumulátorral dolgozó mild-hybrid, vagy ahogy a Suzuki fogalmaz, lágy hibrid rendszer, továbbá motorja is pontosan az a K12D egység, amit a szintén nemrégiben frissült Ignisben már próbálhattunk is. A motorra szíjjal csatlakozó ISG rendszerrel a Swift is hasznosítja motorfék üzemben a mozgási energiát, továbbá villámgyors és észrevétlen stop-startot ad. Míg a fogyasztási érték és a manapság leginkább mérlegelt CO2 emisszió apadt, a gyorsulási érték sajnos nőtt: az alapverzió korábbi 11,9 másodperces értékével már 12,2 másodperces áll szemben. Igaz, ez nem tűnik vészes kompromisszumnak, és van még egy nagyon jó hírünk: a Vitara és az SX4 S-Cross 48V-os, tehát még fejlettebb hibridrendszerével továbbra is elérhető a Swift Sport is. 1,4-es, 130 lóerős turbómotorral és 9,1 másodperces 100-as sprinttel. Így azért már mindenképp emészthető a Swift hibridesedése!
Hirdetés
A frissített Suzuki Swift árai
Listaár Kedvezményes ár
Swift 1.2 Hybrid 12V 5MT 2WD GL 4 770 000 Ft 3 990 000 Ft
Swift 1.2 Hybrid 12V 5MT 2WD GL+ 5 220 000 Ft 4 490 000 Ft
Swift 1.2 Hybrid 12V 5MT 2WD GLX 5 570 000 Ft 4 840 000 Ft
Swift 1.2 Hybrid 12V CVT 2WD GLX 6 090 000 Ft 5 360 000 Ft
Swift 1.2 Hybrid 12V 5MT AllGrip GL+ 5 620 000 Ft 4 890 000 Ft
Swift 1.2 Hybrid 12V 5MT AllGrip GLX 6 170 000 Ft 5 440 000 Ft
Swift Sport 1.4 6MT Hybrid 48V 7 290 000 Ft 6 790 000 Ft
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?