Polákmérgezés: lengyel prémiumautó teszt, Fiat 132
Lengyel hétvége: a legolaszabb lengyel, Fiat 132 teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A 125-öst Olaszországban 1972-ben váltotta a 132-es, Lengyelországban 1974-től készült. Ilyet vezettünk.
Ez a Fiat a hetvenes években Nyugat-Európában is előkelő nagyautónak számított, hát még a vasfüggöny ezen oldalán. Ma is jó vezetni, jórészt azért, mert kicsit megszépíti a múltat: Ladaszerű érzés, komoly motorral
Míg a kereklámpás Lada igen komoly, 17 centiméteres hasmagassággal rendelkezett, az utazóautó 132-es hasa csak 12,5 centiméternyire van a földtől
Magyarországra még épp csak egy éve érkezett meg az első Fiat 124 alapú Zsiguli, amikor a Fiat, 1972-ben már az annál előkelőbb 125-öst is leváltotta az akkor bemutatott 132-essel. A műszaki alapok persze azonosak: elöl kettős keresztlengőkaros futómű, hosszában épített orrmotor, közvetlenül a váltókar alá épített váltómű, hátsókerékhajtás, hátul merev tengely, laprugó. A 125-ösnél picit nagyobb karosszéria azonban friss vonalakat és opcióként akár 3 fokozatú, GM automata váltót, kormányszervót és légkondicionálót is kaphatott – csaknem a Fiat csúcsmodelljének számított, megjelenésével is a márka zászlóshajójának számító 130-asra hajazott.
Világos műbőr kárpit, hamutartó elöl-hátul, süppedős ülések és bőséges tér - nem kellett ennél több a hetvenes években!
Kinek ne lenne ismerős az osztott térképzseb, az ajtóbehúzó és a kilincs
Lengyelországban 1973-ban készült el az első 132-es, a kínálatban pedig igazából 1974-ben jelent meg, első szériájával még minden elemével olaszként. A lengyelek ugyanis csakis az összeszerelést végezték, egyedül az akkumulátor került a kezdeti Polski 132-esekbe Lengyelországból. Az első szériás, lengyelországi 132-esek ennek megfelelően még nem is viselték magukon a Polski nevet, azt csak később, 1977-től kapták meg.
Hiába gyártották tehát helyben, az első lengyel 132-es igazi nyugati autónak számított. Akárki nem kaphatott ilyet, csakis a legelitebb vezetők. Árát zlotyi helyett dollárban tartották számon, az alapverzióért 2500-at kértek. Nem csak ára, ritkasága miatt is igen különleges jelenség volt.
Szögletes a műszerfal, óriási átmérőjű, de vékonyka a kormánykarika, hosszú pálcával, de precízen kapcsolható az alapesetben négyfokozatú váltó
Aki látott már Ladát, annak ismerősek az arányok, bár felismerhető egy kis Alfettás áthallás a 132-es vonalaiban, de itt azért mindenről sugárzik, hogy ez bizony más, 40 éve ez az autó prémiumosnak számított. A 4,4 méter hosszú karosszéria belterében sehol sincs burkolatlan lemez felület, mindent műanyag és műbőr borít. Az ülések korhűen süppedősek, de egy picit méretesebbek annál, mint amihez a „köznép” szokhatott. A hátsó támla nem véletlenül erősen döntött, a 132-esek jelentős része sofőrös autóként szolgált.
A műszerfal három karikája közül a jobb szélső az analóg óráé, a kesztyűtartó fedelén büszkén olvasható a modelljelzés, apró beltéri fény a hátsó tetőoszlopokra is került
Hiába keveset futott a 132-es, kormányzása nem az igazi, kicsit szorul, kicsit lóg
Szívesen és egészségesen forgott, de alapjáratról kissé dadogott az 1,6 literes kétvezérműtengelyes motor. A hűtővíz tágulási tartálya és az ablakmosó "zacskója" a hetvenes évek Ladáiból, Polszkijaiból ismerős
Ismerős elvű futóművével hasonlóan ringat, mint bármely Lada, ám első-hátsó, itt már szervóval könnyített tárcsafékeivel jobban lassít. A csak opcióként szervós kormánymű az ismert csigagörgős, ebben a példányban alighanem a nagy holtjáték ellensúlyozására túl volt feszítve, így kis tempónál elég nehezen forgatható. Tény, hogy ma már elszoktunk a rásegítő nélkül tekerendő volántól, de ez a példány tényleg extra izomerőt, utcanyelvvel "kenyérszervót" igényelt. Menet közben azonban a szerény futásteljesítmény ellenére is kopott rendszer holtjátéka sem zavaró - ez hozzá tartozik a régiautó-fílinghez.
Kényelmes, elegáns utazóautónak számított a 132-es a hetvenes években
Épp csak nekik készült a 132-es, Lengyelországban 1980-ig mintegy 15 ezer, világszerte azonban 600 ezer példányban. Így aztán nem csak jópofa hobbiautó a lengyel 132-es, az évek múlásával növekvő értékű relikvia. Köszönjük, hogy kipróbálhattuk!