Pofátlan(TAN)ítás Janka nénivel – a fővárosban csaptak le a rend őrei

A Közlekedési Kultúra Napja alkalmából a Szomszédok sztárja is beült egy Pofátlan(TAN)ító autóba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az internetezők imádták a Janka nénivel, azaz Pásztor Erzsivel készült korábbi közlekedős videót, így a BRFK újfent a művésznőt kérte fel a szabályos közlekedés népszerűsítésére.

Hazai ötlet nyomán ünnepelhetjük a Közlekedési Kultúra Napját immár nyolcadik éve május 11-én. Sajnos szinte minden közlekedő tapasztalhatja, hogy e téren még akad bőven fejleszteni való, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ezért egy félig-meddig szórakoztató videóval hívja fel a figyelmet az ügy fontosságára. A tekintetben szomorú mindez, hogy még mindig túlságosan könnyű szabálytalankodó autósba botlani, hiába az évek óta tartó szigorúbb ellenőrzés, de Pásztor Erzsi jelenléte mindenképp élvezetessé teszi a videót.
Hirdetés
Az első szabálytalankodó úgy gondolta, hogy a buszsávon nyer egérutat, jutalmul két civil rendőrautó eredt a nyomába. A művésznő szarkasztikusan meg is jegyzi, hogy “nagyon sürgős dolga volt biztos”, megoldásként az időben elindulást ajánlja. A következő renitens nem sokkal később érkezik, szintén a buszsávon. Az igazoltatás közben Janka néni azt is elárulja, hogy a követési távolságot be nem tartók idegesítik a legjobban, ilyen esetben a ráfutásos balesettől tart a legjobban, illetve az irányjelzőről való megfeledkezést említi.
Hirdetés
“Én arra kérnék minden kedves közlekedőt, hogy próbálja meg betartani a szabályokat. Tudom, hogy nem mindig lehetséges, de próbáljunk meg vigyázni egymásra, hiszen olyan borzasztó mennyiségű balesetet láthatunk, hallhatunk naponta. Rengetegen közlekedünk, próbáljunk meg vigyázni egymásra, nagyon szépen kérek mindenkit. Mindenkinek szerencsés közlekedést kívánok!” - zárja a videót Pásztor Erzsi. (Amennyiben a videó nem indul el, a "megtekintés Facebookon" szövegre, vagy ide kattintva nyitható meg.)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?